Karácsony ma

Mert íme, sötétség borítja a földet és sűrű sötétség a népeket, de fölötted fölragyog az Úr, és dicsősége látható lesz rajtad. (És 60,2)

Amikor Ésaiás próféta a pogány népekkel kapcsolatban sötétségről szól, az egész nem-zsidó világ tudatlanságáról beszél, ami a mi elődeinket is jellemezte: az Isten megismeréséből fakadó világosságot nélkülöző, üdvösség és remény nélküli életről. Ezzel szemben, Isten népe felett felragyog Isten dicsőségének napvilága, még pedig Krisztusban, aki a világ világossága. Ezután így folytatja a próféta: „Népek jönnek világosságodhoz és királyok a rád ragyogó fényességhez.” (És 60,3) Sajnos úgy tűnik: ez a múlt. A nyugati társadalmakban tapasztalható folyamatok alapján jelenleg más a helyzet. Társadalmunk a politikai korrektség nevében Krisztust megtagadja, és parancsolatait lábbal tiporja.

A társadalomra egyre inkább rátelepszik a tájékozódási képesség hiánya, és ezzel együtt a reménytelenség. Kultúránk nem kínál szilárd tájékozódási pontokat, mivel a legkülönfélébb csoportosulások és érdekcsoportok tartanak igényt figyelemre és megbecsülésre, legyenek azok iszlamisták, LMBTQ-aktivisták, a migráns-lobby, politikai pártok, szélsőséges nézetek képviselői, klímaféltők – a sor végtelen. A társadalom elemeire hullik szét. Az egyik németországi tartományban jelenleg tombol egy autópályaépítés elleni harc, amelynek során környezetvédő aktivisták – gyakran az erőszakot sem mellőzve – tiltakoznak az illetékes, amúgy zöldpárti, miniszter ellen. Ha csak ezt a társadalmi szegmenset tekintjük, már itt is viszályt találunk. A tájékozódási pontok hiányának kísérő eleme a félelem, amit csak fokoznak a csellengő fiatalok, a magukat szakértőknek kiadó környezetvédelmi politikusok, a koronavírussal kapcsolatos, gyakran ellentmondásos beszámolók, valamint a jövőt illető általános bizonytalanság. A pogánysággal együtt jár a félelem.

Ha népünk, amely demokráciánkban a legfőbb hatalom állítólagos birtokosa, ismét Krisztusra hallgatna, akkor országunkban a sötétség ismét meghátrálna. A parlamenten belül és kívül Krisztus világossága nemcsak a félelmet űzné el, de a látási viszonyok is helyreállnának, a félelem helyett pedig a bizalom venne közöttünk lakozást.  Azonban mindaddig, amíg népek a politikai korrektség nevében Krisztust félretolják, és mindenféle világnézetet azonos értékűnek állítanak be, a sötétség még inkább terjedni fog, és társadalmunk képtelen lesz az ideológiák és utópiák, álhírek és véleménypropagandák sodrásából kikeveredni, mert már nem rendelkezik olyan kritériumokkal, amelyek alapján az igazat a hamistól, a jogot a jogtalanságtól meg tudná különböztetni.  A sötétségben ugyanis mindenki csak vaktában tapogatózik.

„De fölötted fölragyog az Úr” – olvassuk Ésaiás prófétánál. Ez Isten népére vonatkozik, ami Ésaiás idejében a zsidó nép volt. Hiszen az Úr, aki a világ világossága, és akinek jövetelére ezekben a hetekben emlékezünk, Jeruzsálembe is elérkezett. Ugyanígy, Isten újszövetségi népe is, mindmáig részese annak a világosságnak, ami Jézusban megjelent. Igéje fényében nemcsak a tájékozódás lehetősége a miénk, hanem élő reménységet is nyerünk egy új világra nézve, ami a feltámadott Krisztusban már most valóság. Az Ő világosságában ebben az esztendőben is, a bennünket körülvevő sötétség közepette is, boldog szívvel ünnepelhetünk karácsonyt!

Bernhard Kaiser
Institut für Reformatorische Theologie gGmbH