Októberi emléknapok
Október a Reformáció hónapja, és egyúttal jelentős események megemlékezésének a hónapja is.
Október 6-án a tizenhárom aradi vértanúra és Batthyány Lajosra emlékezünk, akit Pesten végeztek ki. Hőseink a szabadságért harcoltak. Hátra maradt családtagjaiknak nagyon nehéz lehetett a helyzete, de a nagy lelki fájdalmat, özvegységet az Istentől kapott erővel bírták elhordozni.
Október 23-a az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének napja. A forradalom napjait a megtorlás követte, ami szintén sok családot tett csonkává.
1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton Ágoston rendi szerzetes 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára. Ő a római egyházat akarta megreformálni. Nem értett egyet a búcsúcédulákkal és a halottak bűnbocsánatának áruba bocsátásával.
Kálvin János keményebben fogalmazott, más rendszerekbe foglalta a tanokat és radikálisabb útra lépett, mint Luther. A reformátusoknak sokat jelentenek Kálvin János írásai, Biblia magyarázatai.
Nagy reformátoraink sokat küzdöttek, sok nehézségen mentek keresztül. Kálvint száműzték, menekülnie kellett! Sokat tanulhatunk tőlük, mert kitartottak a hitük mellett. Bátrak voltak, tudták, hogy az Isten velük van a megpróbáltatások idején is!
A Zsoltárok könyvében példaként áll előttem Dávid király is, aki Isten iránti bizalomra tanít. Megmutatja, hogy Istennek őszintén bevallhatom gyengeségeimet, gondjaimat, bajaimat, amit mások elől elrejtek. Megtanít, hogy hordozzam azt a keresztet, amit éppen az Úr adott rám! Élesíti látásomat, hogy észrevegyem bűneimet, és imádkozzam, hogy könyörüljön rajtam.
„Engem pedig, aki nyomorult és szenvedő vagyok, emeljen fel, óh Isten, a te segedelmed! Dicsérem az Istennek nevét énekkel, és magasztalom hálaadással.” (Zsolt 69,30-31)