Ez a cikk a Biblia és Gyülekezet folyóiratunk 2015. októberi számában jelent meg. A teljes szám elolvasásához kattintson ide.
„A mai ember meghall egy bizonyságtételt, egy igehirdetést, és Isten lelke megeleveníti őt. De a külső hallásban nincs-e benne az oroszlánok elé vetett keresztyének, a máglyán elégetett mártírok, a börtönbe zárt Husz János, a gályarabok, az otthonukból elűzöttek, a Krisztusért hátratettek egész közössége? Az újjászületés hirdetett Igéje az ő közvetítésükkel, rajtuk keresztül szól, és hozza létre az új teremtést Krisztusban.”
Az egyház egyik, ma már ritkán használt és még kevésbé értett elnevezése: anyaszentegyház! A régiek ezzel a névvel azt kívánták hangsúlyozni, amit a vértanú Cyprianusnak tulajdonított mondat így fogalmaz: „Nem lehet Isten Atyja annak, akinek az Egyház nem anyja.” Az anyaszentegyház olyan, mint az édesanya, aki hordozza és világra hozza gyermekét.
A cím szerinti képpel élve mondhatjuk, hogy az egyház olyan, mint egy lelki szülőotthon. A Szentlélek Isten az egyházban végzi az újjászületés kegyelmes munkáját. Az egyház jelen esetben nem az állam által bejegyzett vallási szervezeteket, vagy az épületek és alkalmazottak összességét, hanem Jézus Krisztus követőinek közösségét, a communio sanctorumot jelenti. Isten ugyanis nem egy vallási szervezeti tagbejelentéssel szül újjá. Ha így tenne, akkor Nikodémusnak, aki becsületes, vallásos ember, egy vallási szervezet megbecsült vezetője volt, nem kellett volna újjászületnie. Jézus Krisztus pedig a vallási szervezet tagjának, a megbecsült vallási vezetőnek mondta, a templom és a vallási ceremónia emberének mondja: „Újonnan kell születnetek!” (Jn 3,7).
Ahol tehát Isten valakit újjászül, ott valamilyen módon az egyház, Jézus Krisztus tanítványainak közössége bábáskodik. Igaz ez a megállapítás az egyetemes és a helyi egyház összefüggésében is.
Az újjászületésről
Bár jelen tanulmánynak nem az újjászületésről szóló tanítás kifejtése a feladata, de fő vonalaiban mégis lássuk, milyen születés is történik az egyházban, mint szülőszobában.
„(a) Az újjászületés Isten teremtő munkája, következésképpen olyan munka, melyben az ember tisztán passzív, s amelyben nincs helye az emberi együttműködésnek. Ez nagyon fontos pont, mivel kihangsúlyozza a tényt, hogy az üdvösség teljességgel az Istené.
(b) Isten teremtő munkája új életet hoz létre, melynek következtében a Krisztusban megelevenített ember osztozik a feltámadás utáni életben, és nevezhető új teremtménynek, ’teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk’ Ef 2:10.(c) Két elemet kell megkülönböztetnünk az újjászületésben, nevezetesen a létrehozást, vagy az új élet nemzését, valamint a szülést, vagy világra hozatalt, ami által az új élet a világra jön a rejtett mélységeiből. A nemzés beülteti az új élet elemét a lélekbe, s a szülés azt okozza, hogy ez az elem mozgásba lendül. Ez a különbségtétel rendkívül fontos az újjászületés helyes megértéséhez.”
Jóllehet az újjászületés Isten teremtő munkája, de az a bűnös elhívásával megy végbe. Az elhívás pedig nem csak Istennek az emberi lélek mélyében, titokzatosan, hanem az evangélium hirdetésében, külsőleg is végzett munkáját jelenti. A külső és a belső elhívás együttesen eredményezi az új élet megfoganását, majd megszületését. A külsőleges hívásban, Jézus Krisztus evangéliuma hirdetésében és a belé vetett hitre hívásban pedig Isten az egyházát használja.
Az egyetemes (katolikus) egyház és az újjászületés
Az egyetemes egyház magába foglalja az összes, valaha a földön élt hívő embert. Az újjászülető életeket a „bizonyságok fellege” (Zsid 12,1), a régi korok hithősei (Zsid 11. fejezet) veszik körül. Isten az újjászületést nem szellemi vákuumban, hanem a bizonyságok fellegétől körülvéve viszi végbe. Ők mindannyian ugyanarra a Jézus Krisztusra mutatnak, és a belé vetett hitre bátorítanak.
Az egyetemes egyház adja kezünkbe az írott Igét, a Szentírást. Hívők nemzedékeit használta Isten arra, hogy ma, reggelente az éjjeliszekrényünkről, a hittanórán, vagy Isten népének istentiszteletén kezünkbe vehessük, és anyanyelvünkön olvashassuk a Szentírást. A kezünkben lévő Biblia mindig Isten egyetemes egyházának közös lelki kincse, sohasem magántulajdon. Amikor Isten Igéjével és Szentlelkével újjászül valakit, akkor a Szentírást leíró, másoló, megőrző, lefordító, továbbadó hívő nemzedékek mind ott bábáskodnak a szülőszobában. János evangéliuma, Pál szenvedések között írt levelei, vagy a Jelenések könyve száműzött látnokának sorai magukban hordozzák az egyetemes egyház fájdalmát, feljajdulásait, amik minden lelki újjászületést azóta is elkísérnek.
Az egyház és a teológia szenvedésekkel gazdag története ugyancsak az egyetemes egyház lelki kincse. A mai ember meghall egy bizonyságtételt, egy igehirdetést, és Isten lelke megeleveníti őt. De a külső hallásban nincs-e benne az oroszlánok elé vetett keresztyének, a máglyán elégetett mártírok, a börtönbe zárt Husz János, a gályarabok, az otthonukból elűzöttek, a Krisztusért hátratettek egész közössége? Az újjászületés hirdetett Igéje az ő közvetítésükkel, rajtuk keresztül szól, és hozza létre az új teremtést Krisztusban.
Az egyetemes egyház nélküli újjászületés egyet jelentene a Szentírás nélküli, a niceiai, a kalcedoni vagy más, sok szenvedéssel vajúdott tanítás nélküli újjászületéssel. Valóban olyan lenne ez, mintha az újszülött azzal a meggyőződéssel érkezne a légüres térbe, hogy neki nincs szülő anyja, őt nem szülte senki. Pedig a bibliai idők és a régi korok szentjei mind ott bábáskodnak a szülőszobában. Lehetetlen, hogy nélkülük, szellemi vákuumban szülessünk újjá. Az egyetemes egyház szülőszoba, ahol Isten a régi korok hívőinek szenvedéseiből szüli újjá a hívők újabb és újabb nemzedékeit.
A helyi egyházak és az újjászületés
Az egyetemes egyházzal ugyanakkor mindig annak konkrét földi megjelenésében, a helyi egyházban, a konkrét gyülekezetben kerülünk kapcsolatba. „Péter arra buzdítja a hívőket, hogy buzgón szeressék egymást tekintettel a tényre, hogy ’újonnan születtetek nem romlandó magból, de romolhatatlanból, Istennek igéje által, amely él és megmarad örökké’, 1Pt1:23. Nem helyes azt mondani, mint tették néhányan, hogy az ’ige’ ebben a versben a teremtő ige, vagy a Szentháromság második személye, mivel Péter maga tájékoztat minket arról, hogy ő arra az igére gondol, amit az olvasóknak prédikáltak,
Gyakran, és szívesen idézzük a Csel 9-ből Saul/Pál megtérését a damaszkuszi úton. De nem hagyhatjuk figyelmen kívül István vértanú vérrel pecsételt bizonyságtételét (8,1), sem a damaszkuszi Anániás szolgálatát (9,17). Jézus Krisztus nem a mennyei dicsőséges látomás egyetlen mozzanatában, hanem a jeruzsálemi, majd a damaszkuszi gyülekezet szolgálatával vitte végbe Pál újjáteremtését.
Hasonló megfigyelést tehetünk az Apostolok Cselekedetei következő fejezetében is. Nem szülhette volna újonnan Jézus Krisztus, a menny királya, Kornéliuszt közvetlenül, Péter szolgálata nélkül is? Nem munkálhatott volna a Szentlélek Isten Kornéliusz szívében a tanítványtól, az emberi eszköztől függetlenül is? Ezzel szemben Isten angyalt küld, látomást ad – nem is egyszer – küldöttek kelnek útra, majd Péter is elindul. Miért ez a bonyolult eljárás? Mert Péternek és Kornéliusznak találkoznia kell. Péter, aki már hívő, aki tanítvány, szükséges eszköz Kornéliusz újjászületéséhez. Ott kell, hogy bábáskodjon az evangélium külső hirdetésével, amit a Szentlélek belsőleg megpecsétel, hogy Kornéliusz újjászülessen és hitre jusson. Hasonlóan bábáskodott Filep diakónus az etióp pénzügyminiszter (Csel 8,26-39), Pál apostol Lydia (16,13-15), majd a Filippi börtönőr (16,23-34) újjászületésénél.
A tanítványok mai közössége is szülőszoba. A mai tanítványok bizonyságtétele, a Jézus Krisztusért vállalt küzdelmek, az imádság és az Urat magasztaló ének, az evangélium hiteles hirdetése és tanítása, a szeretetközösség az a közeg, ahol az újjászületés végbemegy.
Az egyház azonban nem csak az újjászületés közege, hanem az újjászületett élet otthona is. Mindazokat, akiket Isten életre keltett Krisztusban, az egyház egyik testébe bele is tagolja. Az újonnan született élet nem szellemi-lelki vákuumban fogan, de nem is oda születik.
Napjainkban a kisbabák a kórházak szülészeti osztályain jönnek a világra. Régebben a gyermekek rendszerint otthon születtek. Még ma is találkozhatunk olyan emberrel, aki otthon született, sőt olyannal is, aki születésétől fogva ugyanabban a szobában él. Az újonnan született hívő lelki otthona is az a helyi egyház – gyülekezet – lesz, ahol megismerte Jézus Krisztust, és új életet kapott. Az egészséges, felnőtt helyi egyházat nem csak az új életek, a Krisztusban hívő újszülöttek megjelenése jellemzi, hanem az a szeretetközösség is, ahol ezek az újszülöttek tovább növekedhetnek, erősödhetnek Jézus Krisztus ismeretében, szeretetében és szolgálatában.
Nem csak az első péteri levél (1,23-25), de János apostol első levele is hangsúlyozza ezt a gondolatot, amikor az újjászületésről ír. „Aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született, és aki szereti azt, aki szülte, azt is szereti, aki attól született.” (5,1) Aki szereti Istent, szereti azt is, aki Istentől született, vagyis mindazokat, akik hiszik, hogy Jézus a Krisztus. Egyszerűen szólva: aki szereti Istent, az szeretni fogja a hívőket is. Nem kikerülni, megvetni, gyalázni, megrontani fogja testvérei életét, a tanítványok közösségét, az egyházat, mert szereti azt, aki újjászülte őt. Az egyház, a gyülekezet nem a kórházak szülőszobája, ahonnan az újszülöttet rögtön tovább kell vinni, hanem olyan szülőszoba, ahol az újszülött növekedhet, erősödhet, tanulhat, és felnőve maga is szolgálhat majd. Ha el is kell hagynia az őt újonnan szülő gyülekezetet, bizonyságtételében akkor is újra felhangzik majd: „Én ebben a gyülekezetben ismertem meg Jézus Krisztust!” Amikor arról a gyülekezetről szólunk, ahol Jézus Krisztust megismertük, és őbenne hinni kezdtünk, csak olyan szeretettel és tisztelettel szólhatunk, mint tulajdon édesanyánkról. Lehet, hogy látjuk tökéletlenségét, gyengeségét, olykor szennyes ruháját, de nem feledhetjük el, hogy Istennek tetszett általa életet adni nekünk. Minél inkább elesett, régimódi, megfáradt is legyen az az egyház, ahol Isten Jézus Krisztus evangéliumával újjászült, annál inkább szeretetünkre, odaadásunkra méltó, mert minden fogyatkozása ellenére addig vajúdott, amíg mi is új életet kaptunk.
Miközben valljuk, hogy az újjászületés a Szentháromság Isten titokzatos, és természetfeletti kegyelmes munkája, ugyanakkor nagyra értékeljük Istennek azokat a földi eszközeit, Krisztus tanítványait, akiket bölcsen felhasznál emberek újjászülésében. Ragaszkodjunk, és tudatosan kapcsolódjunk be az egyetemes egyház nagy folyamába, és ragaszkodjunk a helyi egyházhoz, a hitben testvéreinkhez.
Másrészről, ne feledjük, hogy az egészséges és felnőtt egyház a szülőszoba. Isten azért adta, azért tartja fenn, hogy ott emberek újjászülessenek, Jézus Krisztusban örök életre jussanak. Az egyház újjászületett, egészséges tagjainak minden tervezésében, törekvésében, imádságában, bizonyságtételében hadd lüktessen ott a nagy vágy: új életeket szeretnénk! Szeretnénk, hogy a mi egyházunk szülőszoba lenne, ha a környezetünkben minél többen újjászületnének. Hadd legyenek a gyülekezetek olyan kiválasztott úrhölgyek, akinek gyermekei vannak (2Jn 1). Hadd legyenek a helyi egyházak újra anyaszentegyházak, amelyek szeretik gyermekeiket, és amelyeket szeretnek újjászületett gyermekei.
Cs. Nagy János / Pécel
