Július közepén 10 napot töltöttünk férjemmel Lengyelország délkeleti csücskében, a lengyel- szlovák-ukrán hármashatár közelében. Ez a Bieszczady-hegység és a Bieszczady Nemzeti Park, kirándulásra igen alkalmas, gyönyörűséges természeti környezet.
A nyaralásnak indult utunk részben szomorú nyomok felfedezésévé vált. Ezért is adtam neki Wass Albert után az „Elvész a nyom” címet.
Minden különösebb keresgélés nélkül az emberi gonoszság számtalan, szörnyű „nyomára” bukkantunk a lengyel és az egész európai történelemben, 70–80 év távlatából. Az erre kirándulók többsége nem igazán látja meg e nyomokat. Kirándulásunk alatt szinte mindig csak mi ketten jártunk ilyen helyeken, mások legfeljebb átsétáltak rajta, miközben más túra-útvonalakon tömegek hömpölyögtek. A nyomok ma már eltűnőben vannak…
Krisztus-követő keresztyénként is, csupán az emberi gonoszság mértéktelen mélysége jutott eszünkbe. Tudatos, kegyetlen népirtások, egész falvak ki- és áttelepítése, házaik földdel egyenlővé tétele, még temetőik lerombolása is… Sok, 1942–47 között legyilkolt vagy evakuált lakosú falu egyszerűen eltűnt, omladozó épületeiket elnyelte a természet és az enyészet. Eredményként a Lengyel-Kárpátok e területe a mai napig elnéptelenedett. Bár nyilvánvaló, ezek nem történhettek volna meg Isten akarata nélkül…
„aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik” (Ef 1,11b).
Sípos Ete Álmos tanította: Istennek nincs megengedő akarata, hanem csak cselekvő akarata! Talán ez az állítás az, amit igen nehéz nekünk elfogadni. Pedig mégis igaz! Bár ez a tény a végrehajtókat nem menti fel felelősségük alól.
A mai ószövetségi igében megfogott egy mondat:
„Sokan estek el halálra sebzetten, mert az Istentől volt ez a harc” (1Krón 5,22).
Vajon a 20. század, sőt most a 21. század Istene nem ugyanaz a mindenható, szuverén és ítélő Isten, akit mi Urunknak és a Királyok Királyának vallunk?
Kalauzunk napok óta a Krónikák nemzetségtáblázatát olvastatja. Ez nyilván a 70 éves fogság után íródott a zsidó nép babiloni fogság előtti adatai és történései alapján. Urunk fontosnak tartotta ezeket is megörökíteni a mi „tanulságunkra” (Róm 15,4).
„Ítéletidet tekintem szüntelen. / Azoktól soha el nem távozom, / Kik által én tetőled taníttatom.” – RÉ: 119. Zsoltár 52b – Szenczi Molnár Albert zsoltár fordítása.
