A magamét szavalom

A költészet napja hazánkban április 11-én volt, amikorra „vers maratont” hirdettek. Volt, ahol 12 órás, máshol 24 órás versmondó programot szerveztek, és ma élő költők saját verseiket olvasták fel, illetve szavalták a hallgatóság előtt. A versmondókkal találkozhattunk egyéb helyszíneken is, például autóbuszon, áruházban, utcán stb., ahol szintén verseikkel kedveskedtek környezetüknek. Gyanítom, hogy ezeket a költőket is az a vágy indítja a nyilvános szereplésre, mint Ady Endrét, aki a Szeretném, hogyha szeretnének versében megfogalmazta vágyát, igényét a szeretetre, az ismertté válásra. Részlet a versből:

„Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.

De jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.

Ezért minden: önkínzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié.”

Az ismerté válás igénye és szeretetéhség nem csak a művészeket motiválja, hiszen minden ember érzi, hogy többre lett teremtve, mint amilyen élete van.
Isten, az embert értelmes céllal, őt dicsőítő küldetéssel és szeretetéből élésre teremtette.
Aki Jézus Krisztusban megismerhette Istennek szeretetét, az küldetésének célját is megtalálta, annak élete értelmes, és ezzel lett „Valakié”, és vált „valakivé”. Már nem embertársai tapsára vágyik, nem szeretne magáról szobrot készíttetni, utcát elneveztetni. Az az ember már földi életében célba ért.

„Boldog nép az, amelynek így van a dolga; boldog nép az, amelynek az ÚR az Istene.” (Zsolt 144,15)