Ez a cikk a Biblia és Gyülekezet folyóiratunk 2017. áprilisi számában jelent meg. A teljes szám elolvasásához kattintson ide.

„A teljes Szentírás Isten atyai szívébe enged bepillantást, amikor az evangéliumban közli: ő halálos szeretettel fordul az ellene vesztére fellázadt embervilág felé, súlyosan megítéli a bűnt, de annak következményeit szabad kegyelméből áthárítja arra, aki bűnt nem cselekedett.”

Úgy vélem, kimeríthetetlenül nagy téma nyílik azon ajtó mögött, amelyre az van írva: „A Szentírás hasznossága”. Azért, hogy ne vesszünk el a részletekben, öt olyan gyakorlati területet szeretnék – a teljesség igénye nélkül – megemlíteni, amelyekben Isten gyermekei napi szinten megtapasztalhatják a Biblia puszta létének és a vele való foglalatosságnak
a hasznát.
Nagyon hálás vagyok Istennek azért, hogy legalább Heidelbergi Káténk születése óta erős létjogosultsága van a „Micsoda haszna van…?” kezdetű mondatoknak hitelvi kérdésekben. Ursinus és Olevianus mély és józan emberismerettel, lelkünk mozgatórugóinak feltérképezése után bontogatták ki bibliás hitünk alapigazságait, tudva, hogy az emberben önkéntelenül megszólal a belső kérdés, amikor valamire buzdítják, amikor valamit felkínálnak neki, hogy „mi hasznom van nekem ebből?”

1. Az ígért öt pont közül az elsőt így lehetne tömören megfogalmazni: a Szentírás haszna az, hogy Isten igaz megismerésében kalauzol. Rómaiakhoz írt levelében Pál apostol tanít arról, hogy Isten megismerésében mekkora lehetőségeink vannak a teremtett világ jelenségeinek vizsgálatával. „…ami benne láthatatlan, tudniillik az ő örökkévaló hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva alkotásaiból megérthető és meglátható” (Rm 1,20). Azt, hogy ez mennyire így van, az evangéliumi hit világán, de még az ún. kultúr-keresztyénségen is kívül elhelyezkedő gondolkodók sokasága bizonyítja létével, munkásságával. Logikus következtetések láncolatát alkothatják meg Biblia nélkül is, amely következtetések egy értelmes entitással (létezővel – szerk.) hozzák összefüggésbe az élet kialakulását és az életformák változatosságát. Iszlám, hindu, indián vallási magyarázatok, de még az UFO-hívők publikációi is fel tudják mutatni ezt a közös nevezőt: valaki tervezett, valaki alkotott.
   Csakhogy ennek a fajta megismerésnek, a józan ésszel kikövetkeztethető feltevéseknek van egy komoly, súlyos korlátja: ez pedig a bűneset kihatása az emberi intellektusra, egész belső világunkra. A logikai úton elérhető ismeret ugyanis nem jelent az élő Istennel való boldogító közösséget is. A szükségszerűen felismerhető tervezői és teremtői munka nem váltja ki a boldogító meghódolást a Teremtő előtt. Jobb esetben félúton megáll, de inkább, ahogy Pál írja, egészen elferdülő gondolkodással az Isten dicsőítése helyett a teremtmények dicsőítésébe fog a menthetetlenül vallásos lélek. Valamelyest igaz ez még a materializmus híveire is, hiszen a teremtett anyag válik számukra a mindenné, az örökkévalóvá, nem pedig az, aki csakugyan örökké VAN.
   A Szentírás haszna ebben az összefüggésben az, hogy Isten teremtői bölcsességén túlmutatva az ő lényét mint minden igazi erkölcs forrását, mint ítéletalkotó és azt foganatosító Bírót és mint ítélet alól felmentő, a megváltás munkájában helyettünk szenvedő Krisztust is megvilágítja. A teljes Szentírás Isten atyai szívébe enged bepillantást, amikor az evangéliumban közli: ő halálos szeretettel fordul az ellene vesztére fellázadt embervilág felé, súlyosan megítéli a bűnt, de annak következményeit szabad kegyelméből áthárítja arra, aki bűnt nem cselekedett. A Szentírás haszna az, hogy ennek az Istennel újra életközösségbe, szeretetközösségbe helyező információnak a torzulását gátolja. Mivel az üzenet írásban is fennmaradt, nem ment át olyan hangsúlyeltolódásokon, amelyek a szóbeli hagyományokat erőteljesebben fenyegetik.
2. Abban is láthatjuk a Szentírás hálaadásra méltó hasznát, hogy segíti önmagunk helyes megismerését. Delphoi ókori szentélyének bejárata fölötti felirat is buzdította erre az odavetődőt, a modern kori pszichológiai iskolák pedig elhozták az önismereti törekvések reneszánszát. Személyiségfejlesztő tréningek, kurzusok igyekeznek feltárni és a valóságnak megfelelően bemutatni azt, ami bennünk van, amire képesek vagyunk – vitatható sikerrel.
   A Szentírás, mint önismereti kalauz, az alázat útjára vezet bennünket. Az emberről szóló tanítása, a bibliai történetek szereplőiről kapott kép tisztogat bennünket minden önhittségtől. Megkapó az az őszinteség, kendőzetlen egyenesség, amely még a pozitív hősöket is hibáikkal együtt láttatja az olvasóval.
   A hívők atyjáról, Ábrahámról rajzolt képbe belefér az, hogy nem hallgatja el gyávaságát, feleségét hazugságra késztető magamentését. Mózes, aki a mai napig „etalon” a vallásos zsidóság körében, de keresztyén ember számára is sok tekintetben példaértékű, élete egy pontján gyilkossá válik. Dávid szintén, pedig ő volt az Isten szíve szerint való király. Péter pedig tagad, képmutatóskodik. Ezeknek a hibáknak bármelyikét, vagy összességét azonban nem intézi el a „lónak is négy lába van, mégis botlik” olcsó vigasztalásával, hanem a bűneset valóságának összefüggéseibe ágyazza. A Szentírás egyik legismertebb része, a kultúrkörünk erkölcsi iránytűjeként máig úgy-ahogy megőrzött Tízparancsolat mutatja meg, hogy kik vagyunk, amikor az egyes igék rendeléseivel, tiltásaival Isten átvilágít bennünket.
   A törvény által lehetséges a bűn megismerése. A világon egyedülállóként a Biblia mondja ki rólunk egyszerre azt is, hogy elveszettek, lázadók, kárhoztató ítélet alatt lévő „haragnak fiai” vagyunk, de azt is, hogy Jézus Krisztusért megtaláltak, megmentettek. Őbenne a világteremtő személyes Isten atyai szeretetét kaptuk ajándékba. „Becses vagy az én szemeimben és szeretlek” – írja Ézsaiás próféta. Utóbbi hangsúlyok az önmagát vészesen alulértékelő, helyét sehol nem találó, lét-nemlét határán szédelgő emberben is csodálatos harmóniát teremthetnek.
3. A Szentírás következő gyakorlati hasznaként azt nevezném meg, hogy az Isten iránti tiszteletünk kifejezésének lehetséges módjait ismerhetjük meg benne, és gyakorolhatjuk általa.
   A Biblia megőriz attól, hogy a magunk választotta, illegitim istentiszteleti utakat, eszközöket vegyük igénybe. Ha csupán az imaéletre nézve keresünk útmutatást, a zsoltárok dicsőítő mondataiból megtanulhatjuk Isten magasztalását, de a hálaadás és a bűnvallás szükségességét, a közbenjárás gondolatának mélységeit, és a magunk számára kérés hátrasorolását. Megérteti velünk a Biblia, hogy az Istennel való párbeszédes kapcsolat egyszerűen megkívánja az Igére figyelő viszonyulás. A példabeszéd szerint, „Aki elfordítja fülét, és nem hallgat a tanításra, annak könyörgése is utálatos” (Péld 28,9). A „szemeimmel tanácsollak téged” (Zsolt 32,8) ígérete ma, a hitben járás korszakában úgy valósul meg, ha nyitottsággal és alázattal közelítünk mindahhoz, ami meg van írva. Akár szülőként, vagy gyermekként, pedagógusként vagy diákként ismerhetjük ezt a mondatot: Nézz rám, ha hozzád beszélek! A pillantás kerülése, mint a sunyiság, tiszteletlenség tünete ide is alkalmazható: hogyan tisztelhetném a hozzám beszélő Istent, ha nem olvasom, nem hallgatom, nem gondolom át, nem próbálom befogadni azt, ami pedig javamra, üdvösségemre adatott írásba?
4. Továbbá a Szentírás feletti elcsendesedés azt a praktikus hasznot jelenti életünkben, hogy felkészít a pontos bizonyságtételre. Nagyon szeretném a mindenkori igeolvasásomat az Úr Jézus missziói parancsának fényében megvizsgálni és gyakorolni. Ő a tanítványait küldi, és a küldetés egy üzenet átadására szól. Az üzenet pedig olyan fontos, olyan gazdag, hogy semmiképpen nem szabad elsorvasztva, vagy felhabosítva átadni. Egykori postásként tudom, hogy a feladó által megrendelt szolgáltatás:
   a küldemény pontos, hiánytalan kézbesítése a címzettnek. Nem lehet kibontani a borítékot, hogy az üzenet tartalmát kihúzásokkal, betoldásokkal megváltoztassa a postás.
   Azért, hogy az isteni mondanivaló fel ne híguljon, és a küldött az örök életre vonatkozó sorskérdésekben ne váljon félrevezetővé, be kell vésnie a részletes, alapos ismereteket. Áldott emlékezetű Pásztor Gyula bibliaiskolai szavaira emlékezem a ’90-es évek közepéről: nem árt, ha Isten gyermeke a teljes Bibliát legalább 2 évente elolvassa. Amennyiben ezt meg tudjuk tenni úgy, hogy gőggé ne váljon bennünk a megszerzett bibliaismeret, miénk is lehet az a nyereség, haszon, hogy hiteles, pontos, lényegre mutató bizonyságtétellel szolgálhatunk mások felé.
5. Utolsó pontként arról a haszonról írnék, hogy a Szentírás alapvető fegyver a lelki hadviselésben. Az Efezusi levélben a lelki fegyverzet részeként említi Pál a Lélek kardját, amit az Isten beszédével azonosít. Nem mindegy, hogy abban a kozmikus háborúban, amelynek – ha tetszik, ha nem – részesei vagyunk, mennyi és milyen sebet kapunk, hányszor válunk vesztesekké annak ellenére, hogy Krisztusban győztes fővezért kaptunk, és a döntő ütközetet megnyert Megváltó seregéhez tartozhatunk? Személyes életünk hitbeli vereségei, bukásai pedig nem kis mértékben annak köszönhetők, hogy ezt a lelki fegyverzetet, vagy magát a hadiállapotot nem vesszük eléggé komolyan.
   Amikor az Úr Jézus a negyven napos pusztai böjtölés után a sátáni kísértés céltáblája lett, mindhárom próbálkozást ugyanúgy hárította el. Mózes 5. könyvéből vett odaillő idézeteket használt arra, hogy a bukását – és így a mi megváltásunk ellehetetlenítését – akaró Sátánnak válaszoljon. Mély meggyőződéssel hiszem, hogy a háromszori próbálkozás a sötétség fejedelmétől nem holmi tiszteletkör volt, amit meg kellett futni a golgotai csata előtt. Nem egy koreográfiának a kötelező részlete, hanem valóságos, céltudatos próbálkozás arra, hogy már az útja elején méltatlanná és alkalmatlanná tegye az Urat arra, amiért a Földre szállt. Pontosan olyan komoly volt itt a szándék, mint Nagy Heródes betlehemi gyermekgyilkossága idején. Ennek a komolyságával nézett szembe Urunk úgy, hogy
   a lelki támadás elhárítására elegendőnek és hasznosnak tartotta azt, ami „meg van írva”. – Ha ezt ő így látta és gyakorolta, naponta kérjük el mi is ugyanehhez a hitből fakadó bátorságot!

Kovács-Hajdu Albert / Budapest