Egyszer, gyerekkoromban, azzal csábítottak el egy csoportos üdülésre, hogy a sok érdekes program között lesz egy éjszakai kirándulás az erdőben… Nagy csalódás volt, hogy a program nem valósult meg, mivel a nyaraltató pedagógusok nem vállalkoztak rá. Azért jutott ez az eszembe, mert így nyáron mindenféle éjszakákat szerveznek (pl. strandok, múzeumok stb. éjszakája). Mennyivel izgalmasabb megnézni valamit éjszaka! Az is eszembe jutott, hogy gyerekkoromban édesapámhoz hasonlóan „bagoly” típusú voltam, úgyhogy többször előfordult, hogy nyári éjszakán együtt üldögéltünk a teraszunk lépcsőjén, és ő megmutatta nekem a csillagokat, beszélgettünk, vagy csak csendben ültünk, néha mondta a kedves verseit. Életem legszebb emlékei közé tartoznak ezek az esték, éjszakák. Akkor miért van az, hogy a telefonomon naponta megnézem, hogy mennyi ideig van világos? Azt szeretem, amikor ez minden nap több idő, s nem szeretem, mikor átfordul, és kezdenek rövidülni a nappalok. Azt meg különösen nem, amikor nagyon hosszú a sötétség, és sokkal kevesebb a világosság. Mondják, hogy télen azért vagyunk hajlamosabbak a depresszióra, mert sok a sötét órák száma. Te szereted a hosszú nyári nappalokat? Szereted a világosságot? Lelki értelemben is szereted?
„A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött. Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! Látta Isten, hogy a világosság jó.” 1Móz 1,1-2
Amikor besötétedik körülöttünk vagy bennünk minden, milyen jó tudni, hogy Isten Lelke minden sötétség fölött ott lebeg, nincs olyan sötétség, amibe Ő ne látna bele, ne szólhatna bele! Egy kiáltásnyira van, hallja, ha megszólítod.
„Ha pedig a világosságban járunk, amint Ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az Ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.” 1Jn 1,7
