Pár hónapnyi ismeretség után is egyértelmű volt számomra, hogy a csoportban sok a kimondatlan kérdés az ünneppel kapcsolatban…
Mit is ünneplünk igazán? Mitől kellene jól érezni magunkat? Minek örüljünk?
Persze jöttek sorban az ismert válaszok: a szeretet, a család, az egymásra figyelés, a terített családi asztal, az ajándékozás… ünnepe ez. Míg végül valaki cinikusan megjegyezte:
– „Hát ez igazán jó poén! Ünnepeljük azt, ami a legjobban hiányzik…!”
Ebben az igazán feszült helyzetben jött a gondolat, hogy nézzük meg, milyen is volt az a bizonyos első karácsony…? Az is fenyőágas, fényfüzéres, süteményes, ajándékozós, „csilivilis” este volt?
Nem! Egy gyermek született. Egy gyermek, Aki csak egy istállóban kapott helyet, némi meleget és tetőt a feje fölé, mert nem fogadták be az emberek a házaikba. Egy gyermek született, Akit először igazán nem is akartak, Akinek sokan nem is örültek…
Majd szépen minden -nem nagy pompával ugyan, de -, rendeződött: volt két gondoskodó ember, akik féltve szerették. Lett néhány vendég, akik ajándékaikkal segítették a kezdeti időszakot…
Itt a nehezeknek viszont még nem lett vége, mert sokan tudták, hogy különleges célja van az életének, és ez nem mindenkinek tetszett!
„Akárcsak mintha mi lennénk!”- jegyezte meg valaki.
Nem ugyanaz – mondtam csendesen -, de értünk történt…!
Erről a Biblia így ír: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16)
Isten így szeretett minket (Téged és engem), hogy a legdrágábbat adta az első karácsonyon, hogy boldog életünk lehessen! Ez az igazi ajándékozás, ami lemondással jár és valódi szeretetből történik. Ennyire fontosak és értékesek vagyunk!
Ezután egymás szavába vágva jöttek az ötletek, hogy mi lehetne még az életükben jó ajándék, már nyoma sem volt a korábbi borús hangulatnak, nagyokat nevettünk és igazán ünnepelni támadt kedvünk!
Így mindenki felvette az új karácsonyi pizsamáját, bonthatott egy ajándékot a fa alól, majd ismert karácsonyi slágerekre, villogó party-fényben bohóckodtunk, énekelve táncoltunk. Egész nap a hópelyhes, csíkos, csillagos piros „ünneplőben” voltunk, így kívántunk videós áldott karácsonyt a többi lakásotthoni társainknak is…!
Örültünk és ünnepeltük az egyszeri, megismételhetetlen ajándékul kapott életünket, aminek most már tudtuk, hogy nem csak oka, hanem célja, értelmes célja is van!
Jézus mondja: „én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek” (Jn 10,10)
Polonkay Zsuzsa nevelő /diakónus, szociális munkás/
