Tudjuk, hogy az ikrákból kikelő lazacok, ha éretté váltak a vándorlásra, akkor elindulnak, és több ezer kilométert is megtéve úsznak a folyón lefelé az óceánig. Ha azt elérték, hamarosan elindulnak ugyanazon az úton visszafelé, vagyis a folyón felfelé az ívás helyére.

Ez az út már sokkal nehezebb, mivel az árral szembe kell úszni, helyenként akadályokat kell legyőzni, vagyis zuhatagokon felugrani egy-egy magasabb szintre. A legfélelmetesebb azonban az, hogy helyenként kiéhezett medvék várják őket a folyóban és elkapkodják őket.

A lazacok útja a hitben élő, Krisztust követők útját juttatja eszünkbe. Sokáig úszunk az árral együtt, és „vitetvén vitetünk” a világ útján, a világ fiaival sodródva lefelé.

Amikor azonban a mi Urunk az ő életet hordozó szaván, az igén keresztül megszólított és elhívott a maga követésére, akkor minden megváltozott az életünkben. Sok akadályt kell hit által leküzdenünk, és az ördög támadásaival, kísértéseivel megharcolni azokat az életben maradásért. De nekünk a lazacokkal szemben nagy lehetőségünk van az életben maradásra, mivel hatalmas szabadítónk és védelmezőnk van ezen az úton. Az Úr Jézus Krisztus az, akinek gondja van az övéire. Az életünk minden egyes napja tele van az ő ígéreteivel, bátorításával és segítségével, ami egy-egy odadobott mentőöv, ami tovább segít utunkon, mindaddig, míg haza nem érünk a mennyei hazába az ő színe elé.

Krisztus ígérete: „Íme én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig!” (Mt 28,20)