Isten kezében

A napokban meglátogatott egy volt tanítványom, akivel egy tea mellett sokat beszélgettünk. Már nem élnek a szülei, a nagynéni segítségével négy testvérét kíséri figyelemmel. Bár értelmileg akadályozott fiatalember, mégis képes magát fenntartani, még munkát is kapott egy áruházban. Látássérült öccséről is gondoskodik, elkíséri a szakiskolába, segíti életét. Gyerekként szertelen, nehezen kezelhető tanuló volt, de most tele volt érdeklődéssel és feladatai iránti kitartással.
– Hogyan történt a változás? – kérdeztem tőle.
– Tudod, rendszeresen járok gyülekezetbe, Isten segít nekem. – mondta.
Emlékszem, kisiskolásként rendszeresen járt a hittanórákra, és lekötötték figyelmét a bibliai történetek. Ilyenkor megnyugodott hiperaktivitásában, mert a Teremtőt dicsérő énekek felemelték őt is Istenhez. Akkor nem gondoltam, hogy komolyan veszi mindazt, amit tanult, és bizalmát, fogyatékkal teli hitét Jézus Krisztusba veti. De Isten a legkisebbek imádságát is meghallgatja és megsegíti őket. Élete és hite bizonyságot tesz arról, hogy hozzátartozója az élő Isten, aki kezében tartja és óvja az ő életét is.

Jézus szavai: „Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk? Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van. Hanem keressétek először Istennek országát és az ő igazságát; és ezek mind ráadásul megadatnak nektek.” (Mt 6,31-33)