Kezeink munkáját tedd maradandóvá!

Görcsbe rándult a gyomrom, ahogy megláttam a lukakat a kis gyapjúkardigánon. Ősz volt, hűvösebbre fordult az idő, hát nekikezdtem a szokásos félévi nagy ruharendezésnek. A könnyű nyári ruhácskák dobozokban várták a meleget, és hogy a következő kisember belenőjön, a padlásról pedig lekerültek a valamelyik korábbi őszön eldobozolt meleg ruhák, vastag harisnyák és gyapjúkardigánok. Szeretem újra kézbe venni az emlékekkel gazdagon körbevett ruhákat… de ez most nagyon fájt. A kardigánt én kötöttem jó pár évvel ezelőtt, és már a harmadik vagy negyedik gyerkőcöt melegítette volna. Egész ügyesen tudok lyukat javítani, de ez nagyon finom gyapjúból készülhetett, mert úgy megcsócsálták a molyok, hogy ezt a kis ruhát már nem fogja hordani senki.

Éppen azért kezdtem el kötni annakidején még kicsi gyerekek mellett, mert azt éreztem, hogy hiába dolgozom egész nap annyit, hogy este sokszor én is elalszom a gyerekekkel, mégsincs a munkámnak semmi látszatja. Pedig hányszor imádkoztam a zsoltáríró szavaival: „Kezeink munkáját tedd maradandóvá!”, és még egyszer, megismételve, ahogy a zsoltáríró is teszi: „Kezeink munkáját tedd maradandóvá!” (Zsolt 90: 17). Szerettem volna valami olyat csinálni, aminek az eredménye nem tűnik el olyan gyorsan, mint a rend, az órákon át készített ebéd, a ruhák tisztasága. És most ennek az illúziója is odalett.

De hát mégis mi az, ami nem múlik el?

Amikor eljött az idő teljessége, Krisztus eljött ebbe a pusztuló világba, hogy megváltsa a törvény alatt lévőket és elhozta a mennyek országát: azt a kincset, amiért érdemes mindent odaadni, ami egy aprócska magból sarjadt, de folyamatosan terebélyesedik, hogy végül – Krisztus második eljövetelekor – mindent átjáró valóság legyen. Bár ezt az országot nem én építem, mégis Isten munkatársa lehetek.

Főzhetek és takaríthatok, és festhetek és – bár kellett pár év, mire újra örömmel vettem a kezembe kötőtűt, mert nemcsak egy kardigán esett a molyok áldozatául – köthetek, és dolgozhatok munkahelyen, és játszhatok a gyerekeimmel, mert ezek annyira jó dolgok! De nem a kézzelfogható eredmény fogja igazolni a mindennapjaimat, hiszen az úgyis tönkremegy előbb vagy utóbb (többnyire inkább előbb), hanem ha ezekkel is Isten dicsőségét teszem nyilvánvalóvá.

„Legyenek láthatóvá tetteid szolgáidon, és méltóságod fiaikon! Legyen velünk Istenünknek, az Úrnak jóindulata! Kezeink munkáját tedd maradandóvá, kezeink munkáját tedd maradandóvá!” (Zsolt 90,16-17)