Rejtekhely

Kisgyermek voltam a világháború idején, de még ma is jól emlékszem a szirénák hangjára, miközben a rádió ezt sugározta: „Légiriadó! Légiriadó!” És már hallatszott is a nehéz bombázók jól ismert moraja. Ilyenkor édesanyám sietve ránk adta a kabátot, sapkát, felkapott egy táskát és szaladtunk az óvóhelyre, ez volt ugyanis akkor az egyedüli védelmet jelentő rejtekhely, ahol nem láttunk és nem érzékeltünk semmit a kinti eseményekből. Ha viszont a légiriadó egy közeli futóárokba kényszerített bennünket, akkor láttuk az ellenséges gépek raját, és ha valamelyikről levált egy-egy sötét tárgy, ami sebesen közeledett felénk, akkor tudtuk, hogy az egy bomba, és rettegve figyeltük, hol ér majd földet.

Bár a háború véget ért, de lelki értelemben azóta is sok-sok „légiriadót” éltem át, s hasonlóan az ószövetségi rendelkezéshez – amiben Isten a menekülők számára menedékvárosokat jelölt ki – számomra is készített rejtekhelyet, menedékhelyet Jézus Krisztusban. Ő bombabiztos rejtekhely minden időben, akkor is, amikor gondolatainkat, érzéseinket, érzékeny és gyenge pontjainkat éri támadás a világ fejedelme (az ördög) részéről.

Hatalmas áldása Istennek, hogy elrejtőzhetünk Jézus Krisztus „szárnyai” árnyékában, aki az életét és vérét adta értünk, hogy ne legyünk kiszolgáltatva az ellenség gyilkos támadásainak.

„Rejtekhelyem és pajzsom vagy, igédben reménykedem.”   (Zsolt 119,114)