Életem egy korábbi szakaszában Édesapámmal és Öcsémmel közösen izgultuk, szurkoltuk végig az akkori magyar boxvilág felemelkedő bajnokainak, később világbajnokainak meccseit.
Voltak ezek között rövid és teljesen egyértelmű küzdelmek, amelyekben néhány menet alatt eldőlt, hogy ki a jobb. Mégis a legizgalmasabb az volt, amikor 12 meneten keresztül zajlott a mérkőzés úgy, hogy csupán érezni lehetett, melyik küzdő fél lesz végül győztesnek pontozva. Emlékszem arra a feszültségre, ahogyan ott ültünk és vártuk, hogy a középen álló vezetőbíró magasba emelje a jobbján és balján várakozó ellenfelek valamelyikének kezét, ezzel jelezve: a pontozóbírók szerint, te győztél!
Persze a magyar honfitársaink karjának emelése láttán, mi magunk is felugrottunk a fotelből, székből, így kifejezve örömünket, érzelmeinket.
*
Minden úrnap, de különösen is az a bizonyos úrnap, amelyre ma is ünnepelve emlékezünk, egy hatalmas, kozmikus, a látható és láthatatlan világot egyaránt megmozgató küzdelem eredményhirdetésének pillanata.
Az Atya, mint igaz bíró magasba emeli Fiának, Jézus Krisztusnak kezét, előhozva Őt a halálból, bár az utolsó menetben, nagypénteken úgy tűnt, hogy minden elveszett! Győzni látszott az ellenfél, a „hazugság atyja”, aki emberölő volt kezdettől fogva.
De az Igaz, Szent Bíró megkérdőjelezhetetlen és fellebbezhetetlen döntése egyértelművé tette azt, amit majd búcsúzásakor így foglalt össze a Fiú: „nekem adatott minden hatalom, mennyen és földön”! (Mt 28,18) Élek! Győztem! Uralkodom!
Ez a győzelem azóta is örvendezteti a mennyet és földet! Ezt a győzelmet hirdeti az Egyház, mert ez a győztes Jézus az, akinek életre és halálra szóló győzelmében részesednek mindazok, akik hisznek Őbenne.
A vele kegyelemből, hit által szövetségre lépők lesznek a lámpatartóba helyezett lámpás, amely világít a sötétségben (Lk 8,16) a hegyen épített város, amelyet nem lehet elrejteni (Mt 5,14).
Kedves Olvasó! Akarsz-e Jézus örök győzelmében részesedni?
„Mert aki Istentől született, az legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk. Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?” (1János 5,4-5)