A Biblia és az egyházak
A keresztyén egyházakban újra és újra fellángolt a vita arról, hogy minek tekintsék a Bibliát: Isten szavának vagy csak egy olyan könyvnek, amiben benne van az Isten szava? Minden állítása igazságnak tekinthető, vagy csakis a megváltást érintő kérdésekben megbízható? Egy szinten áll más vallások alapirataival, vagy felülmúlja azokat?
A továbbiakban azt szeretnénk kedves Olvasóinknak bemutatni, hogy ebben a fontos kérdésben mit tanítanak a különféle keresztyén egyházak, illetve hogyan tükröződik az egyházak Bibliáról vallott felfogása hitvallásaikban.
1.) A római katolikus felekezet
A II. Vatikáni Zsinat által elfogadott dogmatikai konstitúció szerint: „Mindazt, amit a sugalmazott szerzők, vagyis a szentírók állítanak, a Szentlélek állításának kell tartani. Ezért hinnünk kell, hogy a Szentírás könyvei biztosan, hűségesen és tévedés nélkül tanítják az igazságot, amelyet Isten a mi üdvösségünkre le akart íratni a szent iratokban.”1 (Zárójelben jegyezzük meg, hogy a római katolikus felekezet szerint az inspirált bibliai könyvek száma nem 66, hanem 73). A Biblia ihletettségéről ezt olvassuk: „A Szentlélek sugalmazására van lejegyezve az isteni kinyilatkoztatás, amelyet a Szentírás szövege tartalmaz és ad elő. (…) Isten tehát a szerzőjük, és ilyenekként kapta őket az egyház.”2
A szentírókról a következőket állítja: Isten „őket használta fel, hogy saját képességeiket és erejüket latba vetve, mint valódi szerzők foglalják írásba mindazt, de csak azt, amit ő akart, miközben bennük és általuk ő maga működött.”3 Az előbbi idézetekben figyelemre méltó állítás, hogy a Biblia könyvei „biztosan, hűségesen és tévedés nélkül tanítják az igazságot”. A XIX-XX. század fordulóján a történet-kritikai bibliakutatás (bibliakritika) állításai elérték a római katolikus felekezetet is. Ez idő tájt még pápai körlevelekben arra hívták fel a figyelmet, hogy a Biblia nem csak a megváltással és etikával kapcsolatban tévedésmentes, hanem minden állítása helytálló, így például a természettudomány által támadott csodák vagy az 1Móz 1-11. részei is történeti tényekről szóló beszámolók.4 A II. Vatikáni Zsinat óta azonban a Biblia tévedhetetlenségét egyre inkább csak a Biblia megváltástani állításaira korlátozzák. Ezért az előbbi idézetet ma már sokan úgy értelmezik, hogy a Biblia az üdvösségre jutás tekintetében tévedhetetlen, történeti és természettudományos kérdésekben azonban tévedéseket tartalmazhat. Ezzel az értelmezéssel azonban a római katolikus felekezet ellentmond önmagának, ugyanis még a XX. század elején XIII. Leó és X. Pius megbélyegezte a Biblia tévedéseit hangoztató modernista állításokat, aláhúzva a Biblia egészének tévedhetetlenségét. Állításaikat megerősítette az 1950-ben kiadott Humani Generis pápai körlevél. Kétségtelen, hogy a II. Vatikáni Zsinat dokumentumai kompromisszumot tükröznek. A zsinat egyik része hajlott arra, hogy a Biblia egészére vonatkoztassa a tévedhetetlenséget, míg a másik része úgy vélte, hogy csakis a megváltással kapcsolatos részekre vonatkozik a tévedhetetlenség. Végül a hitvallás úgy került megfogalmazásra, hogy mindkét csoport a maga véleménye szerint értelmezhesse. Tehát a római katolikus felekezet a II. Vatikáni Zsinat óta egyfelől tartja magát a Biblia isteni ihletettségéhez s a megváltással kapcsolatos részek tévedhetetlenségéhez, másfelől azonban mégsem hiszi minden korlátozás nélkül a Biblia egészének tévedhetetlenségét.
2.) Az ortodox felekezetek
Az ortodox (keleti) egyházakban nem folyt vita a Biblia isteni ihletettségéről és tévedhetetlenségéről. Ennek az oka, hogy ők a bibliamagyarázatot másképpen fogják fel, mint a nyugati egyházak. Az ortodox egyházak az ún. allegorikus írásmagyarázatot gyakorolták, ami azt jelenti, hogy szerintük az ótestamentumi típusok beteljesülése az újtestamentum.5 Tehát: Krisztus az új Ádám, Mária az új Éva, az érckígyó Jézus keresztjének típusa. Így aztán pl. Ádám történetisége, a Vörös-tengeren való átkelés, a pusztai vándorlás csodái az ortodox teológiában nem játszanak központi szerepet. Inkább arra törekszenek, hogy a Bibliát a liturgia és sákramentum összefüggésében hagyják hatni a hívekre. Az ortodoxia szerint nem a nyelvészek elemzik a Bibliát, hanem az egyház liturgiai és sakramentális élete. Ezért az ortodox felekezetek nem tudnak mit kezdeni pl. a protestáns „egyedül a Szentírás” alapelvével. „Ha a Bibliát az egyháztól, liturgiától elszakítjuk, ha azt mondjuk: sola Scriptura, vagy ha önmagában megálló kijelentés-forrásként a hagyománnyal szembeállítjuk, akkor csak mint egy könyvet tartjuk kezünkben. Ezzel abba a veszélybe kerülünk, hogy az Isten szavát, a Logoszt az írott Igével, a betűvel felcseréljük.”6 – mondják. Vagyis az ortodox felekezetekben teljesen felesleges a Biblia szószerinti ihletettségéről, vagy tévedhetetlenségéről szóló tanítás, mert számukra az Ige nem az Írásban, hanem Szűz Máriában és az Egyházban lakik és ezekben misztikusan megtapasztalható. Az ortodox teológia egyébként nem szól az ihletettség ellen. Hiszi, hogy a Biblia is, a hagyomány is, az egyház is inspirált, és felhívja a papságot és a laikusokat a Biblia tanulmányozására. Mindazáltal a bibliai betűk és szavak inspirációjánál és tévedhetetlenségénél fontosabb számukra, hogy a Bibliát az istentisztelet liturgiájában felolvassák és a hívek ott fogadják be azt.
3.) Az evangélikus és református egyházak
Az, hogy a Biblia Istennek a Szentlélek által ihletett szava, a reformátorok számára magától értetődőnek számított. Ez a magyarázata annak, hogy a reformáció korabeli hitvallási iratokban nem foglalkoznak behatóan e kérdéssel. A Biblia inspirációjának és tévedhetetlenségének megkérdőjelezése csak 100 évvel később, a felvilágosodás ill. racionalizmus hatására kezdődött. Miközben az inspiráció vagy tévedhetetlenség szakkifejezései nem jelennek meg a hitvallási szövegben, ezek mégis tanúsítják, hogy szerzőik hitték a Biblia 66 könyvének ihletettségét, s vallották ezek tévedhetetlenségét. Ami az evangélikus (lutheránus) felfogást illeti: „Az Augsburgi Hitvallás első fejezetétől az utolsóig azt tanúsítja, hogy egyedüli normaként ismeri el a Bibliát.”7 E hitvallás szerint az egyházban egyedül a Biblia számít bírónak, szabálynak, amihez minden tanítást és az egész kegyességet alkalmazni kell. A XIX. században alapított evangélikus szabadegyházak (Lutherische Freikirchen) – ellentétben az evangélikus tartományi egyházakkal – kifejezetten vallották Isten írott Igéjének ihletettségét és tévedhetetlenségét.8
A református hitvallási iratok is utalnak a Biblia ihletettségére és tévedhetetlenségére. A Confessio Gallicana (1559) így fogalmaz: „Hisszük, hogy az e könyvekbe foglalt Ige Istentől származik és tekintélyét egyedül tőle nyeri, nem pedig emberektől. Minthogy ez az Ige minden igazság mértéke, és tartalmazza mindazt, ami Isten szolgálatára és a mi üdvösségünkre szükséges, nincs megengedve az embereknek – de még az angyaloknak sem –, hogy ahhoz hozzátoldjanak, abból elvegyenek, vagy azt megváltoztassák.”9 A dőlt betűvel kiemelt rész nem engedi meg azt a feltételezést, miszerint már itt utalás történt arra, hogy a Bibliában találhatóak tévedések is… E hitvallás íróitól távolt állt egy ilyesféle, jóval későbbi keletű liberális megkülönböztetés. A
II. Helvét Hitvallás (1566) így fogalmaz: „Hisszük és valljuk, hogy a szent próféták és apostolok kanonikus írásai mind az Ó-, mind az Újtestamentumban Isten igaz Igéje; ezért elég tekintélyük van önmagukban… valljuk tehát, hogy ezekből az Írásokból kell meríteni az igaz bölcsességet és kegyességet, a gyülekezetek reformációját és kormányzását, az istenes élettel járó kötelességeink tanítását, a tantételek igazolását és elvetését, vagy mindenféle tévelygés cáfolatát, valamint mindenféle intelmet ….”10 A Westminsteri Hitvallásban (1647) említtetik legelső alkalommal a Biblia „tévedhetetlen igazsága” kifejezés.11 Ezzel a kifejezéssel a hitvallás elhatárolódik az akkor már felbukkanó bibliakritikai nézetektől.12
A legnagyobb sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a Magyarországi Református Egyház teológiai katedráin és szószékein számtalan olyan megnyilatkozás hangzik el, melyekből arra lehet következtetni, hogy egyházunk vezetőinek, tanítóinak és lelkészeinek jelentős része a legritkább esetben tartja magát az egyházunk hitvallási alapját képező hitvallási kijelentésekhez. Nem fogadja el a Biblia egészének ihletettségét, teljes tévedhetetlenségét és tekintélye előtt sem elvileg, se gyakorlatilag, hitben nem hajol meg. Imádkoznunk kell azért, hogy ebben változás történjen!
4.) A baptista egyházak
A baptista egyházak 400 éves történelmük során több hitvallást is megfogalmaztak, melyek közül négyre kívánok utalni. Érdekesség, hogy míg az evangélikus és református egyházak a reformáció idején megfogalmazott hitvallásaikhoz tartják magukat, addig a baptisták számára nem okoz problémát hitvallásaik átdolgozása, ha ezt szükségesnek látják. Továbbá számukra a hitvallások nem rendelkeznek normatív értékkel. Felfogásuk szerint az egyes hívő nem egy hitvallásnak, hanem a Bibliának van alávetve. Ennélfogva tanbeli kérdésekben nem hitvallási, hanem bibliai állításokra hivatkoznak. (1) Az 1833-ban kiadott New-Hampshire-i hitvallás a XIX. században az amerikai baptisták közt nagy elismertségnek örvendett. Szerzői vallják a Biblia isteni ihletettségét és hangsúlyozzák, hogy Isten a Biblia szerzője, célja az ember üdvössége, tárgya pedig az igazság, mindenféle hamisság nélkül. Ez utóbbi megjegyzés utalás arra, hogy a XIX. századi baptisták a Bibliát tévedhetetlennek tartották – sajnos ezzel az állítással ma már számos baptista nem ért egyet. (2) A németországi baptisták hitvallása 1847-ből származik és 100 éven keresztül a német baptisták közt általános elfogadottságnak örvendett. Első cikkelyében elismeri, hogy a 66 kanonikus könyv a Szentlélektől származik. A Bibliát egyedül igaz, isteni kijelentésnek nevezi, amit Isten az emberiségnek adott, valamint leszögezi, hogy a Biblia a hit és keresztyén élet egyedüli szabálya. Ma már – 160 évvel később – nehezen megállapítható, hogy a hitvallás szerzői mit értettek azon, hogy a Biblia „az egyedül igaz, isteni kijelentés”. Lehetséges, hogy csak el akartak határolódni más vallások irataitól, lehet, hogy arra kívántak utalni, hogy a Bibliát tartják egyedül Isten tévedhetetlen szavának, ám az is lehetséges, hogy mindkettőre vonatkozott megállapításuk. (3) 1977-ben a németországi baptisták új hitvallással álltak elő.13 Ennek szerzői – valamilyen okból – nem állapítják meg egyértelműen, hogy az Ótestamentum írói a Szentlélek inspirációja alatt írták könyveiket. (Talán az Ótestamentum leértékeléséről tanúskodik ez a megállapításuk?) Feltűnő, hogy a hitvallásból hiányzik az ihletettség (inspiráció) és tévedhetetlenség fogalma. Azt hangsúlyozzák, hogy a Biblia Isten szava, de emberek szájában. Ebből arra következtetnek, hogy a bibliai könyvek a nyelvezet, gondolkodásmód, irodalmi forma tekintetében keletkezési koruk és helyük „foglyai”. E hitvallás szövege – homályos megfogalmazásával – lehetőséget ad arra, hogy a konzervatívok is, de a liberálisok is a saját nézeteik szerint értelmezzék. (4) Végül, a világ legnagyobb baptista szövetsége, a 16 millió tagot számláló Southern Baptist Convention 2000-ben adta ki hitvallását.14 Ez a hitvallás 1925-ben íródott és a már említett New Hampshire-i (1833) hitvallásra épült. Az 1925-ben kiadott hitvallást előbb 1963-ban, majd 2000-ben is átdolgozták. Ugyanakkor e hitvallás mindhárom formája vallja a Biblia isteni ihletettségét és hangsúlyozza, hogy a Biblia igaz (wahr) és minden tévedéstől mentes.15 Ehhez hozzáfűzi: „éppen ezért az Írás teljesen igaz és megbízható.”16 Ez utóbbi állítás bizonyítja azt a konzervatív fordulatot, ami a déli baptista konvencióban a XX. század utolsó évtizedeiben végbement. Példaszerűnek tartjuk, hogy egy évek óta teológiailag liberalizálódó egyház „megállj”-t parancsolt e folyamatnak, és visszatért a konzervatív állásponthoz.
5.) A metodista egyházak
A metodista egyház alapítói – akaratuk ellenére – a Wesley-testvérek (John és Charles) lettek. Eredeti szándékuk szerint csak az anglikán egyházban akartak megújulást munkálni. Mozgalmukat az említett egyház nem fogadta be, így az egy új felekezet kialakulásához vezetett. A metodizmus azonban – ellentétben
pl. a protestáns egyházakkal, amelyek visszavonhatatlan hitvallásokkal rendelkeznek – nem bír ilyenekkel. Inkább hasonlít a baptista egyházakhoz, amelyekben a hívők hite sokkal inkább a Bibliára épül. A metodisták átvették az anglikánoktól a 39 artikulust, ill. ennek egy rövidebb formáját, a 25 artikulust (1784). Ezen túlmenően John Wesley néhány korai igehirdetésének már-már hitvallási jelleget tulajdonítottak. Az egyik ilyen igehirdetésében ezt mondta J. Wesley: „Hisszük, hogy a teljes Irás Istentől ihletett (2Tim 3,16), és ebben a tekintetben különbözünk a zsidóktól, törököktől és hitetlenektől. Hisszük azt is, hogy Isten írott Igéje az egyetlen és elegendő zsinórmértéke a keresztyén hitnek és életnek, és ebben a tekintetben különbözünk a római katolikus felekezet tagjaitól.”17 Egyértelmű hitvallást olvashatunk az 1903-ban kiadott Német–Angol Katekizmusban: „Micsoda a Biblia? A Biblia nem emberei szó, Isten szent, kinyilatkoztatott szava. Ki tanít a Biblia megértésében? A Szentlélek, akit ő ad” (3-4. kérdés). Látható, hogy miközben a metodizmus megalapítói világosan bizonyságot tettek a Biblia ihletettségéről, azonközben nem nyilatkoztak a Biblia tévedhetetlenségéről. Ez azzal függhet össze, hogy a Wesley-testvérek idején (1703-1791) a Bibliával kapcsolatban még ritkán fordultak elő kritikus észrevételek. Valószínűleg feleslegesnek tartották, hogy ezzel a problémával foglalkozzanak. A mai metodizmusban – mint oly sok más felekezetben – három szárny figyelhető meg: konzervatív, mérsékelt és liberális. Sajnos manapság világszerte egyértelmű többségben vannak a mérsékelt és liberális metodisták.
6.) A Testvérgyülekezetek
A John N. Darby által (1800-1882) alapított testvérgyülekezetek nem rendelkeznek hitvallással, de van véleményük a tanulmányunkban elemzett témáról. A mozgalomban végbement szakadások miatt különbséget teszünk „nyitott testvérek” és „zárt testvérek” közt. Világszerte találkozunk mindkét irányzattal. Amíg a zárt testvérek – a Darby-ra visszavezethető – az „elkülönülés tana” miatt alig tartanak kapcsolatot más keresztyénekkel, addig a nyitott testvérek kapcsolatokat ápolnak más keresztyénekkel, pl. az Evangéliumi Alliansz keretében. Erősen hangsúlyozzák a helyi gyülekezetek függetlenségét, a hívők egyetemes papságát és a Biblia tévedhetetlenségét. Németországban ők adták ki a híres „Elberfeldi Bibliát”, ami igyekszik a lehető leghűségesebben visszaadni a Biblia héber ill. görög alapszövegét. A Testvérgyülekezetek vallják a teljes Biblia ihletettségét, hisznek tévedhetetlenségében, teljes megbízhatóságában és meghajolnak abszolút tekintélye előtt.
7.) A karizmatikus egyházak
Azokat az egyházakat soroljuk a karizmatikus egyházak közé, amelyek egyfelől a XX. század elején felerősödő pünkösdista mozgalom idején, másfelől az 1960-tól megfigyelhető ún. karizmatikus megújulás második hulláma során keletkeztek. Mindkét mozgalomra jellemző egy csaknem azonos kegyességi profil, és tanbeli meggyőződéseik közt is sok hasonlóság van. Tudnunk kell, hogy a pünkösdista-karizmatikus keresztyénség a keresztyénségen belül leggyorsabban növekvő irányzat. 2000-ben tagságukat világszerte 350 millióra becsülték, manapság arról beszélnek a szakértők, hogy számuk 500 millió fölé emelkedett. A pünkösdista-karizmatikus gyülekezetek általánosságban vallják a Biblia ihletettségét és tévedhetetlenségét, tehát a konzervatív szabadegyházak közé tartoznak. Németországban 600 gyülekezet alkotott egy szövetséget18, amelyik hitvallásában így fogalmaz: „Hiszünk Jézus Krisztusban, Isten testté lett Igéjében, aki a Szentlélektől fogantatott, és született szűz Máriától. Benne jelentette ki magát Isten végérvényesen az üdvösségünkre. Erről a Biblia, mint Isten Lelke által inspirált Ó- és Újszövetségi Szentírás, mint életünk, gondolkodásunk és tetteink tévedhetetlen zsinórmértéke tesz bizonyságot.” Különböző új-karizmatikus gyülekezetek hitvallásából azonban már hiányoznak a tévedhetetlenség, hibátlanság fogalmak. Ez utal arra, hogy a karizmatikus mozgalom a konzervativizmusból a liberalizmus felé mozog. Mindenesetre a Biblia inspirációjának megkérdőjelezéséről még nincs szó karizmatikus körökben.
Összegzés
Az elemzések elvégzése után arra következtethetünk, hogy a keresztyén egyházak hitvallási dokumentumaikban – szinte kivétel nélkül – vallják a Biblia 66 könyvének isteni inspirációját, s közülük is sok egyház egyértelműen vallja a Biblia egészének tévedhetetlenségét is.
Ámde, milyen szerepet játszik az inspiráció megvallása a mai teológiában és a gyülekezetekben? Nos, a római katolikus és a protestáns felekezetek liberális teológusai a legtöbb esetben csak formálisan beszélnek a Biblia ihletettségéről, tartalmilag azonban nem vallják, hogy a Biblia eleve Isten ihletett és objektív Igéje volna. Meggyőződésük, hogy minden olyan kísérlet, amelyik a keresztyén hitet önmagán kívüli valóságra – az ihletett Igére – akarja építeni, kudarcra van ítélve. A liberális protestáns teológusok, a hitvallási iratokkal tudatos ellentétben, ill. ezek inspiráció-tanának „továbbfejlesztéseként” azt állítják, hogy az inspiráció voltaképpen az Isten kijelentése általi lélekközlés aktusa, ami mindenhol megtörténik, ahol hit támad egy emberben. Vagyis az inspirációt nem a bibliai könyvek íróira vonatkoztatják – ahogy a hitvallási iratok teszik –, hanem kiterjesztik minden egyes hívőre, hangoztatva ugyanakkor, hogy minden egyes hívő tévedésre hajlamos.19 Vagyis a liberális protestáns teológusok nem csak a Jézus szűztől való fogantatásáról, testi feltámadásáról, mennybemeneteléről szóló tanításokat, hanem a Biblia inspirációjáról szóló tanítást is átértelmezték. Ennek során használják ugyan az inspiráció fogalmát, ámde egészen más értelemben, mint ahogy azt századokon keresztül tették hitbeli elődeik.
Az inspiráció fogalmának ez az átértelmezése súlyos következményekkel járt. Nem csak azzal, hogy számos protestáns egyház elvesztette a Biblia megbízhatóságába vetett hitét, hanem azzal is, hogy ezek a felekezetek hiteltelenné váltak saját tagságuk szemében is. Hiszen sok egyszerű gyülekezetlátogató észrevette, hogy egyházi vezetői nem hisznek a Biblia megbízhatóságában, egyértelmű bibliai kijelentéseket átértelmeznek, másokat egyszerűen eltüntetnek. E gyülekezeti tagok nem tudták, hogy egyházi vezetőik a racionalizmus hatása alatt állnak, s emiatt eleve lehetetlenségnek tartják, hogy Isten beavatkozzon a világ menetébe, és pl. embereket inspiráljon, vagyis ateista feltételezésekből kiindulva teológizálnak. Viszont egyházi vezetőik érzik az adott egyház hitehagyását. Nem csoda, hogy előbb-utóbb útra kelnek, hogy bibliahű gyülekezetet keressenek maguknak. Így történik meg, hogy egyes protestáns gyülekezetek teljesen kiürülnek, csődbe mennek, el kell adni még a templomot is. Ha a protestáns egyházak nem térnek vissza a keresztyénséget 1500 éven keresztül jellemző inspiráció-felfogáshoz, akkor az Istentől való szent megújulásra hiába várnak. Az egyháztörténet tanulsága szerint minden egyházi ébredés, megelevenedés – akár a Wesley-féle, akár a J. Edwards-féle, akár a német pietista ébredés – bibliaközpontú volt és az a meggyőződés hatotta át, hogy a Biblia Isten saját, tévedhetetlen beszéde.20 Emellett azt is hangoztatni kell, hogy nincs olyan kényszerítő ok, ami miatt a tudományt csak annak előfeltevésével lehet művelni, hogy Isten nincs.21 Ez a világi tudomány által meghatározott alaptétel teljesen önkényes, és meglehet, hogy egy ateista számára alternatíva nélkülinek tűnik. De miért kellene egy teológusnak, aki magától értetődően vallja az Istenbe vetett hitét, abból kiindulni, hogy Isten nem cselekvő és beszélő személy? Aki teológusként mégis ebből indul ki, az nem teológus, hanem vallásfilozófus. Az egyházakban és teológiában újra el kellene ismerni, amit a Biblia Istenről mond, és amit emberek tapasztalata is milliószorosan igazol: Isten beszélt és cselekedett.
Friedhelm Jung, „Die Stellung der Konfessionen zur Inspiration und Irrtumlosigkeit der Bibel” (Bibel und Gemeinde, 3/11. 2011) alapján összeállította:
Sípos Ete Zoltán / Szeged
Jegyzetek: 1. (Dei Verbum, 3 /11); 2. Uott; 3. Uott; 4. Katechismus der katholischen Kirche, 65.oldal, Nr 107.; DS 3291-3292; 3401-3424; 5. Fr. Heyer, Konfessionskunde (Berlin/New York,: De Gruyter, 1977. 133. oldal; 6. www.kokid.de; (2007. 09. 27.) Augoustinos, Németország metropolitájának igehirdetése a Biblia szerepéről az ortodox felekezetekben, a Biblia Éve kapcsán, 2003-ban; 7. E. Schlink: Theologie der lutherischen Bekenntnisschriften; München: Chr.Kaiser Verlag, 1946. 104. oldal; 8. J.Tibusek, Ein Glaube, viele Kirchen; Göttingen: Vandenhoeck und Ruprecht, 1976. 76. oldal; 9. Conf Gallicana, vagy La Rochelle-i Hitvallás, 5. pontja; 10. II. Helvét Hitvallás, I. fejezet; 11. Westminsteri Hitvallás. I. fejezet, 5. pontja; 12. pl. H. Grotius (1583-1645) Annotationes; 13. Rechenschaft vom Glauben; 14. Baptist Faith and Message; 15. without any mixture of error; 16. „Therefore, all Scripture is totally true and trustworthy”; 17. H. Steubing (Hg), Bekenntnisse der Kirche; Wuppertal: R. Brockhaus, 1997.; 284. oldal; 18. Bund Freikirchlicher Pfingstgemeinden KdöR; 19. W. Brandle, Inspiration/theopneustie, in: RGG, Bd.4. Tübingen: Mohr Siebeck, 2001; ill. W. Harle, Dogmatik (Berlin/New Xork: de Gruyter, 1995; 122. oldal; 20. J. Spener: Umkehr in die Zukunft, Reformprogram des Pietismus, Pia Desideria; Giessen: Brunnen, 1975. 5. oldal; 21. etsi Deus non daretur
(Megjelent: Biblia és Gyülekezet, XXIII. évfolyam, 2011. október)