Háború és béke

Tagságunk részéről kérdés érkezett hozzánk az ukrajnai háború megítélésével kapcsolatban.


Politikai, világpolitikai kérdésekben a Biblia Szövetség Egyesület nem szokott állást foglalni. Vannak politikai elemzők és biztonságpolitikai szakértők, akik a kirobbant háború politikai hátterével kapcsolatban sok információt, illetve magánvéleményt elénk tártak az elmúlt években. Vannak influenszerek (véleményvezérek) is, akik mindenben véleményt nyilvánítanak. Szövetségünk viszont csak az Igével kapcsolatos kérdésekben foglal állást, ha erre isteni vezetést kap. Mindezt csak igei alapon, Isten szempontjait vizsgálva.


Az alábbi anyag nem hivatalos állásfoglás. A Biblia Szövetség egyik teológusa mondja el gondolatait, nemcsak a kérdés alapjául szolgáló konfliktus, hanem a jelenleg zajló másik háború, az arab-izraeli események kapcsán is.

I. Arab-zsidó konfliktus

A valódi békességkötés egyetlen feltétele Jézus elfogadása lenne.


Az arab népek esetében elmondható, hogy Isten a vele való békesség lehetőségét az arab nép történelme során állandóan megmutatta. Hágár esetében, amikor megmentette az ősanyát és annak fiát, Izmáelt az arabok atyját. Ígéretet adott neki (Gen 21,14kk): meggazdagította, nagy néppé tette.
Megközelítőleg 800–900 év múltán Isten Lelke nagy lelki ébredést adott az Arab-félszigeten, annak legdélibb országában, a „Délnek királyné asszonya” birodalmában (Mt 12,42), ez a mai Jemen. Királynőjük, a sébai királyné (1Kir 10,1kk.) személyesen ment felkeresni Isten bölcsességét Salamonnál, és Ő Jézus Krisztusról beszélt neki. Tudomásunk van arról, mi mindent jelentett ki Isten Salamonnak az Ő Fiáról, az örökkévaló Krisztusról, a nagy Bölcsességről, hiszen a Példabeszédek könyvének 8. fejezete elejétől végéig Róla szól. Elmondhatta neki: „általam uralkodnak a királyok” (Péld 8,15 kk). A királyasszony megtért. Mint régi énekünk mondja1: „Felét sem mondták el nekem!” – kiáltotta (1Kir 10,5–8). Az evangélium boldog, nagy országgá tette Mari birodalmát, csodálatos öntözéses gazdasága világhírűvé lett, amíg egy hatalmas gátszakadás el nem árasztotta.2 Addig tartott egy felébredt arab nép lelki korszaka is. – De Isten a történelmük során a továbbiakban is szüntelenül hívogatta őket.


Ezután ezer év telt el, és ismét eljutott a hír Jézusról az arab világba. Képviselőik eljöttek Jeruzsálembe és ők az első gyülekezetben megtértek (ld. ApCsel 2,11). Ezután a keresztyénség évszázadokon át ismert volt Arábiában, egészen a 7. századig. 622 előtt virágzó keresztyén arab gyülekezetek éltek az Arab-félszigeten, Mekka és Medina környékén. Maga Mohamed is egy keresztyén-közeli templomban vette el feleségül Kadidját. Annak unokatestvére eskette őket, aki ebionita pap volt, Waraka ibn Naufalnak hívták – ő volt az arab világban működő keresztyén szekta vezetője3. A barlangban kapott látomások során Mohamed azonban szembefordult a zsidósággal és a keresztyénséggel, halála után száz évvel pedig – az első nagy arab invázióban – követői a keresztyénség városait, központjait semmisítették meg. Így kerültek a keresztyén központok az iszlám uralma alá: Antiókhia, Jeruzsálem, Cézárea és az Észak-Afrikában virágzó keresztyén centrumok, így Alexandria is. Az iszlám azóta is keresztyén- és krisztusellenes vallás.


Igazi békességet csak attól a bibliai Jézus Krisztustól kapnak, aki már olyan sokszor felkínálta nekik az üdvösséget. Isten várja, hogy megtérjenek és közben sokszor megmutatja, mennyire szereti őket.


Izráelről, a közel keleti konfliktus másik tagjáról ugyanez mondható el. Isten elküldte hozzájuk Jézust, akit ők gyűlöltek, rágalmaztak, bántalmaztak és keresztre feszítettek. Azóta Isten haragja alatt vannak. A zsidóknak mondta Jézus: „ti nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen” (Jn 5,40). A zsidó vallás szerint Jézus átkozott. Így nem ismerhetik az igazi sálomot, Isten békességét. Ám Isten nem hagyja abba a hívogatást. Ezért mondja az Ige: „Egész napon kiterjesztettem kezeimet az engedetlenkedő és ellentmondó néphez” (Róm 10,21).


Tehát látjuk, Isten nélkül nincs igazi békesség. A sémi népek ölik egymást. Noé fiának, Sémnek leszármazottai nem tudnak egymással békességgel élni. Pedig lehetne együtt élniük. A keresztyénségben Isten megmutatta az utat: ott együtt vannak a zsidók, görögök, szkíták (Kol 3,11; Ef 2,14) és minden nemzetség. A mennyei trónus előtt egymás mellett dicsőítik majd minden nemzetségből valók a Bárányt (Jel 7,9), aki számukra is békességet szerzett a kereszten kihullott vére által.

II. Az ukrán-orosz konfliktus


Az ukrán-orosz konfliktussal kapcsolatban elmondhatjuk, hogy két szláv nép öli egymást. Genocidiumok ezek. S mindezek mögött ki áll? A bukott világ fejedelme. Ha a Jézus eljön majd országában, ez nem így lesz. Akkor majd „kardjaikat kapává kovácsolják, (…) nép népre fegyvert nem emel” (Mik 4,3)4. Várjuk Jézust, hogy megmutassa, hogyan kell uralkodni. Kiáltjuk a gyülekezettel együtt: „jövel, Uram Jézus!” (Jel 22,20).


Azonban nemcsak a látható szempontokat kell figyelembe vennünk, hanem a hátteret is. Említsünk meg két szót: Mammon és gyilkosság. Mindkettő mögött az ördög áll. Igaz a mondás, ahol a pénz, ott az ördög, akiről azt olvassuk, hogy ő az embergyilkos. Vele vannak más szellemi hatalmasságai, akik egyikének neve Appollion = Vesztő, Pusztító (Jel 9,11)5. Ez okozta megközelítőleg egy millió ember halálát vagy halálos sérülését.

Egzegetikai megvilágítás
Oscar Cullmann nagy svájci teológus a Róm 13,1kk versekről azt mondja6, hogy alapból, kezdettől fogva minden hatalmasság Istentől van, akiket a jó megjutalmazására és a gonosz megbüntetésére rendelt. Ám az eredeti, görög szövegben a hatalmasság szó mögött nem csupán az ekszúszía, hanem a hüpo-ekszúszía áll. A hüpo szó jelentése: mögött. Eszerint a földi hatalmasságok mögött szellemi hatalmasságok vannak, jók vagy rosszak. Ettől függ az Istennek való engedelmesség is: vannak esetek, amikor démoni háttérrel állunk szemben. Ezek a gonosz szellemek7 olyanok, mint a Jelenések könyvében leírt „békák” – gonosz lelkek, akik a világ gazdasági és politikai vezetőit irányítják.

Isten megengedi, sőt irányítja az eseményeket
Isten akarata, hogy az emberek megtérjenek. Azt parancsolja minden embernek a földkerekségen, hogy megtérjen (ApCsel 17,30). Mivel ez nem történik meg, sőt Istenre támadnak, ezért rájuk bocsátja a sokféle veszedelmet, a gonoszság hatalmát. Erről írnak a Római levél első része 24. és következő versei. Máskor elengedi a gonosz szellemi hatalmasságokat, amelyek különben megkötve várakoznak (Jel 9,14).8

Isten megállítja az eseményeket
Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy Jézusé minden hatalom mennyen és földön (Mt 28,18). Parancsol a tengernek, a szélnek (Mk 4,39). Ő meg tudja kötözni az ördögöt, mint a Jel 20,2-ben olvassuk. Hisszük, hogy minden háború vége Istentől van. Ő visszaparancsolja a pusztító erőket a politikában is. Kérjük, hogy tegye ezt meg most is a népek életében! A nagy nyomorúságok után gyakran ébredés támadt a népek között. Vajon amikor ezt megteszi, lesz-e ébredés Ukrajnában?

Mit tegyünk?
Ne imádjuk a Mammont! Minden gyilkos indulatra mondjunk nemet! Térjünk meg! Adjunk hálát és dicsérjük Isten végtelen hatalmát! Imádkozzunk a békéért! Éljünk Isten oltalmában Krisztusban elrejtett életet (Kol 3,3)!

Alföldy-Boruss Dezső, a BSz alelnöke

*

Jegyzetek:
1. Hallelujah!, 159. ének: „Ó Jézus, drágább vagy nekem”
2. Werner Keller, Und die Bibel hat doch recht, 1955. ECON Verlag. Düsseldorf–Wien 208.o.kk.
3. Az ebionitákat szektának tartották (Epiphanius). Jézus istenségével bajuk volt, de prófétának elismerték. Ismert volt evangéliumuk, az Ebionita evangélium, a héber nyelven írt ős-Máté volt egyik forrásuk. Der schmale Weg, Christlicher Gemeinde-Dienst (CGD) negyedéves folyóirat 2009 3/4, Die Anfänge Mohameds und christliche Schuld von K. Sämann, 32. o.
4. Mik 4,3: És sok népek között ítéletet tesz, és megfedd erős nemzeteket nagy messze földig és fegyvereiket kapákká kovácsolják, dárdáikat pedig sarlókká; nép népre fegyvert nem emel, és hadakozást többé nem tanulnak.
5. Jel 9,11: Királyukul pedig a mélység angyala volt felettük; annak a neve zsidóul Abaddon, görögül pedig Apollion, azaz Vesztő a neve.
6. https://www.cambridge.org/core/books/abs/angels-and-principalities/powers-and-the-political-world/AE11B002E64FF067/2025.jan.31.
7. Jel 16,13–14: „és láttam a sárkány szájából és a fenevad szájából és a hamis próféta szájából három tisztátalan lelket kijönni, a békákhoz hasonlókat; Mert ördögi lelkek azok, akik jeleket tesznek; akik elmennek a földnek és az egész világnak királyaihoz, hogy egybe gyűjtsék azokat a mindenható Isten ama nagy napjának viadalára.
8. Mondván a hatodik angyalnak, akinél a trombita volt: Oldd el azt a négy angyalt, aki a nagy folyóvíznél, az Eufrátesznél van megkötve!