Tanulmány: Javunkra válik az elutasítás?

Lacit egészen kicsi gyerekkorától egyedül nevelte az édesanyja. Pedig mindig arról ábrándozott, hogy egyszer találkozik az apukájával, és minden jóra fordul. Tizenöt éves volt, amikor álma valóra vált. Nemcsak egyszer találkozhatott édesapjával, de hosszabb időre hozzá is költözhetett. Úgy tűnt, minden pontosan úgy valósul meg, ahogyan szerette volna.

Laci ekkor már forrófejű tinédzser volt, szellemes és gyors észjárású, ráadásul nem igazán tudta tartani a száját. Mostohaanyjával gyakran veszekedek, és az iskolaév végén apja megkérdezte, vajon nem akarja-e meglátogatni az édesanyját. Azután hosszú ideig nem találkoztak, mert apja soha többé nem fogadta vissza. Ez a fajta elutasítás több egyszerű fájdalomnál. Laci ezután még abban is kételkedni kezdett, van-e neki értéke egyáltalán. Az elutasítás hatalmas csalódással jár, és mindenképpen megváltoztatja az embert, mindegy, mennyire általános vagy egyedi a helyzet.

Mindannyian megtapasztaljuk az elutasítás valamilyen formáját, amely azért nehéz, mert a szívünkben él a vágy, hogy kapcsolatban legyünk másokkal, akik értékesnek tartanak bennünket. Csak akkor élhetünk át elutasítást, ha előzőleg el akartunk érni valamit, vagy valakit: munkát, szerelmet, barátságot – de amit valójában mindig is keresünk, az a biztonság és a bizalom. Szerelmesek akarunk lenni, de igazából azt szeretnénk, ha valaki éreztetné velünk, fontosak és megismételhetetlenek vagyunk. Szeretnénk egy gyülekezethez tartozni, és amit valójában akarunk, az a támogatás és a szeretet megtapasztalása. Vágyaink középpontjában az állandóság és a fontosság iránti vágy áll. Az elutasítás ezt a vágyat gátolja, ellenünk dolgozik, és azt akarja elérni, hogy a csalódás miatt feladjuk.

Nemrégiben a kutatók felfedezték, hogy az elutasítás érzését és a közösségi életben tapasztalt nehézségeket, konfliktusokat (melyeket sokszor depresszió és szorongás kísér) az agyunknak ugyanaz a területe dolgozza fel, mint amelyik a fizikai fájdalom esetén aktivizálódik. Ahhoz, hogy ezt jobban megértsük, érdemes megismerni, mit gondolnak a tudósok a fájdalomról. A sérülés, akár fizikai, akár lelki eredetű, mozgósítja az agy bizonyos területeit, és a személyt olyan készenléti állapotba hozza, amelyet nem tud figyelmen kívül hagyni. A fájdalom mindenről elvonja a figyelmet, mert ez a túlélési mechanizmus része. Az agyunk életben akar minket tartani, igyekszik védeni bennünket, és arra késztet, állítsunk le mindent, ami sérülést okoz. A kutatók tanulmánya azt is feltárta, hogy a vizsgált személyek életében bekövetkezett nagyobb mértékű elutasítás, több negatív érzést és az önbecsülés csökkenését vonta maga után. Az elutasítás szó szerint megváltoztatja az agyat: nem lelki önfelőrlő, hanem védekezési mechanizmusokat indít el. Ha túl sok elutasításban van részünk, az agyunk megtanul megvédeni bennünket. Talán már többen és többször megtapasztaltuk ezt, és félünk újra próbálkozni. Már éppen elégszer utasítottak vissza bennünket az álláskereső interjúkon, megint nem jutottunk be a vágyott iskolába. Nem kaptuk meg a várva várt előléptetést, a fizetésemelést, vagy az epedve remélt szerelmes csókot, vagy a meghívót a barátunk esküvőjére. Elszigetelve érezzük magunkat, mert szükségünk van másokra a túléléshez. Az elutasítás azonban veszélyezteti ezt az alapvető szükségletünket, ezért a testünk úgy dolgozza fel, mint egy valóságos fizikai fájdalmat.

Jézus és az elutasítás

Lukács beszámol Jézus szolgálatának indulásáról, amikor visszatért a pusztai kísértés után Galileába. Tanításának híre ment az egész környéken. „Tanított a zsinagógáikban, és mindenki dicsőítette.” (Lk 4,15) Jézus világosan és szenvedélyesen fogalmazta meg az isteni üzenetet, és átélhette a hallgatóság támogatását.

„Elment Názáretbe is, ahol felnövekedett…”. A helyi közösség zsinagógájában kezdett beszélni, telve reménységgel, hogy folytathatja küldetését azok között, akiket gyerekkora óta a legjobban ismert. Először úgy tűnt, minden rendben van. A tömeg elcsodálkozott, és azt kérdezték maguktól: „Honnan van ennek a fiatalembernek ekkora bölcsessége?” De azután rájöttek, hogy Jézus az ácsmester Józsefnek a fia. A tömegek lekicsinyelték. Nem hittek benne. Mindennek a tetejébe Jézus semmilyen csodát nem tudott közöttük tenni, meg kellett küzdenie az elutasításukkal, és egy időre szinte tehetetlenül magára maradt. A Gecsemáné-kertben, amikor haláltusáját vívta a keresztre feszítés előtti estén, szülővárosának visszautasító magatartása, élete egyik legfájdalmasabb emléke lehetett. De Jézus nem állt meg sem Názáret, sem a kereszt után. Krisztusnak küldetése volt, olyan szenvedélyes célja, amiért érdemes volt továbbmennie.

Jézus elutasítása megváltás lett

Mi, mint Jézus tanítványai arra hívattunk el, hogy a Mester követői legyünk. Felvegyük a keresztet, és az elutasítást együttérzésre váltsuk mások számára. Megértsük, hogy a csalódás, a szenvedés és a fájdalom életünk része, és már ne féljünk az elutasítástól, és a nyomában keletkező rossz érzésektől. A visszautasítás elősegítheti, hogy másokat szeressünk. Néha minket utasítanak el, és néha mi kerülünk olyan helyzetbe, hogy lehetőségünk adódik mások elutasítására. Laci ezekre a következtetésekre jutott tíz évvel azután, hogy apja végleg elküldte magától. Ekkor, teljesen váratlanul, csörgött a telefonja. A vonal túlsó végén az apukája volt, aki közölte vele, haldoklik és szeretné, ha találkoznának. Lacinak ekkor lett volna lehetősége, hogy elutasítsa az elutasítóját. De nem tette meg…

Jézust az emberek elutasították, de golgotai áldozatát a Mindenható Isten tökéletesnek fogadta el. Kora politikai és társadalmi köreiben megvetett volt, mégis vele érkezett el a földre a megváltás. Lehet, hogy szenvedünk a csalódástól és az elutasítás következményeitől, azonban lehet erőnk arra, hogy elfogadjuk a minket elutasítókat. Jézus nem engedte, hogy a csalódás megállítsa. Urunk feltétel nélküli szeretetével legyőzte a fájdalmat és a halált. Csodálatos példát adott nekünk, amely átformál bennünket.  Ennek hatására akkor is megváltozhatunk, ha nem kapjuk meg azt, amire mi vágyunk – és ettől még nem jön el a világvége.

Weberné Zsikai Mária / Budapest

(a Relevant Magazin írása alapján)