Egy asszony épp egy keresztény konferenciára indult. A repülőtér zaja, a guruló bőröndök kattogása és a hangosbemondó hívó szavai között az izgalom mellett örömteli békesség töltötte be a szívét. Amikor felszállt a gépre, és elfoglalta helyét az ablak melletti ülésen, elővette a Bibliáját. Színes aláhúzások, margóra írt megjegyzések tanúskodtak róla: ezt a könyvet nemcsak olvasta – együtt élt vele. Pár perccel később egy férfi ült le mellé. Udvariasan köszönt, majd tekintete a Biblia lapjaira szegeződött. – Látom, ez a könyv sokat lehetett a kezében. Minden oldalon ott van egy darab magából – mondta halk elismeréssel. Az asszony elmosolyodott, és ahogy a gép a magasba emelkedett, a beszélgetésük egyre mélyebb lett. Megosztotta vele, hogyan változott meg az élete, amikor megértette és elhitte, hogy Jézus Krisztus a Megváltó. Elmondta, hogyan szabadult meg általa a bűnei terhétől. A férfi csendesen hallgatta, időnként bólintott, de arca érzelemmentes maradt. A gép landolt, az utasok elbúcsúztak egymástól, és mindenki elindult a maga útjára. Az asszony azonban nem mozdult. – Add oda neki a Bibliádat – szólalt meg a szíve. Döbbenten állt. Épp ezt? A kedvencemet? Az egyetlent, amiben ott van az egész történetem? Belső lelki tusa kezdődött. Ez a Biblia volt a társa hosszú évek óta – küzdelmei, az Istennel való járása mind benne tükröződtek. Végül döntött. A férfi után sietett, és amikor utolérte, egyszerűen ennyit mondott: – Szeretném, ha ez a magáé lenne. A férfi meglepetten vette át. Nem kérdezett semmit, csak halkan köszönetet mondott, és elfogadta. Az asszony pedig céltudatosan elindult a kijárat felé. Elhatározta: nem néz vissza. Nem fog visszapillantani, hátha a férfi a kukába dobta a könyvet – és akkor odamehet, kihalászhatja. Egyetlenegyszer sem fordult meg. Több mint húsz év telt el. Az asszonyt sokfelé hívták előadásokra, konferenciákra, bizonyságtételekre. Épp egy előadásra készült, amikor az egyik barátnője lépett oda hozzá, oldalán három hölggyel. A legfiatalabb ránézett, mosolygott, de látszott rajta a megindultság. – Szeretném, ha tudná, ki vagyok. Az édesapám kapta Öntől ezt a Bibliát, huszonnégy éve, egy repülőúton. Ő tért meg közülünk elsőként, aztán édesanyám, aztán mi, a gyerekek. Két éve meghalt, de ez a Biblia kísérte végig az útján az utolsó napjáig. Most pedig visszahoztuk Önnek. Az asszony remegve fogta meg a könyvet. Kézírása még mindig jól kivehető volt a margón. És valami új is: más kéz írása, újabb aláhúzások, bekarikázott versek. – Apám sokat olvasott nekem is ebből. Néha bele is jegyzetelt. Amikor meghalt, ebből merítettem a legtöbb vigaszt. Ahogy az asszony kinyitotta a Bibliát, egy megsárgult papírdarab hullott ki. Lehajolt, felvette. Egy blokk volt – repülőtéri vásárlásról. Ugyanaz a nap, ugyanaz az óra, amikor az a gép felszállt. Az időpont, amikor a különös találkozás megtörtént. Csendben, könnyes szemmel nézett fel. És újra megértette: Isten időzítése tökéletes. Neki van hatalma két idegent egy pillanatra összehozni – csak hogy az örökkévalóságot munkálja bennük.
„Mindig legyetek készek megfelelni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek levő reménységet. De szelídséggel, félelemmel és jó lelkiismerettel tegyétek, hogy amiben rágalmaznak titeket, szégyenüljenek meg azok, akik gyalázzák a ti Krisztusban való példás magatartásotokat.” (1Pt 3,15-16)
