KIHÚZNI, VAGY KIEMELNI

Az ízléses vászonborító készségesen simult rá a Könyvre. A Biblia kedves kis gazdája kilenc esztendejének gyermeki lendületével olvasni kezdte. Már Mózes harmadik könyvénél járt, amikor lelkesen bizonygatta, hogy – velem ellentétben – ő mindent ért. Csak azt sajnálja, hogy a neki tetsző mondatokat nehéz visszakeresnie. „Kellene egy varázstoll, amitől nagyobbak lesznek a betűk, és könnyen észrevenném őket mindig!” – óhajtotta. Varázstollunk nincs, de ha lenne se használnánk, megegyeztünk tehát a szövegkiemelőben: kellemes pasztell színek, amelyek hangsúlyozzák az igei mondanivalót, ahelyett, hogy elfednék.

Hazafelé sétálva elgondolkodtam: életünk tele van színes eseményekkel és lehetőségekkel. Hogyan viszonyulunk ezekhez? Van, aki szürkeárnyalatosan éli meg a hívő életet, emiatt rideggé válik. Van, aki fontosabbnak tartja az élet színeit, mint a célját, és erőteljesen veti bele magát a lehetőségekbe. Neki magától esélye sincs megérteni Isten igazságait, mert mohósága sodorja egyik élménytől a másikig. Ez a színkórság elfedi az élet eredeti rendeltetését és az ember céltévesztett helyzetét.

Én egy óriási szövegkiemelő-készletet kérek Uramtól: olyan napokat, helyzeteket, lehetőségeket, amelyek kiemelik az ő szavainak aktualitását, örökké igaz mivoltát. De a legjobb lenne élő „textmarkerekké”, az ige megélőivé válni, akik nem kápráztatnak saját újdonsült bölcsességükkel, de az, ahogyan Atyjukat tisztelik és Urukat szeretik, megragadja, őrá irányítja a figyelő tekinteteket.

„Intelmeidet kaptam örökségül örökre, azok örvendeztetik szívemet. Gyűlölöm a kétszínűséget, de szeretem törvényedet.” (119. zsoltár 111-113)