Ez a cikk a Biblia és Gyülekezet folyóiratunk 2016. novemberi számában jelent meg. A teljes szám elolvasásához kattintson ide.

„Nemcsak a megtérés Isten munkája (hogy aztán az építkezés már a miénk legyen), hanem a teljes hívő élet. Nemcsak a bűnbocsánathoz kell Krisztus áldozata, hanem az Úrnak való szolgálathoz is: Krisztus vére (Zsid 9,14).”

„Végezetül legyetek erősek [az új fordítás szerint: erősödjetek meg] az Úrban és az ő hatalmas erejében!” (Ef 6,10)
A háborúban egy-egy katona legfőbb feladata – az elöljárók iránti engedelmességen, a fegyverek használatának készségén és az ellenség, valamint a hadszíntér némi ismeretén túl – elsősorban a bátorság. Ütközetek előtt (legalábbis a régi „szép” időkben) a hadvezér körbejárt a katonák között, és gyújtó hatású szavakkal biztatta őket az elkövetkezendő fontos csatára. Szükség is volt erre, hiszen a katona is érző szívű ember, tele aggodalommal, a haláltól vagy egyszerűen csak a szenvedéstől való félelemmel. Egy-egy ilyen bátorító mondat viszont csodákra volt képes: a rettegés szűnni kezdett, bizakodás és a győzelembe vetett reménység járta át a szíveket.
A hívő ember is gyakran megerőtlenedik, belső bajok vagy külső események csüggesztik el, a Sátántól és seregétől, az igazi ellenségtől való félelem bénítja meg akaratát – szükségünk van tehát az Ige biztatására: legyetek erősek, erősödjetek meg! De mit is jelent ez a bátorító felszólítás?

1. Legyetek erősekké! Váljatok erősekké! (az itt szereplő eredeti görög ige egyik jelentése, felszólító módban)
   Az efezusi levél egésze Krisztus – mennyei perspektívába ágyazott – váltsághalálának, feltámadásának, mennybemenetelének és mindenek fölött való uralmának dicsőségét hirdeti, valamint annak jótéteményét minden hívő számára, kezdve az eleve elrendeléssel, s bevégezve azzal a biztatással, hogy hétköznapi forgolódásunk is feleljen meg csodálatos elhívásunknak. Ebbe a gondolatmenetbe, az ún. „házitáblák” (5,22-6,9) után van beágyazva, hasonlatképpen, ’Isten fegyverzetének felöltése’, mert csak így tudunk engedelmeskedni az Úr akaratának, megállni a kísértések között, és győzelmes életet élni. Szép énekünkkel szólva: „Fel barátim, drága Jézus zászlaja alatt, / Rajta bátran! Megsegít és győzedelmet ad. / Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér, / Zengje ajkunk, hozzád esdünk győzedelemér’!” (471:1)
   Sok olyan elbeszélést ismerünk a Szentírásban, amelyben egy-egy gyönge, esendő, de új életre jutott embernek hirdeti az Úr: válj erőssé! Gondoljunk arra a történetre, amikor Mózes búcsúzik az élettől, és búcsúzik lelki gyermekétől, Józsuétól is, bátorítva és erősítve őt Isten ígéretével. „Százhúsz éves vagyok ma, nem tudok többé járni-kelni. Az Úr pedig azt mondta nekem: Nem mész át a Jordánon […] Ekkor Mózes szólította Józsuét, és azt mondta neki egész Izráel szeme előtt: Légy erős és bátor, mert te mész be ezzel a néppel arra a földre, amely felől megesküdött az Úr atyáiknak, hogy nekik adja, és te osztod szét köztük birtokukat.” (5Móz 31,2.7). Erre a kijelentésre is egy hadjárat előtt került sor: a honfoglalás előtt.
   Egy ehhez nagyon hasonló szituációban Pál apostol búcsúzik az élettől, és búcsúzik lelki gyermekétől, a félénk Timóteustól. Ő is úgy ruházza át a parancsnokságot utódára, mint ahogyan egy leköszönő hadvezér, vagy amint a váltófutók átadják egymásnak a stafétabotot. Így bátorítja az apostol a fiatal tanítványt: „Fiam, te azért erősödj meg a Krisztus Jézusban való kegyelemben, és amiket tőlem hallottál sok tanú jelenlétében, azokat bízd hű emberekre, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek.” (2Tim 2,1-2).
   Életünkben és szolgálatunkban gyakran van szükség a bátorításra: légy erős, válj erőssé, vállald, vagy te folytasd tovább a harcot – de nem önfejűen, nem saját erőből, hanem Jézus fővezérsége alatt, neki engedelmeskedve, Isten fegyverzetét magunkra öltve.
2. Maradjatok erősek! Ne gyöngüljetek el! (az eredeti görög ige másik jelentésárnyalata, felszólító módban)
   a) Legyetek erősek az ellenség látszólagos túlereje ellenére is! Pál világossá teszi, hogy itt nem halandó emberek múló ereje, ideig-óráig tartó ellenállása, ellenségeskedése a legfőbb fenyegetés, hanem a „fejedelemségek”, „hatalmasságok”, „a sötétség világának urai” (6,12). Sokkalta erősebb a Sátán és serege, mint mi – ha csak magunkra nézünk; de a Fővezér, a győzelem kivívója maga Jézus, aki „lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan pellengérre állította őket, diadalmaskodva rajtuk a kereszten.” (Kol 2,15). Az ördög még folytatja utóvédharcait, de a győzelem Krisztusé! Nem a miénk, hanem az Úré a dicsőség! „Erőnk magában mit sem ér, / Mi csakhamar elesnénk; / De küzd értünk a hős vezér, / Kit Isten rendelt mellénk. / Kérdezed: ki az? / Jézus Krisztus az, / Isten szent Fia, / Az ég és föld Ura, / Ő a mi diadalmunk.” (390. 2.). Ránk nézve is igaz Elizeus bátorítása és imádsága: „Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük. Majd Elizeus így imádkozott: Ó, Uram! Nyisd meg, kérlek, a szemét, hogy lásson! Erre megnyitotta az Úr a szolga szemét, és azt látta, hogy íme, a hegy tele van tüzes lovakkal és harci szekerekkel Elizeus körül.” (2Kir 16-17).
   b) Legyetek erősek elbizonytalanodásaitok ellenére is!
   Minden bátorságunk pillanatok alatt el tud párologni, ha magunkra vagy a körülményeinkre figyelünk.
   A máskor oly nagyhangú Péter „látva a szelet, megrémült, és süllyedni kezdett. Rémülten kiáltott: Uram, ments meg! Jézus pedig azonnal kinyújtotta kezét, megragadta őt, és azt mondta neki: Kicsinyhitű, miért kételkedtél?” (Mt 14,30-31). Péter nem hitetlen volt, hanem kicsinyhitű. Nem a bátorsága hiányzott (hiszen kilépett a tenger vizére), hanem elbizonytalanodott, amikor a szélre és a hullámokra kezdett figyelni. Háborúban is hamar átcsap bizonytalanságba és félelembe a kezdeti bátorság, de legyetek erősek, újra erősek, elbizonytalanodásotok ellenére is! Szól a bátorítás: légy erős, állj szilárdan, megingathatatlanul!
3. Erősödjetek meg, kapjatok erőre, folyamatosan legyetek egyre erősebbek! – ezt is jelenti a kifejezés.
   De vajon ez valami pozitív gondolkodás, bemagyarázás eredménye? „Nem félek, bátor vagyok, nem vagyok gyenge, erős vagyok…” Vagy a siker a kemény belső elhatározás következménye? Természetesen nem! Timóteusnak azt mondja Pál: „Fiam, te azért erősödj meg a … kegyelemben”, de ezt úgy is lehet fordítani, hogy a kegyelem által. Nem én vagyok erős, hanem a kegyelem végzi el bennem azt a folyamatot, hogy megerősödjem, hogy egyre erősebbé váljak. Erősödj meg: ez passzív felszólító mód, azaz erősíttessél meg. Hogyan? A kegyelem által – s ez ajándék.
   De nemcsak kegyelem által, hanem a kegyelemben. Erősödj meg a kegyelemben: erősödj bele a kegyelembe, egyre inkább gyökerezz bele! Egy fácska is, amikor megerősödik, a talaj tápanyagai és nedvessége által erősödik, de úgy, hogy egyúttal egyre jobban kapaszkodik is a talajba.
   A kettő mindig párhuzamos: erősödj meg a kegyelem által, s erősödj meg a kegyelemben. „Ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégezi a Krisztus Jézus napjára.” (Fil 1,6). Ez egy folyamat, még ha hosszantartó eseménysor is. Alapvetően bizakodók lehetünk minden hívő felől. Botlások? Esések? Elbukások? Ezek előfordulása ellenére mégis van növekedés!
   A tanítványok is erre kérték Jézust: „növeld a hitünket!” (Lk 17,5).
4. S ezért tartja fontosnak Pál hozzáfűzni: az Úrban és az ő hatalmas erejében. „Legyetek erősek az Úrban és az ő hatalmas erejében!”
   Nemcsak az üdvösséghez kell ugyanis a Krisztusban megjelent kegyelem, hanem a szolgálathoz is, az egész hívő élethez, elejétől a végéig. Röviden: a kereszten nem lehet túllépni. Nemcsak a megtérés Isten munkája (hogy aztán az építkezés már a miénk legyen), hanem a teljes hívő élet. Nemcsak a bűnbocsánathoz kell Krisztus áldozata, hanem az Úrnak való szolgálathoz is: Krisztus vére „megtisztítja lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy az élő Istennek szolgáljatok” (Zsid 9,14).
   Lássuk most ezt egy kicsit részletesebben!
   a) Az Úrban
   megerősödni csak az Úrban, az ő drága személyében lehet. „Maradjatok énbennem, és én is tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az sok gyümölcsöt terem, mert nélkülem semmit sem cselekedhettek.” (Jn 15,4-5).
   Pál apostol hasonlóan buzdítja Timóteust: „Fiam, te azért erősödj meg a Krisztus Jézusban való kegyelemben”. A kegyelem teljes egészében Jézus Krisztus személyéhez kötött, rajta kívül sehol sem található. (Ezért rendkívül fontos, hogy a predestinációt se Jézus személyétől elszakítva, rajta kívül keressük!)
   Háborúban a hadseregparancsnokra kell figyelni, az ő utasításait betartani, neki engedelmeskedni. Egynek lenni terveivel, céljaival, érteni utasításait, sőt, egyetérteni velük, s ilyen értelemben „eggyé lenni” vele. Napóleon vesztét az okozta, hogy egyik hadtestének parancsnoka, Grouchy, csak az utasításait teljesítette maradéktalanul, de nem tudott ráhangolódni fővezére gondolataira, s Waterloonál lemaradt a döntő ütközetről. Ilyen értelemben „mellette” volt ugyan, de nem volt „benne”.
   b) és az ő hatalmas erejében
   Pál „az Úrban” mellé még fontosnak tartja azt is hozzáfűzni, hogy „az ő hatalmas erejében”. De miért? Pontosan azért, ami ezután következik. Félelmetes leírása a „hatalmasságoknak”, amelyek joggal elrettenthetnének bennünket a harctól („Mert nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának urai ellen, a gonoszság lelkei ellen, amelyek az ég magasságában vannak.” – Ef 6,12); mégsem kell félnünk, mert Isten hatalmas ereje (szó szerint: hatalmának az ereje) véd. Ez az igazi vigasztalásunk és bátorításunk ebben a küzdelemben.
   Isten hatalmas ereje véd, de nekünk is készülni kell a harcra: felölteni magunkra Isten fegyverzetét. Ám sohase felejtsük: Jézus a fővezér!

Loránt Gábor / Budapest