Hála

Egy nő zaklatott idegállapotban felkeresi a pszichiáterét, és feldúltan kezd panaszkodni, hogy milyen rettenetes az élete, mindenki csak bántja, nincs semmi a világon, aminek örülni tudna. Az orvos végighallgatja és azt kérdezi: „Asszonyom, hisz maga Istenben és szokott imádkozni?” „Igen, de minek imádkozzam, úgysem hallgat meg.” „Asszonyom, most egy új terápián kísérletezem. Hajlandó lenne abban részt venni?” „Igen, de miről van szó?” „A kísérlet, amihez kérem a segítségét, abból áll, hogy naponta 5 percig adjon hálát Istennek. Két hét múlva várom vissza a rendelőmbe.” „Én adjak hálát?

Nincs miért” – mondja a nő, és dúlva-fúlva elmegy. Két hét múlva visszamegy az orvoshoz, aki azt kérdező tőle: „Hogy van, asszonyom?” Mire a nő: „Nem lehetne a napi 5 perc hálaadást 10 percre felemelni?”

Mert úgy van az, hogyha elkezdem felsorolni magamban mindazt a jót, amit az Úr ad, a legkisebb dolgoktól a legnagyobbakig, a lelkiektől a testiekig, és akkor ébredek rá, hogy Isten mennyi jóval halmoz el. Ha „csak” azért adok hálát, mert megváltott, az Övé vagyok, szeret, örök életem van, a jelenlétében élhetek, mindig és mindennel fordulhatok Hozzá, békességem van, egyáltalán, hogy hálát adhatok, akkor döbbenek rá, hogy milyen jó hozzám az Úr. És ha ezekhez jön még a sok úgynevezett hétköznapi dolog, amiben megtapasztalom az Ő jelenlétét, vezetését, szavát, segítségét; no, akkor tényleg kevés lesz a napi 5 perc, akár a 10 perc is, mert egy egész élet is rövid hozzá.  

„És énekeltek, dicsérvén az Urat, és hálát adván Neki, mert jó, mert mindörökké van az Ő irgalmassága Izráelen.” Ezsdrás könyve 3,11

„Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt!” Pál levele a filippibeliekhez 4,6