A halál vagy az élet kultusza?
Sajnos új ünnepnap jelent meg hazai ünnepeink között. A Halloween, aminek tartalma a halál, a visszatérő szellemek és az azokkal való foglalkozás. Mi, keresztyének, amióta Jézus Krisztus feltámadt a halálból, az életet ünnepeljük. Először azért, mert élő Urunk van, Jézus, aki feltámadt a halálból, és feltámadásával legyőzte a halált. Másodszor azért, mert Jézus életet adott övéinek. Ők már itt a földön megkapták az örök életet. Ebben élnek, és ezt sokszor, sőt állandóan ünneplik. Mekkora nagy boldogság ez! Mondhatjuk, ez az igazi élet kultusza.
Ezzel szemben milyen gondolatot erősít az újonnan megismert ünnep? Ennek terjesztői azt állítják, hogy Halloweenkor elhunyt szeretteink térnének vissza. Félsz tőlük, de azért várod is őket? Vagy más, korábban élt gonosz emberek szellemei jönnének elő a túlvilágról, és ezért fényt gyújtasz, hogy neked ne ártsanak? Nos, az elhunyt emberek lelkei nem járkálnak összevissza, hanem bizonyos helyen várakoznak a feltámadásra: vagy a pokolban, vagy a mennyben. Mi pedig a földön vagyunk, ezért ezek a lelkek nem kísérthetnek bennünket október végén. Az elhunytak lelkei egy előre megszabott időben hagyják majd el helyüket: a feltámadáskor. Ezért mi, akik a földön élünk, most nem találkozhatunk velük (Lukács evangéliuma 16,26-31).
De talán mégis úgy érzed, hogy szellemek vesznek körül? Babonás félelemmel függsz tőlük, és mindenféle óvintézkedéseket teszel – feliratos ruhát, csontvázat vásárolsz, töklámpásra teszel szert, és azt kivilágítva védekezel a sötétség kísértései ellen. De, ha az elhunytak lelkeit nem érezheted, mert nincsenek itt, akkor ők mások. A Sátán küldi hitető démonjait, hogy megtévesszen, megrémítsen és lelkedet nagy veszedelembe sodorja. Ne higgy nekik! Jézus legyőzte a Sátánt a Golgotán, amikor a kereszten érted meghalt. Azóta nincs hatalma feletted – hacsak nem hívogatod őt magadhoz.
Így hát, mivel mi, keresztyének életpártiak vagyunk, az életet ünnepeljük. Elhunyt szeretteinket nem szellemjárásban, hanem csak szívünkben szeretjük. Amióta pedig Jézus Krisztushoz tartozhatunk – aki legyőzte az emberek ősellenségét, az ördögöt összes szellemével együtt –, semmi közünk nincs többé a Halloween babonaságaihoz és nem gyakoroljuk azokat.