Mindennapi életünkhöz hozzá tartozik, hogy csalódások érnek bennünket. A munkahelyen, az iskolában, a családban. Sokszor nehezen tudjuk feldolgozni, ha csalódunk. Akár évekig, évtizedekig is hordozhatjuk magunkkal ezeket a rossz emlékeket. Harag és düh van bennünk sokáig, és azt szeretnénk, hogy a másik fél is érezze a mi fájdalmunkat. Minél mélyebben érint bennünket a helyzet, annál nehezebben tudjuk túltenni magunkat rajta. Ebben a helyzetben a többi kapcsolatunkra is kivetítjük a fájdalmunkat. Azokra, akik egyáltalán nem is tehetnek róla.

Sokszor nemcsak az emberekre vetítjük ki a csalódásunkat, hanem Istenre is. Ha valaki megbánt bennünket, ha valami nem úgy sikerül, ahogy reméltük, könnyen eljutunk oda, hogy azt gondoljuk: „Isten sem törődik velem.” Ha egy hívő testvér hazudott nekünk, könnyen levonhatjuk azt a következtetést, hogy talán az Isten sem megbízható. Mintha Ő is okozója lenne a csalódásunknak.

De Isten egészen más! Amikor minden emberi kapcsolatunk megrendül, Ő akkor is hűséges marad. Ézsaiás próféta így fogalmaz: „Megfeledkezhet-e csecsemőjéről az anya, hogy ne könyörüljön méhe fián? De még ha ő megfeledkezne is, én akkor sem feledkezem meg rólad.” (Ézs 49,15) Isten szeretete nem múlik el, még akkor sem, ha csalódásaink közepette ezt éppen nem érezzük is. Isten nem ígérte, hogy nem érnek fájdalmak, de azt igen, hogy soha nem hagy el bennünket. Ő az, aki a legmélyebb fájdalmaink közepette is hűséges marad.

A mi csalódásaink nem változtatják meg Őt. Lehet, hogy mi eltávolodunk tőle, de Ő akkor is közel marad. Amikor úgy érezzük, hogy senkiben sem bízhatunk többé, Ő az egyetlen, aki soha nem árul el, nem felejt el, nem fordul el.

Isten hűsége nem attól függ, hogy mi éppen mit érzünk, hanem attól, hogy Ő maga az igazság és a szeretet.

János apostol azt írja: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz Ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” (1Jn 1,9)