A református kalauz szerint olvasom az igét. Augusztus közepén nagyon megszólított Jóel könyvén keresztül az Úr. Különböző pusztításokról írt a próféta, és a tűzvész is szerepelt benne. Sokan azt gondolják, hogy a mostani természeti katasztrófák a végidők jelei, de lám, Jóel idejében is volt hasonló.
Minden nyár elején szorongva gondolunk arra, hogy vajon hol törnek fel ismét a lángok.
Vajon hány embert kell majd kitelepíteni?
Vajon hányan veszítik el a munkájukat, sőt az otthonukat?
Ahogy gondolkodtam ezen, eszembe jutott egy film a Discovery Channel-ről. Erdőtüzekről szólt. Bemutatták, hogy hogyan keletkezhettek, ismertették, hogyan lehetett volna megelőzni őket, és láthattuk a tűzoltók hősies erőfeszítéseit is a lángok megfékezésére. Aztán egyszer csak egy toboz tűnt fel a képernyőn. Ámulva hallgattam, hogy egy bizonyos hosszúlevelű fenyőfajta toboza csak erdőtűz után nyílik ki. Kihunynak a lángok, kezd hűlni a levegő, és a magocskák kipattannak. Sehol semmi látható élet, de ők befúrják magukat a hamuba, és az első eső megindítja a csírázást. Nincs új élet a fa tűzhalála nélkül.
Milyen szemléletes kép ez az ember újjászületéséről! Nincs új élet addig, amíg a régit halálba nem adtuk. Amíg szorítjuk óemberi vágyainkat, kívánságainkat, mint a toboz a magokat, addig hiába minden igyekezetünk. Megpróbálhatunk keresztyén módra élni, utánozni a „nagyokat”, de csak szánalmas erőlködés lesz. Előbb vagy utóbb előbukkan a régi természetünk.
Hagynunk kell, hogy Isten Igéje kiégesse belőlünk mindazt, ami akadálya lenne Krisztus követésének.
Így történt az én életemben is. Hitetlenként jól megvoltam a ház- és a karrierépítés fogságában. Aztán egyszer csak összeomlott a jónak hitt életem, és házassági válságba kerültünk. Sok-sok nehéz pillanat következett, amivel Isten kiégette belőlem a bálványimádó, földhöz ragadt énemet, és 1991 őszén új élettel ajándékozott meg. Azon a héten a férjem is megtért.
A házasságunk is helyre állt, nem tökéletes, nem lettünk álompár, de szépen élünk. Megtérésünk után még öt gyermeket kaptunk a meglévő kettő mellé.
Elmondhattuk hát a Szentírás soraival:
„Bizony, javamra vált a nagy keserűség. Hiszen megmentettél az enyészet vermétől, és hátad mögé vetetted minden vétkemet (Istenem).” (Ézsaiás 38,17)
