A nyugdíjasok élete

Nyugdíjba menni igen örömteli dolog, mintha az addig lezárt Aladdin palackjából a szabadság gondtalan világába jutna ki az ember. Másfél hetes nyugdíjasként, ezzel az érzékletes képpel tudom leírni jelenlegi lelkiállapotomat.

Az első napok a gratulációk és ajándékozások időszaka volt. Kedves jókívánságokkal, magvas életbölcsességekkel láttak el, melyek majd el fognak igazítani a nyugdíjas élet útvesztőiben. Minden szeretetteljes megnyilvánulást nagy örömmel fogadtam.

Két gondolat különösen is megragadott. Az egyiket egy ’tapasztalt’ nyugdíjas tanárnő mondta, aki már egészen egy éve éli a szabadok világát. „Ne vágyakozz vissza a munkahelyedre, mert ami feladatod ott volt, azt mind elvégezted.” A másik gondolatot, pedig egy presbiter mondta a gyülekezetünkből: „Nem szabad úgy nyugdíjba menni, hogy ne tudnád, milyen munkában fog tovább folytatódni az életed.”

Mintha csak Pál apostol szavait fordították volna le a mindennapi élet gyakorlati szintjére: „…de egyet cselekszem: azokat, amelyek mögöttem vannak, elfelejtve, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nekifeszülve célegyenesen futok Isten felülről való elhívásának jutalmáért, amely Krisztus Jézusban van.” Fil 3,13-14

Ezen bölcs gondolatok alapján az fogalmazódott meg bennem, hogy Isten milyen csodálatos életszakaszokat készít el gyermekei számára. Örömteli, de kötelezettségekkel teljes dolgos évek után, az Úr egy új utat nyit meg a nyugdíjasok előtt: a teljes idejű lelki munkások boldog életét. Ez az út mindenki számára egyénre szabott. Ki a családjában, vagy szűkebb környezetében, mások nagy távlatokat átölelve találják meg helyüket a szolgálatban.

Örömteli várakozással a szívemben lépek be ebbe az új életszakaszba, melyet Megváltó Urunk dicsőségére szeretnék élni azzal a reménységgel, hogy a hívő ember élete olyan mint:

„… a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz a teljes délig.” Péld 4,18