Kegyelem

Az elmúlt hetek megdöbbentő eseményei felborzolták egyesek igazságérzetét egy tavaly eldöntött kegyelmi kérvény megadása miatt, és ez valószínűleg sokak figyelmét fordította a kegyelem kifejezés lényege és értelmezése felé. Mert aki kegyelmet kér és kap felsőbb helyről, az megkönnyebbülve lép a számára megítélt szabadság útjára, bármi is volt bűnének háttere.

Aki pedig a kegyelmet hatalmánál fogva odaítélte valakinek, az sok esetben szembe találja magát mások ellenérzésével és tiltakozásával.

Az Úr Jézus többször is meggyógyított szombatnapon egy-egy szenvedő embert, kegyelmet hirdetve neki, aki régóta élt nyomorúságos állapotban, aminek hátterében bűnök okozta betegségek voltak. Ezért mindig újra tiltakozással kellett szembesülnie a farizeusok részéről, hogy mindezt miért szombaton teszi.

A vakon született esetében a kívülállók a betegség okát, a bűnt keresték, hogy maguk is elítélhessék őt. A kegyelmet adó Isten Fiát azonban, miután visszaadta annak a látását, megvádolták, hogy nem lehet Istentől, mivel nem tartja meg a szombatot és ilyenkor nemcsak rosszat, de jót sem lehet tenni, tehát kegyelmet sem lehet gyakorolni.

Az Isten Fiának, aki nem azért jött, hogy elítélje a világot, hanem hogy megtartsa azt, halállal, mégpedig a keresztfának halálával kellett fizetnie a mi halálra méltó bűneinkért, hogy bárkinek kegyelmet adhasson, akik hozzá folyamodnak elveszettségükben.

Hát hol van itt az igazság?

„… teljes bizonyossággal reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kaptok.” (1Pt 1,13)