Néha megfordul a fejemben, hogy velem nem történik soha semmi érdekes, de talán már egyre ritkábban gondolok erre. Lehet, hogy az olvasók között is van, akinek ismerős ez az érzés. Ezt a közösségi média is fokozza, amikor mindenki posztolgatja az örömteli eseményeket. De rájöttem, hogy rajtam is múlik, hogyan telik el az év. Ha mindig másokra várunk, hogy eljussunk valahova, vagy történjen valami jó, végül lemaradunk, és magunkat fosztjuk meg az élményektől.
Egyik hétvégén szintén vágytam arra, hogy valahova elmenjek. Az úti cél megvolt, de egyedül nem akartam nekivágni. Végül erőt vettem magamon, és elindultam. A távolsági buszról leszállva kicsit megingott a bátorságom, de nagy levegőt vettem, és ráléptem az ösvényre. Még most is emlékszem arra a csodálatos érzésre, amit azon a kiránduláson tapasztaltam. Folyamatosan énekeltem és imádkoztam az erdőben, dicsérve a Teremtőt gyönyörű alkotásaiért. Egyedül voltam, és mégsem voltam egyedül, mert végig éreztem Isten jelenlétét. Hálás voltam, hogy adott bátorságot az elinduláshoz.
Továbbra sem szeretek egyedül menni sehova, de ha mégis úgy alakul, tudom, hogy Isten velem van. Akkor is velünk van, amikor nem úgy történnek a dolgok, ahogy mi szeretnénk. Akkor is, amikor úgy érezzük, nem történik semmi, vagy egyedül érezzük magunkat.
Bár nehézségekben is volt részem, hálával gondolok vissza az elmúlt év eseményeire, áldásaira. Az új esztendőre pedig bizakodva tekintsünk, keresve Isten ajándékait. Ha kell, merjünk elindulni, akár egyedül is, hogy Isten megajándékozhasson nemcsak élményekkel, hanem az Ő jelenlétével és szeretetével is. Keressük az apró örömöket, ahogy Reményik Sándor írja:
„Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök.”
„Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az ÚR mindenütt, amerre csak jársz.” (Józsué 1,9)
