A fenti kifejezés egy testvérem szavajárása volt jó húsz évvel ezelőtt. Üresen kongott. Csak egy hívő szólam. Bármilyen téma merült fel, hamar ide lyukadtunk ki. „Csakis az Úr.” Kicsit meg is mosolyogtam. A dolgok azért ennél bonyolultabbak. Nem lehet mindent három szóval elintézni.
Azóta sok nehézségen vitt át az Úr. Rá kellett jönnöm, hogy egyetlen egyet sem vagyok képes egyedül megoldani. De arra is rájöttem, hogy Vele viszont MINDENT! Egészen megdöbbentő dolgokat csináltat velem. 10 órás utat levezetni külföldön, ráadásul betegen – ez én voltam? Én, a szerencsétlen, aki 70 óra után is csak szánalomból kapott jogosítványt? Dehogy én voltam, CSAKIS AZ ÚR!
A kihívások csak jönnek és jönnek, már pihenni szeretnék, nyugdíjba menni. De mit tehetnék? Megalázom magam újra és újra, egyre mélyebben hajlok meg előtte, térden állva kérek szabadítást. És az Úr úgy elviszi a mázsás akadályokat, akár egy tollpihét.
Nemrég elkezdtem megunni, hogy mindig annyira meg kell alázni magam és könyörögni. Mérges lettem. Miért kell nekem mindenért – mint egy koldus – könyörögni? Miért kell naponta teljes egészében megalázni magamat, és elismerni, hogy nélküle senki és semmi nem vagyok? Nem fogok már megint kuncsorogni. Lazábbra vettem a „koldulást”. Baj is lett belőle. Mehettem újra „koldulni” a segítséget.
És már tudom, hogy nála nélkül még lélegzetet sem tudok venni. A legegyszerűbb dolgokat sem tudom rendesen megcsinálni. Mert valóban igaz: CSAKIS AZ ÚR! De ha csakis az Úr, akkor meg nem kell aggodalmaskodni. Jön a nehézség? Nem kell pánikolni, majd ő megoldja: „CSAKIS AZ ÚR”.
„Én lefekszem és elalszom; felébredek, mert az Úr támogat engem.” Zsoltárok 3,6
