Számadásra készen

Csodálatos dolog tavasszal az éledő természetben gyönyörködni. Nagyon vártam, hogy a lakóhelyemen található vadaspark végre megnyissa a kapuit. A nyitás napján örömmel siettem a kedvenc kirándulóhelyemre, ahol rajtam kívül még sokan szerettek volna a park rügyező növényeivel és a turistákra csodálkozó állatokkal találkozni. Több család is birtokba vette a parkot, a gyerekek megsimogathatták a most született kis gidákat és nyuszikat.

Az emuk kifutójánál egy édesanya a kisfiával figyelte a madarak jellegzetes, messzire elhangzó dobpergéshez hasonlító hangját. Elkezdtünk beszélgetni, majd az ösvény kettévált és elköszöntünk egymástól.

Ahogy haladtam a kijelölt úton a fák között, a vaddisznók és a pávák lakóhelyén újra összefutottam velük. Megint beszélgetni kezdtünk, majd újra elköszöntünk egymástól.

A kijárat felé haladva leültem a park büféjének a padjára még egy kicsit napozni egy gyógyteával. Közben hálát adtam Istennek azért, ahogy újjáteremti és feléleszti a természetet és megújítja az én életemet is. Ahogy kortyoltam a teámat, újra megjelent az ismerős fiatal anyuka a gyermekével és egyenesen felém tartott. Azonnal tudatosult bennem, hogy ez nem lehet véletlen, hogy már harmadszor futunk össze ebben az óriási parkban. Amíg közeledett, kértem az Urat, hogy adjon jó gondolatokat, tőle való mondatokat, amivel megszólíthatom, beszélve neki az Isten országáról, Jézus Krisztus megmentő szeretetéről. Kiderült, hogy a beszélgető társam megfordult már korábban a templomunkban egy menyegzőn és nyitottságot mutatott, hogy meglátogassa a gyülekezetünket, majd végül elérhetőséget cseréltünk.

Megtanított ez a történet arra, hogy nem kell megvárnom, hogy egymás után többször is elém kerüljön valaki, hogy végre bizonyságot tegyek, mert ezt a parancsot kaptuk Urunktól: „Áron is megvegyétek az alkalmatosságot, mert a napok gonoszok” (Ef 6,15).

„Ellenben az Urat, a Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet.” (1Pt 3, 15)