Isten lábnyomai

Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál. Ézsaiás 55,9.

Néhány hete testvérekkel sétálhattam a Csendes-óceán partján. Éppen fényképeztem a gyönyörű hullámokat, amikor egy fiatalember az esti edzését tartva közöttem és az óceánpart között mezítláb elfutott. A hullámok pár másodperc alatt elmosták a lábnyomait, de mégis le tudtam azokat fotózni. Ezzel a látvánnyal az Úr újra figyelmeztetett, mint már annyiszor korábban, hogy ő hordozza az életemet, a lépteimet számon tartja és kész vezetni az ő útján. 15 éves voltam, amikor édesapám halálakor egy kedves testvér elküldte nekem Túrmezei Erzsébet Lábnyomok című versét. Akkor valóban megtapasztaltam, hogy Isten a karjaiban tart a legnehezebb percekben és órákban a halál árnyékának völgyében is. Előjött ez a vers minden megpróbáltatás idején; pár éve férjem halálakor a saját lábnyomaimat fotózhattam egy tengerparton. És most újra megajándékozott Isten ezzel a számomra nagyon kedves pillanattal. Mert fontos számára, hogy életünk minden percében biztonságban lehessünk nála, tudva, hogy bármit is hoz a jövő, az ő karjaiból semmi és senki sem ragadhat ki. Mert ő hűséges és hatalmas Isten. Vessük bátran minden terhünkkel és gondunkkal magunkat az ő karjaiba ezen a héten is!

 

Lábnyomok

Álmomban Mesteremmel tengerparton jártam,
s az életem nyomai rajzolódtak ki mögöttünk:
két pár lábnyom, a parti homokon,
ahogy Ő mindig ott járt énvelem.

 

De ahogy az út végén visszanéztem,
itt-amott csak egy pár láb nyoma látszott,
éppen ahol az életem próbás, nehéz volt, sorsom mostoha.
Riadt kérdéssel fordultam az Úrhoz:
“Amikor életem kezedbe tettem,
s követődnek szegődtem Mesterem,
azt ígérted, soha nem hagysz el engem,
minden nap ott leszel velem.

S most visszanézve, a legnehezebb úton, legkínosabb napokon át,
mégsem látom szent lábad nyomát!
Csak egy pár láb nyoma látszik ott az ösvényen.
Elhagytál a legnagyobb ínységben?”

Az Úr kézenfogott, s szemembe nézett:
“Gyermekem, sose hagytalak el téged!
Azokon a nehéz napokon át
azért látod csak egy pár láb nyomát,
mert a legsúlyosabb próbák alatt
téged vállamon hordoztalak!”