Mi marad meg?

Az év utolsó napján hajlamosak lehetünk úgy érezni, hogy ismét veszítettünk egy esztendőt.  Valóban, aki csak ebben az életben gondolkodik, annak igen rossz hírt jelent minden szilveszter: már megint eggyel kevesebb!  Létezik azonban egy másik nézőpont is! Felfoghatjuk úgy is, hogy életünk minden elmúlt esztendejével egy különleges beteljesülés irányába lépünk mindig közelebb!  

„Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre, arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra.“ 1Pt 1,3-4 

Péter apostol nem a szórványgyülekezetek szilveszterezésére gondolt, amikor e szavakat leírta, de az bizonyos, hogy egy olyan szükségre tapint rá, ami minden hívő ember fő feladata kellene, hogy legyen:  élő reménységre tanít, azaz, hogy naponként számoljunk azzal, mi kifelé tartunk ebből az életből és egy biztos cél eléréséhez igyekszünk. Lassan, de biztosan a mennybe visz az utunk. Pontosabban, fenn van tartva számunkra az igazi örömöt, vigasztalást és békességet adó örökség, az üdvösségünk. Igaz, később lesz nyilvánvaló, de már most a mienk. Mennyit gondolkozunk ezen? Jellemzi-e ez az öröm a mindennapjainkat? Itt, ahol minden, de minden az elmúlásra emlékeztet, ahol a körülmények roppant változékonyak és a dolgok elveszíthetőek, ahol valóban ”fogy az idő”, – ad-e erőt, derűt, boldogságot a szívünkbe, gondolkodásunkba ez a tény? Mert ez egy „el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan” – (milyen gyönyörű halmozás!) örökség! Ezt az ajándékot Isten őrzi az övéinek, és ezt ezért nem tudjuk eljátszani, visszamondani, de nem fogunk lecsúszni sem róla!    

„Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek.” (1Kor 2,9)