Maisie tudja

Maisie (Onata Aprile) hatéves, New Yorkban él és sok mindent tud. Tudja, hogy hivatásos rock sztár anyukája, Susanna (Julianne Moore), aki ideje legnagyobb részében apjával Beale-lel (Steve Coogan) veszekszik valami rettenetes butaságon, teljesen boldogtalan.

Azt is tudja, hogy üzletember apukája, akinek füléhez nőtt a telefon, mennyire kitesz magáért, amikor Margo a fiatal babiszitter lány van náluk. Sőt azt is tudja, hogy anya és apa nem lesznek már többé egy pár. De az igazi háború még csak most kezdődik
A történet szívszaggatóan mutatja be, hogyan veszíti el gyermeki világának gondtalan ártatlanságát egy hatéves kislány.
A Maisie tudja Henry James 1897-ben íródott regényének filmadaptációja, amely teljes egészében Maisie szemszögéből meséli el a történetet. Úgyhogy, ha hirtelen hézagosnak tűnik a sztori, vagy csak darabokból sikerül összerakni, azt a mesélő fiatal kora magyarázza. Mi tagadás, ez a zseniális húzás a rendezők hallatlan bátorságáról tanúskodik, de mindvégig maradéktalanul működik.
Az eredmény fájdalmas és gyakran dühítő, mert azon gondolkozunk, szülei nemtörődöm élete hogyan befolyásolja majd Maisie jövőjét. De érdekel ez valakit egyáltalán?
A felnőttekkel kapcsolatban elfog egy émelyítő érzés, mintha mindenki igyekezne megúszni valamit, és teszi mindezt egy kisgyerek szemeláttára.
Apuka Steve Coogan kiváló játéka nyomán egy ellenszenves nárcisztikus egyeddé deformálódik, aki teljesen lényegtelennek tekinti Maisie-t. Neki csak arra való, hogy bosszút álljon ex-feleségén. Van egy pillanat a történetben, amikor egy taxi hátsó ülésén ülve búcsúzik a lányától. Ebben a jelenetben Coogan elképesztően kiváló, nem tudom lehet-e még ennél jobb. Csak egyetlen pillanatra látod, hogy teljes mélységében felfogta mennyire romlott valójában.
Anyának is csak arra kell Maisie, hogy mentsége legyen saját önző életének büntetlen összekuszálására. Mivel versenyképesnek kell lennie a bíróságon, ezért hozzámegy egy nála sokkal fiatalabb férfihoz, Lincolnhoz (Alexander Skarsgard), akit alig ismer. Be akarja bizonyítani, ő tud “biztonságosabb” családi otthont teremteni. Ebben a fejvesztett kavalkádban Maisie összebarátkozik Lincolnnal, ami láthatóan zavarba ejti Susanna-t. Julien Moore kiválóan alakítja az anyát, aki azt hiszi magáról, Maisie mindennél fontosabb a számára, miközben teljesen vak arra, hogy meglássa mit művel saját kislányával. Újra és újra Lincolnra bízza, megkéri, hozza el az iskolából, ha éppen beüt egy koncert, hagyjon ott csapot-papot és improvizáljon.
Alexander Skarsgard, akit Lars von Trier Melankóliája óta nem láttunk a hazai mozikban, egy jóképű, természetes fiatalembert játszik, aki a biztonság érzésével tölti meg a mozit, amikor megjelenik a vásznon. Úgy tűnik egyáltalán nincs tudatában mennyit jelent Maisie-nek, csak természetese gondoskodik róla.
Szerencsére Nancy Doyne és Carroll Cartwright forgatókönyve mellőz minden szentimentalizmust. Maisie nem szokványos gyerek filmsztár és ez mindenestől a karaktert játszó Onata Aprile és a két társrendező David Siegel és Scott McGehee érdeme.
Maisie nem koraérett, nem hisztizik, csak egyetlen jelenetben gördül le az arcáról egy könnycsepp. Gondolkodó gyerek, triciklizik a teraszon és kibámul az ablakon a felnőttek titokzatos világába, akik felelősek érte.
A film utolsó harmadának fordulatai megtépáznak ugyan, de film végén a rendezők szerencsére nem hagynak cserben és nem hatástalanítják mindazt, amit 99 perc alatt felépítettek.
A Maisie tudja vádirat azok ellen, akik nem veszik észre, mennyire fontos az ártatlanság. Nem megvetésre méltó, hanem olyan érték, amit védelmezni kell.
Keresztyén filmkluboknak is kiváló alapanyag.