Rabszolga-kereskedelem – illegális migráció
Eric Metaxas lenyűgözően érdekes könyvben ismerteti William WILBERFORCE angol politikus életét, aki a XVIII–XIX. század fordulóján, mint az angol alsóház képviselője, életét a rabszolga-kereskedelem – és egyáltalán a rabszolgaság – felszámolásának szentelte.
Gazdag ember volt, közkedvelt társasági társalgó, briliáns szónok, aki, amikor a metodista ébredés idején hitre jutott, meglátta, hogy mindaz az adottsága, amivel rendelkezik, Isten ajándéka – de nem azért, hogy öncélúan eltékozolja önmagára és a fényűző életre, hanem hogy olyan ügyeket képviseljen, és vigyen győzelemre, amiket csak legfelsőbb szinteken, és szívós munkával, töretlen hittel lehet megvalósítani.
Tudomására jutott, hogy milyen mérhetetlen szenvedések kísérik a rabszolga-kereskedelmet. Először azzal szembesült, hogy az Afrikából Amerikába hajókon szállított, megbilincselt rabokat milyen emberhez méltatlan körülmények közt szállítják. Gyakran egyharmad részük meg is hal a tengeri út során, és el sem jut addig, hogy eladják őket a túlparton.
Wilberforce támogatókat keresett a felső politikai, közéleti körökben, és alapos feltáró kutatást végzett. Anélkül, hogy a részleteket felsorolnám (el kell olvasni a könyvet: Eric Metaxas: Amazing Grace – Csodálatos Kegyelem, Immanuel kiadó, 2016), A KÖVETKEZŐ MINTÁZAT RAJZOLÓDIK KI: AZ EGÉSZET A PÉNZ, A PROFIT MEGSZERZÉSE MŰKÖDTETI.
A cukor, mint élvezeti szer megjelenik az európai piacon, nagy rá az igény, de az európai klíma nem alkalmas a cukornád termesztésére. Ezért felértékelődnek az olyan gyarmatok, ahol megterem ez a növény. Az európai tengeri hatalmak – elsősorban Anglia – nagy gazdasági potenciált lát benne. Kiépíti a gyarmati adminisztrációt, és nagy ültetvényeket hoznak létre. Az ültetvényeken rengeteg munkaerőre van szükség. A beszerzésük Afrikából történik. Afrikai törzsi vezetőket vonnak be az üzletbe, akik törzsi összetűzéseket szítanak, hogy eközben foglyokat ejtsenek. A rabszolga-kereskedők tőlük veszik meg a foglyokat. (Az anyaországban jó cselekedetként tüntetik fel az ügyet, hogy ők „kivásárolják” a szegény rabokat, és munkához juttatják.) Hajókra rakják őket – ahol a hajóskapitány a „rakomány” mennyisége után kap jutalékot, ezért emberhez méltatlan módon túlzsúfolja a hajót, és csak a legminimálisabb életfeltételeket biztosítja. Így sokan elhullanak út közben. Akik a túlparton megveszik az embereket, halálra dolgoztatják őket… Szemléletük: ’majd veszünk másikat, ha elpusztultak’.
Az egész rendszerben vagy olyanok vesznek részt, akik jól keresnek az ügyön, vagy olyanok – például a hajók személyzete –, akik vagy valami korábbi bűncselekmény, vagy megfizetni nem tudott adósság miatt kényszerültek erre a munkára. Ez utóbbiak is gyakorlatilag örökös rabszolgák, mert esélyük sincs a kilépésre, és végül, mint a „szállítmány”, ők is valamilyen betegségben a hajón halnak meg.
Miért részleteztem ezt ennyire?
MERT MA IS UGYANEZ A MINTÁZAT!
• Az európai társadalomnak szüksége van munkaerőre.
• Afrikába, Ázsiába fegyvereket szállítanak, viszályokat szítanak helyi törzsi vezetők megvásárlásával.
• Helyi ügynökök (emberkereskedők) jó pénzért – a pénzt az áldozat, vagy családja fizeti! – megszervezik szállításukat az európai felvevőpiacra.
• A szállításban résztvevők mind vagy pénzügyileg, vagy egzisztenciálisan függnek az emberkereskedőktől.
• A célország nem a menekülés boldog végállomása, hanem a teljes jogfosztottság, hazátlanság. Erre ráébredve zavargások – mondhatnánk rabszolgalázadások – törnek ki mindenfelé az öreg kontinensen.
• Az európai politikusok sunyi módon hátteret biztosítanak ehhez a piszkos üzlethez.
A MINTÁZAT ISMÉTLŐDIK! ÚJ WILBERFORCE-RA VAN SZÜKSÉG!
