Célba érni

Ezekben a napokban a világ az olimpiai játékok lázában ég. Sportolók ezrei adták bele magukat az edzés fárasztó, izzasztó és sok esetben testi szenvedésekkel együtt járó felkészülésébe. Különböző kemény világ- és európai versenyeken dőlt el, hogy az olimpiának kik lehetnek aktív résztvevői. Minden versenyző szeme előtt ott csillog az érmek vonzó elérhetősége. Mindenki úgy indul neki, hogy ott szeretne állni a dobogó legfelsőbb fokán, és neki hangozzon majd fel a nemzeti himnusz.

Isten gyermekeinek az élete, hasonló az olimpikonok életéhez, akik egy célért futnak és egy ügyre teszik fel az életüket. Amikor Jézus azt mondta Péteréknek, Jánoséknak és Lévinek (Máté), hogy kövessék őt, akkor ők azonnal otthagytak mindent, és követték az Urat.

Azóta is így van ez: Jézus egyeseket kihív az addig élt régi életükből és azok mindent elhagyva, boldogan követik őt. Ekkor kezdődik a versenypályán való futás és küzdelem. A cél felé való harcokban, küzdelmekben Isten igéje igazít el. Sok mindenben azt mondja: ne tedd…, ne kívánd…, tagadd meg, és miközben sok dolgot elhagyunk és elvetünk a vele való futás közben, mindig közelebb kerülünk a célhoz.

Pál apostol a hívő életben futásról (1Kor 9,24), vívásról (Ef 6,17), ökölvívásról (1Kor 9,26) ír, és szeretné, ha az Úr követői, akiket ő drága vérén váltott ki a halálból az életre, vele együtt ott állnának egykor a lelki dobogó legfelsőbb fokán.

„Én pedig nem céltalanul futok, és nem úgy viaskodom, mint aki levegőt vagdos, hanem megsanyargatom testemet és szolgává teszem, hogy amíg másoknak prédikálok, én magam nehogy alkalmatlanná legyek.” (1Kor 9,26-27)