Veled van Istened, az Úr!

Gyermekkoromban többször előfordult, hogy édesapámmal a határban dolgoztunk: szántottunk, kapáltuk a kukoricát, forgattuk és gyűjtöttük a szénát stb. Ilyenkor a nagy, végtelennek tűnő szántóföldön csak ketten voltunk, más nem is volt a közelben-távolban, csak mi. Amikor édesapámat eltakarta a magasra nőtt kukorica vagy a szomszédos erdő, és eltűnt a szemem elől, akkor megijedtem, félelem lett úrrá rajtam. Mi lesz velem itt, egyedül, mit fogok csinálni, ha nem jön vissza, hogyan találok haza? – ezek a kérdések nyugtalanítottak. Amikor édesapámat ismét megláttam, megnyugodtam, és aggodalmaskodó kérdéseim is elillantak.
Ha egy földi apa jelenléte ennyire megnyugtató, akkor a világmindenség Urának jelenléte mennyivel inkább adhat békességet, nyugalmat!
Ő azt ígérte, hogy velünk van minden napon, a világ végezetéig, ezért az új esztendőben is bízzuk rá magunkat!
„Nem láthat bár e földi szem, Jézus, tiéd vagyok,
Bár arcod rejtve van nekem, Mégis felém ragyog.”

„Ne félj, Sion, ne csüggedj el! Veled van Istened, az Úr, ő erős és megsegít!” (Zof 3,16-17)