Ez a cikk a Biblia és Gyülekezet folyóiratunk 2015. júliusi számában jelent meg. A teljes szám elolvasásához kattintson ide.
„Jól gondoljátok meg azért, hogyan járjatok: nem mint esztelenek, hanem mint bölcsek. […] Azért ne legyetek esztelenek, hanem értsétek meg, hogy mi az Úr akarata.” (Ef 5,15.17)
Az újjászületett, hitben járó ember mindig újabb kérdésekkel találkozik. Amikor ráébred arra, hogy hatalmas dolgot tett vele Isten, a régiek elmúltak, és benne egészen új életet kapott, úgy véli, hogy sok hányattatás után végre célba érkezett. Kezdetben hajlamos azt gondolni, hogy elengedheti magát, hiszen ezt olvassa az Igében: „Hajlékod az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai” (5Móz 33,27), tehát ő már ezekben a karokban teljes védettséget, hordozást és békességet élvez. Ettől kezdve semmire sem lesz gondja, mert Isten Szentlelke által minden rendelkezésére áll, amire majd szüksége lesz. Eligazítja minden helyzetben, ezért akadálytalan és boldog, önfeledt állapot következik. De az első nehézségek, támadások, bukások megrendítik őt, és hatalmas kérdőjelet támasztanak benne: Miért ért mindez? Nem volt igazi megtérésem? Nem volt őszinte bűnbánatom? A megbánt és megítélt bűneim miért jelentkeznek újra? Mi igaz abból, amit eddig hirdettek nekem, és a bibliai ígéretekből, amelyeket boldogan olvastam?
Legtöbben ilyenkor felkeresnek egy lelki testvért, akinek elpanaszolhatják problémájukat, teljesen összezavarodott új életüket. Egy-egy ilyen lelkigondozói beszélgetés után megnyugszanak, felfrissülnek, és azt gondolják, most már minden rendben lesz. Később ezek a helyzetek ismétlődnek, és kialakul az állandósult lelkigondozói kapcsolat, amiből arra következtet a hitben fiatal, hogy ez a természetes hívő élet. Pedig, ha a hívő embernél nem alakul ki önálló lelki élet, hanem minden kérdésére a lelkigondozótól várja a választ és a megerősítést, akkor kapcsolatuk egészségtelenné válik, amit leginkább egy karóra felkapaszkodott futóbab képével szemléltethetünk. Ha kidől a karó, kidől vele a bab is. Ezek a lelkigondozói beszélgetések általában már az Úr Jézus Krisztussal való kapcsolatot helyettesítik, vagy teszik tönkre.
Az új életben elinduló embernek valóban nagy áldás, ha a hitben idősebb testvére segíti a lelki csecsemőkorban a növekedését. A cél azonban az, hogy a tejnek italától eljusson a kemény eledelig; a lelki gyermekkorból az érett férfiúságra nőjön fel, és felelősséget vállaló keresztyénné váljon. Sajnos több évtizede hitre jutott testvéreink közül sokan megmaradtak a hitben gyermekként, akik nem mernek önálló döntéseket hozni, egyedül átbeszélni az Úrral a számukra nehéz kérdéseket. Vagyis nem vállalnak felelősséget önálló döntésükért, véleményükért. Az ilyen emberek önmagukkal foglalkoznak, csak a saját ismétlődő bűneiken és elrontott életükön rágódnak. Emiatt az Úr szolgálatára teljesen használhatatlanok, pedig ő arra hívta el a kárhozatból kimentett gyermekeit, hogy bizonyságtevői legyenek Jézus Krisztusnak, és az ő dicsőségének magasztalására éljenek.
– Némelyek több lelkigondozót is felkeresnek kérdéseikkel, és miután nem egységes tanácsot kaptak, csalódottan húzódnak vissza csigaházaikba, és kritizálják az addig tisztelt lelki vezetőket. Pedig a lelki vezetők nagy áldást jelentenek, de nem helyettesítik az Úrral személyesen ápolt kapcsolatot és eligazítását. Isten megengedi, hogy a különböző tanácsadók eltérően tanácsolják a hozzájuk fordulókat; ezzel is segíti a tanácsoltakat, hogy megérthessék: egyetlen egy Csodálatos Tanácsos van, akihez érdemes fordulni.
– Általános gyakorlat, hogy a keresztyének úgy veszik naponta kezükbe Isten Igéjét, hogy azon keresztül aznapi útjaikra akarják megérteni az isteni választ. Bár az Ige első helyre tétele nagyon tiszteletre méltó hitéletről tesz bizonyságot, sokszor ez az eljárás tévútra vezeti a hívőt, mert Isten Igéje nem jóskönyv, és nem aznapra felírt kiváltható recept. Így csalódottan állnak egy-egy be nem teljesedett Ige előtt, amit olvasva, személyesen neki szólónak véltek. Az ilyen „kapott ígéretet” másokkal is megosztják, miként az az asszony is, aki rákos betegként azt olvasta a napi Igében, hogy „ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségére van” (Jn 11,4). Úgy vélte, hogy ez az ígéret a családját is a hit felé fordítja majd, ezért velük is megosztotta reménységét. Családtagjai is várták a csodát, ami nem következett be, és szerettük hamarosan meghalt. Ezek után érthető, hogy az itt maradtakat már nem érdekelte tovább Isten Igéje.
„Azért ne legyetek esztelenek, hanem értsétek meg, hogy mi az Úr akarata.” A hitre jutott ember egyik legnagyobb kérdése: miként vezet az Úr, és hogyan érthetem meg akaratát? A Biblia minden üzenetét meg kell ismerjük, és összefüggésében kell látnuk, ne csupán az ígéreteket és magunkra vonatkoztatott mondatokat gyűjtsük ki és jegyezzük meg a Szentírásból! Az Úr vezetését kevésbé értjük félre, ha tudjuk, hogy a Biblia egy-egy üzenete milyen korban, milyen élethelyzetben, kiknek szólt, és akkor nem esünk abba a hibába, hogy magunkra vonatkoztatunk olyan mondatokat, vagy félmondatokat, amik nyilvánvalóan nem lehetnek aktuálisak helyzetünkre. Figyeljük meg, hogy Isten milyen sokféle módon vezetett embereket, népeket!
Az Ószövetségben prófétáin keresztül szólt, akikhez közvetlenül, vagy angyalok által beszélt. A Zsid 1,1-ben olvassuk: „Miután sokszor és sokféleképpen szólt Isten hajdan az atyákhoz a próféták által, ez utolsó időkben Fia által szólt hozzánk.”
Pál apostolról azt olvassuk a Csel 16,6-ban, hogy bár ők Ázsiába készültek, de „a Szentlélek nem engedte nekik, hogy hirdessék az igét Ázsiában. Amikor Mízia felé mentek, Bitíniába próbáltak eljutni, de Jézus Lelke nem engedte őket.” Hogy mit jelent az, hogy a Szentlélek visszatartotta, majd egy másik irányba sem engedte őket menni, mert Európa számára akarta az evangéliumot hirdettetni, arról nem ír az Ige, mivel az Úrnak egy-egy helyzetben egyéni vezetése van.
Antiókhiában pedig az Úrnak ott munkálkodó szolgáit (böjtölésük közben) a Szentlélek arra indította, hogy Barnabást és Sault válasszák ki a munkára: „Így aztán, miután böjtöltek és imádkoztak, kezüket rájuk tették és elbocsátották őket” (Csel 13,1-3). Isten Lelke ott adhat érthető eligazítást, ahol akaratát imádsággal keresik.
A hívő emberek szeretnének Isten Lelkétől vezetett emberré válni. Isten pedig mindennél jobban kívánja, hogy megértsék rájuk vonatkozó tervét. Vezetése azonban sohasem történik sablonosan. Ezért ne gondoljuk azt, hogy mi már meg- és kiismertük vezetését. Istennek számtalan lehetősége van arra, hogy közölje velünk gondolatait és akaratát. Vezethet bennünket:
– Az Igével, ami történhet az aznap olvasott igerész alapján csakúgy, mint a már szívünket betöltő sok-sok régóta ismert bibliai vers eszünkbe juttatásával.
– Gondolataink irányításával; világosságot gyújtva, és bizonyosságot támasztva bennünk valami felől.
– Testvérek tanácsával, néhány mondatával.
– Körülményeinkkel, azokat megértetve.
Az újonnan születés megváltozott gondolkodásmódot is jelent, tehát sok esetben egyik pillanatról a másikra válaszolhatunk egy hirtelen feltett kérdésre, vagy választhatunk, dönthetünk olyankor is, amikor nincs lehetőségünk időt kérni a válaszadásra, nem mehetünk haza, hogy elővegyük a Bibliánkat, vagy tanácsot kérjünk egy testvérünktől a fontos döntéshez.
Ha viszont félreértenénk akaratát, ne gyötrődjünk azon se, mivel Urunk még ezt is javunkra tudja fordítani, és még egy ilyen helyzetből is dicsősége ragyoghat fel. Akaratának és vezetésének megértése érdekében a legfontosabb dolgok közé tartozik a vele való személyes kapcsolat, az Ige mélységeinek megismerése, az imádság, a testvéri közösség ápolása és a megértett akaratának való engedelmesség.
„Mert te vagy kősziklám és védő váram: vezess hát és terelgess engem nevedért.” (Zsolt 31,4) Ebből a mondatból is látszik, hogy Dávidnak mit jelentett az Úr védelme és vezetése, amit az őt hordozó és vele beszélő csodálatos Pásztorától kért.
Benedek Csilla / Pécel
