Holnapolisz

Manapság valahogy nem tudunk kifogyni a mozikban a disztópikus történetekből. Még emlékszünk hogyan kaszált a mozipénztáraknál az Éhezők viadala, vagy a szerényebb fogadtatású A beavatott,

a haloványra sikerült Lopott idő, vagy a nagy kedvenc District 9, és még nagyon hosszan sorolhatnánk az utóbbi néhány év filmtermését.

Ezek a sztorik általában a nem túl távoli jövőben játszódnak, vászonra „rém-álmodják” belső félelmeinket, felelőtlen életünk következményeit, a környezetpusztítást, erőszakot, háborúkat, az emberek kizsákmányolását, az egészségügyi problémákat, üldöztetéseket és diktatúrákat.
Most a klasszikus mozi szerelmese, Brad Bird rendező állt elő valami hasonlóval, de ellentétben elődeivel, ő inkább hitet akar bennünk ébreszteni. Eddig három animációs filmet – Szuper haver, A hihetetlen család, L’ecsó – és egy akciófilmet – Mission: Impossible – Fantom protokoll – láttunk tőle és most itt az ötödik munkája a Holnapolisz.

Bird története szerint a világvége felé haladó emberiség életében a dolgok még nem fajultak el végzetesen, bár a végső nagy összeomlás azért nem lehet már túlságosan messze. Persze ez nem volt mindig így, hiszen egykor a történet korosodó férfi főszereplője, Frank Walker (George Clooney) is volt kisgyerek (Thomas Robinson alakítja), aki a jövőt izgalmas lehetőségként fogta fel és reménykedett, hogy a találmányokat a fejlődés szolgálatába lehet állítani. Élete első nagy ötletével érkezik az 1964-es New York-i világkiállításra. Találmánya egy jet pack, amelynek segítségével sikerül felemelkednie a földről. A fölényes bíró (Hugh Laurie) azonban nem mutat érdeklődést az idea iránt, ám egy rejtélyes és éber, fiatal lány, Athena (Raffey Cassidy) igen. Frank kap a lánytól egy kitűzőt, amin egy óriási „T” betű látható és ezzel együtt egy lehetőséget is, hogy belépjen egy másik dimenzióba, amit Holnapolisznak neveznek. A toronymagas robotok és elegáns, elefántcsont tónusú épületek között az ember fantáziája szabadon szárnyalhat. (Tomorrowland, azaz Holnapolisz egyébként a Disneyland egyik közkedvelt látványossága.)
Ezután a film a jelenbe repít, ahol megismerkedünk Casey Newtonnal (Britt Robertson), aki az iskolában arról hal, hogy a háborúk elkerülhetetlenek, nyakunkba szakadtak a környezetszennyezés következményei, az extrém időjárás, a túlnépesedés, és így tovább. A jövő elég veszélyesnek látszik és Caseynek pusztán egy kérdése van: „Ki tudjuk ezeket a hibákat javítani?”
A rendkívül okos, fiatal lány optimista és hiszi, hogy kis dolgok is meg tudják változtatni a világot. Apjával (Tim McGraw) és kisöccsével (Pierce Gagnon) egy NASA állomás árnyékában Cape Canaveralben élnek. Éppen le akarják bontani az űrállomást, aminek következtében apja elveszítheti mérnöki állását. Casey ezért átmászik a kerítésen, hogy tönkretegye a bontásra érkező gépeket. A szabotázs miatt letartóztatják, az éjszakát a börtönben tölti. Amikor szabadon bocsátják, a holmija között talál egy hatalmas „T” betűt ábrázoló kitűzőt, amelyet ha megérint egyetlen villanás alatt elröpíti őt Holnapoliszra. Habár Casey látogatása az ismeretlen városba csak rövid ideig tart, elég ahhoz, hogy megváltozzon az élete. Elhatározza, mindet elkövet, hogy valahogy visszatérhessen oda.
Útja során ő is találkozik Athenával, akiről kiderül, hogy valójában egy robot. Az a feladata, hogy álmodozókat találjon. Így talált rá annak idején a kisfiú Frankre és most Caseyre.
Elkíséri Caseyt az immár középkorú Frank házához, aki mára kiábrándult kutató lett és meggyőződése, hogy a világnak hamarosan vége. A találkozásuk után Athenához hasonlóan felfedez valami szikrát Caseyben, ráérez, hogy a lány különleges: Casey még nem adta fel, hiszen pontosan emlékszik egy apjával folytatott párbeszédre: „Ha két farkasod van, és az egyik a sötétséget, az elkeseredést képviseli, a másik a fényt és a reményt, szerinted melyik fog élni? Amelyiket eteted” – válaszolja apjának.
Frank, Casey és Athena útrakelnek Holnapolisz felé, hogy kiderítsék, megváltoztatható-e a jövő. Rajtuk keresztül a rendező azt a kérdezi tőlünk, mi szükséges ahhoz, hogy megváltozzon a világ? Vajon mennyire befolyásolja a hit a tapasztalatainkat? A fiatal közönséget megcélozva azt üzeni, hogy a képzelet szárnyán utazva minden lehetséges. Nem bocsátkozik mélyebb összefüggések keresésébe és arról sem szól, hogy mi okozza valójában a konfliktusainkat, hogy hiába utaznánk Holnapoliszra, a bűnt akkor is magunkkal vinnénk és Holnapolisz ugyanúgy összedőlne tőlünk, mint a mostani világunk.

A bíztatás valóban remek, és akár jó hatással is lehetne a gyerekeinkre, hiszen totális támadást intéz a nihilizmus és a médiát elborító apokaliptikus történetek ellen. Azonban középszerű marad, amit azzal ellensúlyoz, hogy a Marvel Stúdiótól az utóbbi években diktált irányzathoz csatlakozva minden percet csúcsra járat. A néző adrenalin szintje a folyamatos akciók láttán az egekbe szökik, már-már az agyzsibbasztásig. A motiváció pedig csupán üzleti: hangosabbat, nagyobbat szóljon, ha lehet, mert így maradhat Hollywood a felszínen.

Clooney ezúttal rutinból játszik, de fiatal kollégája, Britt Robertson igazi kincs a darabban.
Bird operatőre, Claudio Miranda, aki olyan filmeket tudhat maga mögött, mint a Harcosok klubja, vagy a Pi élete, gyönyörű és fantáziadús képekkel kápráztatja el a nézőt, ezért a Disney Stúdiónak meg sem fordult a fejében, hogy elkészítse a film 3D-s változatát. Ha Walt Disneynek lett volna CGI technikája az 1950-es években, akkor bizonyosan így használta volna.

A film koncepciója, amely a Disney Stúdió alkotógárdájának olyannyira kedves, hűen tükrözi a másik Disney attrakció, az Epcot Center filozófiáját. A floridai Orlandó közelében felépített, évente több mint tizenkétmillió látogatót vonzó Epcot témapark (Experimental Prototype Community of Tomorrow) a jövő világát mutatja be, új ötletekkel, találmányokkal, technikákkal. A szórakoztató park középpontjában a Földet szimbolizáló óriási ezüstgömb áll, melynek belsejében egy kisvonaton látványos földi időutazást tehetünk az emberiség történelmében. A lenyűgözően hibátlanul megtervezett és kivitelezett építményből csak a zsidó nép története és a Tízparancsolat hiányzik. Az Epcot központ által vizionált jövőben az emberek élete mentes a hittől. A tökéletesen nyírt pázsit, a patyolat tiszta utcák, a folyamatos zene, a lenyűgöző látvány nem teszi szükségessé Isten jelenlétét és valóságát. És azt is elfeledteti, milyen az emberi lét valójában. Elfeledteti a fájdalmat, a szenvedést, de mindenekelőtt bűn romboló erejét.