A tanév végeztével továbbképzésen jártam a Miskolci Egyetemen. Meglepett azoknak a fémből készített mellszobroknak a mennyisége, melyekkel a főépület aulája tele van. Korábbi egyetemi tanároknak, kutatóknak próbáltak így örök emléket állítani. Legtöbbjük neve semmit sem mondott nekem, bár biztosan szakterületük kiválóságai lehettek egykor.
Horatius úgy gondolta, hogy versei által fog „aere perennius”, azaz „ércnél maradandóbb” emléket állítani magának. Vajon hányan olvassák ma Horatius sorait? Azóta is sokan gondolják úgy, hogy – a róluk elnevezett – felfedezésük, életművük, sportteljesítményük, épületük stb. által nevük, emlékezetük örökké fennmarad. A felfedezéseket újabb eredmények homályosítják el, az életművek jelentőségét az utódok elfeledik, az olimpiai csúcsokat megdöntik. Kevésbé híres emberek azt remélik, hogy szeretteik, leszármazottjaik emlékezetében megmaradnak. De ki emlékszik a négy-öt generációval ezelőtt élt ősei nevére?
Természetes emberi vágy az, hogy hagyjak magam után valamit, ami örök, ami maradandóan emlékeztet rám. Van, akinek a neve valóban fennmarad pár évtizedig, esetleg évszázadig, évezredig könyvek, múzeumok, emléktáblák, filmek által, de egykori hatalmuk, jelentőségük mégis elenyészik. Még a Biblia is így ír: „Az ember napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mező virága. Ha átfúj rajta a szél, nincsen többé, és helyét sem ismerik többé.” (Zsoltárok 103,15–16) Mi lehet tehát maradandó, örök, ami emberi életünkhöz kötődik? Az előbb idézett zsoltár így folytatódik: „De az Úr kegyelme öröktől fogva mindörökké az őt félőkkel van…” (Zsoltárok 103,17) Ez az ígéret nagy reménységet ad arra, hogy ha minden, ami hozzánk kötődik, el is tűnik egykor, Isten szeretete, kegyelme mindig a mienk marad. Jézusban velünk kötött szövetsége örökké megáll.
Amit pedig ezen a földön létrehozunk, átadunk az utánunk jövőknek, akkor lesz igazán értékes, maradandó, ha azt Isten dicsőségére tesszük, és nem magunknak akarunk nevet szerezni.
„mert örökkévaló szeretettel szerettelek téged, azért terjesztettem reád az én irgalmasságomat.” Jeremiás 31,3
