A Vaslady (The Iron Lady)

színes, feliratos, angol életrajzi dráma 105 perc, 2011

Ha valaki Margaret Thatcher, egykori brit miniszterelnök életének 1979 és 1990 közötti szakaszát kizárólag a Vaslady című film alapján szeretné megismerni vagy értékelni, akkor könnyen az a tévhit kerítheti hatalmába, hogy a politikusasszony hivatali ideje teljesen érdektelen volt.

Hogy ki volt Margaret Thatcher? Erről sokkal többet megtudhatunk, ha elolvassuk a Wikipédia Thatcherre vonatkozó szócikkét, mint ebből az életrajzi drámából. A Times filmkritikusa elemzésének a következő címet adta: „Thatcher nemcsak Vaslady volt, de egyben igaza is volt.”

A film készítői nem akartak baloldali karikatúrát készíteni Thatcherről, de azt sem akarták, hogy igaza legyen.

Megoldásként azt találták ki, hogy egy olyan politikai filmet forgatnak, amelyből kivonják a politikát körülbelül úgy, mint ahogy a preparátor eltávolítja a belső szerveket a kitömésre előkészített állatból. Ha benne hagynák a „kényes” politikai eseményeket, állást kellene foglalniuk vagy a jobb vagy a baloldal mellett, és kimondani, hogy teljesen igaza volt, vagy felvállalni, hogy nem értenek vele egyet. Ezzel persze a közönség és a bevétel jelentős részétől elesnének, ami egyébként így is, úgy is bekövetkezik. Pedig a nézők 30 év távlatából is szenvedélyesen felvállalják valamelyik oldalt.

Phyllida Lloyd rendező Vaslady-je szerint Thatcher (Meryl Streep) keményen dolgozó, politikai nézeteiben megingathatatlan, elszánt nő, aki nem volt különösebben tehetséges és semmiképpen nem volt érdekes. A film története a 2000. év vége felé indul, az idős Thatcher (idén októberben lesz 87 éves) mindennapjaival. Munkával töltött éveit visszaemlékezések formájában látjuk a vásznon. Közben megtudjuk, hogy a demenciával (szellemi leépülés) küzdő öreg hölgy folyamatosan párbeszédet folytat 2003 óta halott férjével, Denis-szel (Jim Broadbent), akit hallucinációként van jelen, és a Vasladyn kívül senki sem látja.

A legkiábrándítóbb, hogy Thatcher politikai pályafutásának legemlékezetesebb eseményein a film egyszerűen átlép. Nem tudjuk meg, hogy miért és hogyan történtek a korszakos jelentőségű döntések. Villanásszerűen térnek napirendre a Falkland háború felett. Az IRA merénylete, amely majdnem az életébe került csak pár percet érdemel. Együttműködése Ronald Reagannel, az Egyesült Államok elnökével, nem látszik számottevőnek.

A film tempója rettenetesen lassú, csak a flashback jelenetek adnak valami lendületet a történetnek, de mindig visszarángatnak bennünket a jelenbe, és ettől újra elakad minden. Akár működhetne is ez a „technika”, ha a film gazdag lenne szellemes párbeszédekben és kifogástalan színészi teljesítményekben. De a Vaslady című film egyikkel sem büszkélkedhet.

A film legjobb jelenetei a fiatal Thatcher politikai debütálását mutatják be, amelyekben a Vasladyt Alexandra Roach alakítja, telve magával ragadó energiával, amely szinte teljesen hiányzik Streep játékából. Érdekes látni és megérteni, hogyan tört magának utat Thatcher egy férfiak által uralt világban, és hogyan lett az Egyesült Királyság első és egyetlen női miniszterelnöke, a XX. század egyik legismertebb és legbefolyásosabb asszonya. Szinte a semmiből jött és átjutott minden nemi és rangbeli előítéleten, biztos hátteret épített ki magának, amely azután a Downing Street 10-be röpítette.

Thatcher férje a film szerint, egy teljesen jelentéktelen ember, aki feláldozza személyes ambícióit felesége céljainak oltárán. Denis Thatcher jelentősége mindössze abban áll, hogy Margaret Thatcher még a halála után is vele beszéli meg mindennapi dolgait. Sajnos a Jim Broadbent által megjelenített szereplő nem egy hús-vér ember, hanem pusztán a történet elmesélésének gyengére sikerült eszköze. Nem igazi karakter, akinek jellembeli fejlődése számunkra bármilyen tanulsággal szolgálhatna.

Sokak rajongva tisztelt színésznőjének, a kétszeres Oscar-díjas Meryl Streepnek hosszú idő óta ez a leggyengébb alakítása. Sokszoros alapozóréteggel az arcán, színészi kifejező ereje teljesen elvész. Persze többször sikerül felismerhetetlenné tennie magát, és csak ezért nem kiálltunk fel a film közben „Nézzétek, ott van Meryl Streep!”. Mégis szüntelenül arra kell gondoljunk, miért olyan Margaret Thatcher, mintha Julia Child hangján „kotkodácsolna” a Júlia és Júlia – Két nő egy recept című Meryl Streep filmből. Valljuk be, a színésznőt, csak azért dicsérik meg, mert ő Meryl Streep, aki egyébként tényleg képes szikrát gyújtani ott is, ahol nincs, de ez sajnos nem az az eset. A Mamma Mia (ugyancsak Phyllida Lloyd rendezésében) óta a legfelejthetőbb alakítást nyújtja. Gazdag pályája során, idén 17-ik alkalommal jelölték a legjobb női alakítás Oscarjára, ami világcsúcsnak számít. Lehet, hogy harmadszor is megkapja, de akkor nem a Vaslady-ben nyújtott alakításáért lesz az övé.

Weberné Zsikai Mária / Budapest