„Az élet elkezdőjét pedig megöltétek, ellenben Isten Őt a halottak közül feltámasztotta, kinek mi tanúi vagyunk.” (Apostolok cselekedetei 3,15) Ez az ige az evangélium tömör összefoglalója. Ez rám is vonatkozik, hiszen nekem is szükségem volt a megtérésre. Én is az Úr Jézus ellensége voltam, de Isten Őt feltámasztotta. 10 éves voltam, amikor új életet adott nekem és hálás vagyok az Úrnak, hogy ennek tanúja lehetek a feleségemmel a fiaim előtt.

Egyik este, amikor hazahoztuk a friss házi tejet, kisebbik fiammal felforraltuk, előkészítettük a vacsorát. Vacsora után a kicsit fürdeni vittem, a nagyobbikkal a feleségem társasozott. Már öltöztettem a kisfiút, amikor a nagyobb a kört elvesztette, de a játék döntetlen lett. Ő csak a pillanatnyi veszteségre koncentrált, elszomorodott és hangos kiabálásba kezdett, egyre jobban emelte a hangerőt és már-már a tárgyak után nyúlt, amikor jeleztem felé, hogy azért ezt nem. Amikor még kiabált, magamban az Úrhoz fohászkodtam: – Uram, könyörülj rajtunk! Add, hogy kezelni tudjuk a helyzetet és békességre jusson mindenki! Vártam és figyeltem, hogy odamegy a tükörhöz és hisztizik. Tanulságos volt számomra, amint nézte magát a tükörben, hogy ilyen vagyok és így nézek ki, ha így viselkedem? De azért ment tovább és folytatta.

Amikor mi dacolunk valami ellen, halkan, vagy éppen hangosan,
én meglátom-e magamat így az Isten által nyújtott „tükörben”, úgymond kívülről?
Hajlandó vagyok-e belátni, hogy tud rajtam
könyörülni az én Megváltóm és Szabadítóm?

Figyeltem, vártam, majd az alkalmas pillanatban megfogtam és kivittem a fürdőszobába. Ölembe vettem és nem kiabáltam vele, nem korholtam, először csak átöleltem és vártam, hogy megnyugodjon. Aztán elkezdtem vele beszélgetni és közben figyelemelterelésképpen a körmét vágtam le. Menet közben átbeszéltük, hogy mi is történt pontosan. Fiam elcsendesedett. Mondtam neki, hogy szomorúságodat nyugodtan fejezd ki, de a berendezés marad. Arra irányítottam a beszélgetést, hogy Isten a szívünket vizsgálja, és meg kell tanulni azt, hogy nem mindig én nyerek a játékban. El kell fogadni, ha másképp alakul valami.

Megadta az Úr a bölcsességet ebben a szituációban. Nem beszéltem indulattal, higgadtan, szeretettel viselkedtem. Az Úré a dicsőség ezért! Hálás vagyok az Úrnak, hogy ma is tanított engem.

„Várván vártam az Urat, és hozzám hajolt, és meghallgatta kiáltásomat. És kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből, és sziklára állította fel lábamat, megerősítvén lépteimet.” (Zsoltárok 40,1-2)