Az éppen születésnapját ünneplő egy éves kislány ott ült a szoba közepén, előtte a tortája, fején az ünnepi korona. Öt testvére és a szülők lelkesen és boldogan énekelték körülötte a „Boldog születésnapot…” kezdetű éneket. A mi kis születésnaposunk csak nézte a felszabadultan ünneplő társaságot és egyre nagyobb zavar ült ki az arcára. Láthatóan egészen kényelmetlenül érezte magát ott a középen, magányosan, és igazán nem is értette, hogy mi történik körülötte, mi ez a nagy vidámság, és mit kell ilyen helyzetben tennie. Így azután, amikor a tortán égő egyetlen gyertyát kellett volna elfújnia – amire kedvesen biztatták a szülei –, akkor is a kis nővére sietett a segítségére.

Édesapa – érzékelve ezt az egyre inkább kétségbeejtő helyzetet – odalépett az egyéves kis ünnepeltjéhez, nagy lendülettel kiemelte a székéből és a maga ölébe ültette. Ebben a pillanatban mintha megfordult volna a világ a szebbik felére. Apa ölében hirtelen minden a helyére került. A körülötte elszabadult vidámság azonnal rá is átragadt. Széles mosollyal, Édesapa ölébe belesimulva, kicsi lábával boldogan harangozva már ő is részese lett a ki tudja mit is ünneplő családi boldogságnak.

Nem kellett semmit sem elmagyarázni számára, maga a hely, ahova került, a biztonságot és a védelmet jelentette, ahol feloldódhatott a körülölelő boldogságban.

Feszengünk, szorongunk és szomorkodunk ebben az életben, vagy már ismerjük Megváltó Urunk szerető és vigaszt nyújtó szavait és biztonságot adó jelenlétét? Helyére került-e már az életünk Isten örökkévaló karjai között?

„Az örök Isten a te menedéked, örökkévaló karjai tartanak.” 5 Mózes 33,27