Az evangélium meghallására és az arra való válaszra mindig meg kell érnie az embernek. Nem minden ember érett ugyanis rá. Sokan vannak, akik hallják a Jézus bűnösök iránti szabadításáról szóló információt, de mintha mégsem hallanának meg abból semmit. Akárcsak valami kedves, szép, nemes gondolatot mondtunk volna el, amihez nekik bizony semmi közük nincsen. Az evangéliumra éretlen lélek a saját vágyaival van tele, e világ kívánságainak vonzalmában él.
Kétségtelen tény, hogy Isten az, aki megérleli az ember lelkét arra, hogy fogékonnyá váljon szavának befogadására és válaszoljon is rá. Hányan elmondták már, talán mi magunk is: „Nem éreztem, hogy szükségem van Krisztusra, mert a keresztyénség tulajdonképpen mankó a sántáknak, de aztán rá kellett jönnöm, hogy én vagyok a sánta”. Egy válás, egy betegség, egzisztenciális válság, a végtelen magány érzete és még ki tudja, mi minden, ami által az Úr megértette velünk, hogy sánták, elesettek, nyomorultak vagyunk. A bűn rabjai vagyunk. Ekkor vált értékessé és fontossá előttünk Jézus személye, szabadítása.
Jézus azokat az embereket kereste, és ma is azokat keresi, akik ráébredtek saját nyomorult, bűnös voltukra, és készek arra, hogy változtassanak az életükön. Nem véletlen, hogy Jézus Zákeus után ment Jerikóba, vagy Sikár városába a samáriai asszonyhoz. Odafordult a vérfolyásos asszonyhoz, pedig nagy tömeg szorongatta. Felkarolta a házasságtörő nőt, aki szégyenkezett a bűnei felett és akit a sokaság megvetett. Meghallotta a vak Bartimeus kiáltozását, noha a körülötte levők el akarták hallgattatni őt. Pártfogásába vette Nikodémust, aki többre vágyott a sablonos vallásosságnál, és az újjászületés szükségességére tanította. Ugyanakkor Jézus nem sértette meg az evangéliumra éretlen embereket, például a gazdag ifjút, de az éretteknek mindig utána ment és határozott szeretettel hirdette számukra az általa szerzett szabadítást.
Vajon észrevesszük-e a környezetünkben azokat, akiknek az Úr már megérlelte a lelkét az evangéliumra?
„Emeljétek fel szemeteket, és nézzétek meg a mezőket, hogy már fehérek az aratásra.” (Jn 4,35b)
