A címben szereplő mondat egy animációs filmben hangzik el. Olykor belőlem is kitörnek a kis tengerimalac szavai, amit egy mókuskerékben futva mond: „Csak futok, és futok, és futok, kiszállok, és nem jutok sehová!” Főleg hétvégéken szokott előfordulni, amikor próbálom utolérni magam az elmaradt házimunkával. Ám rögtön meg is állok, lassabbra veszem a tempót, és felteszem magamnak a kérdést: Hova is rohanok?

A világban folyamatos a pörgés, szinte vibrál a levegő. Sokszor érzékelem ezt magam körül. Van, aki a karrierjét szeretné építeni, más a munkahelyén felállított elvárásoknak próbál megfelelni és a végeláthatatlan feladatokkal küzd, van, aki a jobb anyagi körülményekért hajtja magát. Nincs idő semmire és senkire. Észre sem vesszük, hogy közben elrohan mellettünk az élet, és ha nem vigyázunk, felőröli az erőnket, egészségünket.

A Sátán azon dolgozik, hogy egy percre se álljunk meg. Főleg ne gondolkozzunk. Ha mégis, akkor magunkkal foglalkozzunk, mert megérdemeljük. A legfontosabbról pedig megfeledkezik az ember. Hogyan is áll Istennel? Van-e idő Isten számára? A Biblia azt tanítja: „Keressétek először az ő (Isten) országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” Máté 6, 33. Isten tehát gondoskodik a szükségleteinkről, csak bíznunk kell benne.

Egy másik helyen pedig így figyelmeztet: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” (Máté 16,26)

Az elmúlt néhány évben sok minden átértékelődött bennem. A földi dolgokról egyre inkább a lelkiekre irányul a figyelmem, így a világban zajló eseményekhez is egészen máshogy tudok hozzáállni.

Az adventi időszak különösen jó lehetőség a lelassulásra, elcsendesedésre, hogy elgondolkozzunk az életünkről, Istennel való kapcsolatunkról. Merjünk szembeúszni a rohanó árral.

„Most nem sietek,
most nem rohanok,
most nem tervezek,
most nem akarok,
most nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.”
(Túrmezei Erzsébet)