Isten akarata

2021. január végén koronavírussal fertőződtünk meg férjemmel. Mindkettőnket nagyon megviselt a betegség (akkor még civilek nem kaphattak oltást), majd férjem állapota egyre súlyosabb lett, egy hét után kórházi segítséget igényelt. Pár nap után azzal biztatott a kezelőorvosa, hogy nemsokára hazamehet, sikerült az oxigénes rásegítés és a gyógyszeres kezelés. Majd az ezt követő napon a tüdő összeomlása miatt intubálni kellett. Nagyon sok testvér imádkozott érte országhatáron belül és túl is, számomra elképzelhetetlen volt, hogy nem jöhet haza többet. Miután kikerültem a karanténból, négy alkalommal, védőruhába beöltözve látogathattam meg férjemet az intenzív osztályon.

A gépi lélegeztetés huszadik napján mondta csak a főorvos, hogy szerinte már nem fog soha lekerülni a gépről a férjem. Ez alatt a húsz nap alatt a zsoltárokat olvastam, kerestem az Úr biztatását és erősítését, ígéretet a gyógyulásra. De ő másként tervezte történetünket.  A főorvos mondatait követően kimentem egy közeli erdőbe tusakodni az Úrral, megbeszélni a kétségbeesett gondolataimat. Majd leültem a kedvenc padunkra, s végül ezt mondtam: „Legyen meg a te akaratod, Uram!” Ezt követően érkezett a telefonhívás a kórházból, hogy amikor Isten akaratára bíztam a férjem életét, ő magához szólította.

Tudom, hogy az Úrnak lett volna hatalma megtartani bennünket, arra viszont nincs válaszom, hogy miért csak az egyikünknek kellett itt maradnia, de Isten akarata nélkül semmi sem történhet az életünkben. Ismeri fájdalmainkat és könnyeinket, naponként tart a kezében, s folyamatosan gyógyítja a megtört szívünket.

Férjem életének egyik meghatározója volt Túróczy Zoltán Tanács című verse, ami arról szól, hogy a földi létünkben a legfontosabb a mennyei kincsek gyűjtése az Isten dicsőségére. A menyegzői meghívónkon az alábbi versrészlet szerepelt:

„Csak az lesz tiéd, amit odaadtál,
Csak az, mi minden kincsnél többet ér.
A tett, a szó, mit szeretetből adtál,
Véled marad, s örökre elkísér.”

„… többé ne embereknek kívánságai, hanem Isten akarata szerint éljétek a testben hátralevő időt.” (1Pt 4,2)