Karácsony előtt könnyebb volt várni. Az advent a gyertyagyújtással segített számolni a heteket. A várakozásnak megvolt a maga pontos menetrendje, célja és hangulata. Most, az ünnepek után, az év elején...
Sokunkat megnyugtatott már az a gyakran hallott hasonlat, hogy életünk alakulása olyan, minta szőnyegszövés. Mi csak az olykor gubancos, elvarratlan szálakat látjuk, a szövőmester –Teremtőnk és Megváltónk – azonban a...
Tűz mellé, házba szorulunk, Urunk, most hozzád fordulunk…, valahogy így szólt annak a népi imádságnak a részlete, amit sok évvel ezelőtt egy falusi gondnoknétól hallottam. Ilyen időszakban idézte, amikor a...
Reggeli csúcs, tülekedés, tömve mindkét sáv a közeli nagyváros felé. Állok a mellékúton, várom, hogy a lámpa végre megszakítsa a hömpölygő járműfolyamot. Minden autó helyezkedik, csakhogy átslisszanjon, nehogy már ő...
Mára megszokott dolog, hogy szeptember elsején sok elsős kisdiák beül az iskolapadba, és elkezd ismerkedni a betűk világával. De nem volt ez mindig így. Magyarországon az 1868-as népiskolai törvény vezette...
Mozdonyvezetőként az egyik első és legfontosabb dolog volt, amit megtanultam, hogy sosem szabad elveszíteni az irányítást a jármű felett. Nem számít, hogy hány százszor jártam már ugyanazon az útvonalon, vagy...
Nem mindennapi korban és körülmények között élünk. A társadalmi, a gazdasági és a politikai nyomás egyre több területét hatja át életünknek. A háború fenyegetése mindennapi valósággá vált. A helyzet Noé...
Nőknek szóló előadás-sorozatunk következő előadásának témája: Tápláltatás Ebédet mindenki a saját tarisznyájából fogyaszthat, teát, kávét a vendéglátó gyülekezet biztosít. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
...Életem egy korábbi szakaszában Édesapámmal és Öcsémmel közösen izgultuk, szurkoltuk végig az akkori magyar boxvilág felemelkedő bajnokainak, később világbajnokainak meccseit. Voltak ezek között rövid és teljesen egyértelmű küzdelmek, amelyekben néhány...