Akció!

Gyermekkeresztség – John P. Sartelle

400 Ft 360 Ft

A Biblia tanítása szerint a megváltás jelét a hívő szülők gyermekeinek is meg kell kapniuk. Az Ószövetségben a körülmetélés volt a jel, az Újszövetségben a keresztség.

Kategória:

Leírás

„Keresztyének között csaknem évszázadok óta állandó vitatéma a keresztség kérdése. Ahány egyház, annyiféle látásmód, de még egy-egy felekezeten belül is megoszlanak a vélemények róla. A keresztséget maga Jézus Krisztus adta tanítványainak, amikor feltámadása után a következőket mondta: „Elmenvén azért tegyetek tanítványokká minden népeket megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében” (Mt. 28,19). Urunknak nem állt szándékában erre nézve semmilyen kötött formát előírni, a korai egyház viszont igen. A hívőket olykor az is megosztja, hogy kiknek szolgáltatható ki a keresztség. Legelterjedtebb az a nézet, amely szerint két csoport részesülhet ebben a szentségben: a felnőttek és a gyermekek.” Sokan a felnőtt-keresztséget tartják biblikusnak, de vajon a gyermekkeresztségnek van-e létjogosultsága? Erre igyekszik választ adni a szerző.