Számodra milyen a jó igehirdetés? Melyik prédikáció az, amelyik megszólít téged, ami betalál nálad? Mitől lesz egy igemagyarázat tartalmas, magával ragadó, olyan, amelyik megmelengeti a szívedet, inspirál, rabul ejt?
Pascal, a tudománytörténet egyik kiemelkedő alakja, egy helyütt azt írja a Gondolatok című művében: „Sok embernek mindegy, szentbeszédet hall-e vagy litániát.” Magam is tapasztaltam jó néhány esetben, hogy egyes embereknek mennyire mindegy volt, miről, kiről szólt a szent beszéd a templomban, milyen gondolatokkal, szavakkal élt a prédikátor, mennyire volt szenvedélyes a szószéki előadásmódja, számukra unalmasnak és haszontalan időtöltésnek bizonyult mindaz, amit hallottak.
Számomra két ismérve van a jó és megszólító igehirdetésnek. Az egyik az, hogy a prédikátor Jézus Krisztusról beszél. Nem az Úr Istenről, nem az Örökkévalóról, nem a Mindenhatóról, hanem konkrétan arról a Jézusról, Aki Isten, örökkévaló és mindenható Úr. Akit azért küldött el a mennyei Atya, hogy szabadulást szerezzen kereszthalálával a bűnös ember számára, és feltámadásával megigazulásban részesítse.
A másik ismérve a jó és megszólító keresztyén prédikációnak, hogy az ember lelkiismeretéig hatol. Leleplezi a szívében lakozó bűnt. Rámutat a gondolattal, szóval, cselekedettel vagy mulasztással történő vétkeire. Felfedi szívének hitetlenségét, hiszen éppen ebben van a bűn lényege (János 16,9). Ezáltal aztán Krisztushoz irányítja a bűnöst, felmutatva előtte, hogy igazán csak Krisztusra van szüksége.
Csak az az igehirdetés keresztyén beszéd, amelynek egyetlen és legfőbb tárgya Jézus Krisztus.
Csak az a prédikáció hatolhat el az ember lelkiismeretéig, amely a megfeszített és feltámadott Jézust hirdeti.
Számomra az az igazán megszólító keresztyén beszéd, amelyik Jézushoz irányítja és a Lélek által Jézushoz vezeti a bűnöst.
„Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek; de nekünk, akik megtartatunk, Istennek ereje.” (1Kor 1,18)
