Boldogtalanok

– Hideg volt és ehetetlen!
– Mindig az.
– Egyedül a borsólevesnek volt valamilyen íze – kesergett a hölgy, és járókeretét két lépéssel közelebb csúsztatta a liftajtóhoz.
Társa megnyomta a hívógombot, közben tovább értékelt: – És szerinted az a csirke mi volt? Sültnek szerették volna, de az a paradicsomos valami rajta… ott is hagytam.
– Én is – jött a felelet – szinte az egészet visszavittem… – a folytatás már nem volt hallható, mert becsukódott mögöttük a lift ajtaja.
A református idősotthon vendégeiként társaimmal mi is ezt az ebédet fogyaszthattuk. A borsólevest és a lecsós sültcsirke tálalását kiválóra értékeltük. S mind ehhez a tepsiben pirított krumpli és a hús íze! Igaz, éhesek voltunk, és a kedves meghívásra, kínálásra sem számítottunk. Egységes véleményünk volt, hogy az itt élő idős emberek kiváló ellátásban részesülnek.
Bárcsak néhány perccel később értünk volna a lifthez!

„De valóban nagy nyereség az Istenfélelem, megelégedéssel…” (1Tim 6-8)