A kifizetett számla

Egy szombati napon bevásárlás előtt a feleségemmel úgy döntöttünk, hogy a bevásárlóközpont üzletsorai mellett a kifőzdében ebédelünk. Miután megérkeztünk a parkolóba, és az autó lezárásával bíbelődtem, egy férfi toppant oda mellém. Azzal a kéréssel hozakodott elő, hogy adhatnék neki pár forintot. Bennem a szokásos gondolat fogalmazódott meg: valószínű, hogy cigire, alkoholra vagy egy „koldus maffiának” gyűjt. Nem igazán szerettem volna adni neki bármit is. A rámenős győzködés tovább folytatódott, amikor a férfi egyszer csak azt mondta: ma még semmit nem ettem. Ekkor jött az ötlet, hogy ha már adok valamit, akkor az valóban a hasznára legyen: meghívom egy ebédre. Így indultunk hármasban a kocsitól az étterem felé. A felségem kissé furán nézett rám: Ez most komoly? De végül is elfogadta a döntésem.
A kifőzdében a sorban álláskor a biztonsági őr szúrós tekintettel nézett minket a pultja felől. Emberünk vidáman mutatott rám, hogy mi együtt vagyunk! Később kiderült, hogy aznap már rendőri segítséggel kétszer dobták ki innen. Miután megkaptuk a kívánt ételeinket, már csak a fizetés maradt hátra. A pénztárosnő kérdő tekintettel nézte vendégünk ebédjét. Vajon ezt most ki fogja kifizetni? A bátyám – és rám mutatott – rendezi a számlát – válaszolta a hajléktalan férfi. Ebben a pillanatban lépett oda a biztonsági őr, és felém fordult: Valóban ki akarja fizetni ennek az embernek az ebédjét, hiszen ő egy csaló? A pénztárosnő egyetértően bólogatott. A számlát rendezem, mert megígértem neki – válaszoltam. Néhány másodperc elteltével emberünk bizonytalanul felém fordult, és azt kérdezte: Vihetem az ételt? Természetesen, a számlát fizetem. Jó étvágyat! – mondtam. A férfi ezután egy pillanat alatt eltűnt.
Ebéd közben még sokféle gondolat járt a fejemben a történtek kapcsán: például, amit az őr mondott: „Nem érdemli meg, mert csaló.” Vajon én megérdemlem-e az örök életet? Hiszen csak tartozásaim vannak Isten felé. Hogyan lehet bátorságom megszólítani Őt? A válasz régen egyértelmű a számomra. Jézus Krisztus már kifizette a bűntartozásomat ott a Golgotán. Eszembe jutott egy ének szövege:

A mennyben fenn a trónusnál, a Krisztus értem közben jár.
Nagy főpap, égi kezesem, örökre biztos védelmem.

„…Ővele együtt életre keltett, megbocsátva nekünk minden vétkünket. Eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára.” Kol 2,13-14