Éjfélkor Párizsban (Midnight in Paris)

színes, feliratos, spanyol-amerikai romantikus vígjáték, 94 perc, 2011

Az 1920-as évek irodalmi óriásai találkoznak Woody Allen alteregójával, akit a vásznon Owen Wilson játszik. A film nem más, mint az amerikai rendező szerelmes levele Párizshoz, a fények városához. Holtbiztos szórakozást ígér az igazi Woody Allen rajongóknak, de semmi érdekeset nem mond azok számára, akik nem kedvelik Párizst, vagy soha életükben nem jártak a művészetek városában, sőt a Fitzgerald házaspárral, Hemingway-jel, Gertrude Steinnel, Picassóval vagy Dalival sincsenek közeli kapcsolatban. Woody Allent, most újra jobban érdekli a város és annak hangulata, mint az emberek.

Az Éjfélkor Párizsban Woody Allen másik nagysikerű filmjének, az 1985-ben forgatott Kairó bíbor rózsájának párja. Woody Allen egy ideje filmjei helyszínéül újabb és újabb városokat választ, majd mint egy turista, lefényképezi őket.

Kezdte a Match Pointtal, amikor London volt a forgatás színtere, majd a Vicki Cristina Barcelona következett a gyönyörű Barcelonával. Már az elején gazdag képanyagot kapunk Párizs látványosságairól, de nyilván nem a lepusztult kerületek tárulnak fel a néző előtt, hiszen a film főszereplői gazdag amerikaiak, akik nyaralni és vásárolni jöttek Párizsba. Owen Wilson filmbeli karaktere Gil, nagyon sikeres hollywoodi forgatókönyvíró, és még elég fiatal ahhoz, hogy lelkiismeret-furdalása legyen, mivel igazi íróként még soha nem próbálta ki magát. Már az elején látszik, hogy nincs minden rendben Gil és rámenős menyasszonya, Inez (Rachel McAdams) között. Miközben járják a várost, látogatják a kiállításokat, a menyasszony barátairól – Carol (Nina Arianda) és Paul (Michael Sheen) – kiderül, valahogy nincsenek Gillel egy hullámhosszon. Paul a kultúra elviselhetetlenül tudálékos „szakértője”, Inez szülei pedig a konzervatív politika elkötelezett hívei. Meg is kapják a magukét Woody Allentől, aki néhány csípős és nagyon ellenszenves „Tea Party” stílusú megjegyzést ad a szájukba, amitől persze rögtön úgy érezzük, a konzervatívok nagyon kellemetlen emberek. Gil alig várja, hogy megszabaduljon a terhes társaságtól és végre elmerüljön „saját Párizsában”. Ihletet vár, és lássatok csodát, miközben a város elhagyatott, csendes részén kóborol, elegáns autó érkezik, megáll mellette és a mulatozó társaság beinvitálja a kocsiba. Minden eddiginél elegánsabb party közepébe csöppen, és legnagyobb meglepetésére F. Scott Fitzgerald és felesége Zelda is jelen van, a zongoránál Cole Porter ül. Még ugyanezen az estén találkozik Ernest Hemingway-jel, aki csevegés közben megígéri, Gil frissen elkészült regényét megmutatja Gertrude Steinnek. Így kezdődik a képzeletbeli repülés, amelynek során Gil megkapja mindazt a biztatás és megértést a 20-as évek nagyjaitól, amire szüksége van, és amelyet Inez képtelen megadni neki. Gil összefut többek között Dalival (Adrien Brody remekel a szerepben), Picassóval, Man Ray-jel, T.S. Eliottal és Luis Bunuellel. Woody Allen szellemes fintora az a kiváló jelenet, amikor Gil, egy partyról távozóban, mintegy mellesleg odaveti Luis Bunuelnek, az Öldöklő angyal alapötletét, amit a spanyol születésű filmrendező valóban meg is rendezett. Szerelem szövődik Gil és a szépséges Adriana (Marion Cotillard) között, aki Braque és Modigliani korábbi szeretője volt, és találkozásuk pillanatában éppen Picassóval él. Hamarosan megtudjuk, hogy elutazott Hemingway-jel, de úgy tűnik, hogy ez Gilt csöppet sem zavarja. Adriana fogékony Gil személyiségére, hiszen a fiatal forgatókönyvíró annyira modern, annyira más, mint a többiek.

Gil, miután képtelen rávenni a csökönyös Inezt, hogy kivárja az elhagyott szökőkútnál a rejtélyes autó megérkezését, estéről estére egyedül tér vissza a 20-as évekbe, és meghallgatva Stein tanácsait, átírja a regény első három fejezetét. Csalódik, de ki is józanodik, amikor kiderül, hogy Adriana inkább a La Belle Epoque (a századforduló) idejét választja élete színteréül, mert a jelent mérhetetlenül unalmasnak tartja. Gil átlátja végül, hogy minden nemzedék az előző generáció életét tartja a vágyott „aranykornak”, pedig mindenkinek a saját életében kell értelmet és megelégedést találnia, és ezért érdemes egy kényelmes életet is feláldozni, hogy egy sokkal gazdagabb és megelégítőbb célt találjunk.

Owen Wilson alakítása egész jó, nem esik abba a hibába, hogy bosszantóan hasonlítani akarna Woody Allenre, Kathy Bates a vásznon angolul, spanyolul, franciául cseveg, így lesz belőle kiváló Gertrude Stein. A francia first lady, Carla Bruni is felbukkan három jelenet erejéig, és szépen teljesíti a szerepét, mint a Rodin Múzeum idegenvezetője. A férje, Nicolas Sarkozy is elégedett lehet vele. A legmeggyőzőbb mindenképpen Corey Stoll Hemingway szerepében.

A nihilista Woody Allen ebben a filmjében valami halvány reményt ad, hogy átlátva a nosztalgia illúzióján mégsem kell illúzió- és céltvesztettnek lennünk. Először ad egyik szereplője szájába vigasztaló szavakat: „…a művész feladata, hogy ne adja be a derekát az elkeseredettségének, hanem megtalálja a létezés ürességének ellenszerét”. Sajnos, a film egésze nem tükrözi ezt a filozófiát. Érdemes a film után elbeszélgetni arról, mennyire fontos az ember számára az ürességből a céltalan életből való szabadulás, a megváltás.

Éjfélkor Párizsban (Midnight in Paris) színes, feliratos, spanyol-amerikai romantikus vígjáték, 94 perc, 2011 rendező: Woody Allen forgatókönyvíró: Woody Allen operatőr: Darius Khondji   szereplők: Rachel McAdams (Inez) Owen Wilson (Gil) Marion Cotillard (Adriana) Michael Sheen (Paul) Mimi Kennedy (Helen) Kurt Fuller (John) Adrien Brody (Salvador Dalí) Tom Hiddleston (F. Scott Fitzgerald) Sonia Rolland (Joséphine Baker) Corey Stoll (Ernest Hemingway) Kathy Bates (Gertrude Stein) Carla Bruni (idegenvezető)

Weberné Zsikai Mária / Budapest