Szükséges, hogy a presbiter vendégszerető legyen
Dr. Makrai Tibor
·
2023.08.25.
„Ahogy az ókorban életmentő volt a vendégfogadás, most is fontos lehet, hogy egy lelki vagy testi szükségben levő felé ezzel a befogadó szeretettel forduljunk.”
„A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek – tudtukon kívül – angyalokat vendégeltek meg.” Zsid 13,2
A Zsidókhoz írt levél szerzője azt tanácsolja az olvasóknak, hogy terjesszék ki a szeretetüket a körülöttük élő emberek felé is. A vendégszeretet a vendégek szíves fogadását, előzékeny ellátását jelenti.
Ennek az igének az eredeti görög szövegében a philoxenia szó szerepel. Ez a szó a philadelphiával (testvérszeretet, Zsid 13,1) szemben nemcsak a saját gyülekezet tagjainak egymáshoz való viszonyára utal, hanem a más gyülekezethez tartozók ill. kívülállók iránti szeretetet jelenti.
I. A vendégszeretet az irgalmasság megnyilvánulása
Az egyszerű, nomád társadalmakban – de még később is – a vendégszeretet kötelesség volt. Az utazó ember, elhagyva megszokott környezetét, védtelenné vált, élelmet és főként vizet nem tudott eleget magával vinni, mindenképpen rászorult a vendéglátásra, vendégszeretetre. Mai értelemben vett szálloda az újszövetségi időben még nem volt, vendégfogadó házról néhány helyen olvashatunk (Lk 2,7; 10,34). A vendégszeretet igénybevétele nélkül hosszabb utat nem is lehetett volna megtenni, az utazók ellátása a helyi lakosokon múlott.
Az Ószövetségben több példa látható a vendégszeretetre: Ábrahám (1Móz 18,1–15), Lót (19,1-22), Gedeon (Bír 6,11–23) és Sámson szülei (13,3–21), rájuk vonatkozik a Zsidókhoz írt levél megállapítása: egyesek – tudtukon kívül – angyalokat vendégeltek meg (13,1).
A betérő vendégnek először vizet adtak lábai megmosására, vagy meg is mosták a lábát (1Móz 18,4; 19,2; 24,32; Lk 7,44). Erre azért volt szükség, mert a lábbeli mezítlábas szandál volt. Ezután a szokásosnál gazdagabb étkezés következett (1Móz 18,5–8; 19,3; 24,33; Bír 13,15; 19,20k; 2Sám 12,4), természetesen a vendéglátó módja szerint. Ellátták a vendég állatait, kíséretét is.
Egy vendég befogadása, a róla való gondoskodás Izráel népét elmúlt állapotára emlékezteti, amikor szolgasorban volt Egyiptomban (3Móz 19,34), azután jelenlegi állapotára, amikor vándor a földön (Zsolt 39,13, Zsid 11,13). Ez a szolgálatkész vendégfogadás, amelynek képviselője Ábrahám (1Móz 18,2–8) és amelyről Jób könyvében olvashatunk (Jób 31,31), azt a testvéri szeretetet juttatja kifejezésre, amelyet a keresztyén embernek mindenki iránt gyakorolnia kell (Róm 12,13; 13,8). A vendégszeretet nyitottságot jelent minden segítségre szoruló számára.
II. A vendégszeretet a hit bizonyságtétele
Ennek a vendégszeretetnek, mint a testvérszeretet egyik formájának a titkát Jézus az utolsó ítéletkor kinyilvánítja mindenki előtt. A vendégen át, a vendég személyében Krisztust fogadják be vagy utasítják el, őt ismerik vagy nem ismerik fel (Mt 25,35–43). Jézus tanítványait a vendégszeretetükről ismerik meg, az idegen személyében az ember magát Jézust fogadja be.
A vendégszeretet az evangélium egyik központi gondolata. A Biblia elmondja, hogy Isten Krisztusban jött el hozzánk, gyermekeivé fogadott minket, mindent nekünk adott, amire szükségünk van. Isten asztalának vendégei vagyunk. Isten szeretetében bízó hitünk arra indít, hogy ugyanilyen vendégszeretettel legyünk mások felé. Minden keresztyénnek, különösen az elöljáróknak, abban, aki az ajtaján zörget, Isten Fiát kell látnia, aki pedig azért jön, hogy elhalmozza minden jóval és lakozást vegyen nála (1Tim 3,2; Tit 1,8).
Ha megnyitjuk otthonunkat mások előtt, megmutathatjuk Krisztus szeretetét. Egy idegent étellel ellátni és szállást biztosítani a számára, az kedves cselekedet. Azok a keresztények, akik másokat vendégül látnak az otthonukban, lehetőséget kapnak arra, hogy bemutassák nekik a Krisztus evangéliumát. Ha az evangéliumot elfogadja a vendég, akkor ezt tovább viheti útja során.
Mai korunkban, amikor elszigetelten élnek egymás mellett az emberek, fontos, hogy nyitott szívvel és nyitott ajtóval tudjunk fordulni mások felé. Ez egy alapvető lelki hozzáállás. Ahogy az ókorban életmentő volt a vendégfogadás, most is fontos lehet, hogy egy lelki vagy testi szükségben levő felé ezzel a befogadó szeretettel forduljunk. A gyülekezet vezetőinek tulajdonságai közé a vendégszeretetnek is oda kell tartoznia (1Tim 3,2; Tit 1,8).
Sokat tanulhattam a vendégszeretetről a családtagjaink és a nagyobb család, a lelki testvérek példájából is.
Nagymamám otthonában szívesen látott vendégek voltak a gyülekezeti tagok, lelki testvérek. Nem csak a rendszeres heti alkalmakon, hanem bármikor betérhettek hozzá megosztani örömeiket, gondjaikat, és közös imádság után megerősödve mehettek tovább. (Nagymamám gyakori mondása volt, hogy a háznak olyannak kell lenni, hogy oda bárki bármikor beléphessen.)
Ha vendégszeretetről van szó, nem feledkezhetek meg nagynénémről sem, aki az egész nagycsaládot összetartva hívta, várta, számontartotta szeretteit, a régi barátokat, ismerősöket. Nagyvárosban lakva, klinikák közelében, az oda érkező, orvosi vizsgálatra igyekező vagy éppen beteget látogató kiterjedt rokonságnak biztosított szállást. Az új családtagokat is ugyanolyan szeretettel, figyelemmel halmozta el, mint a szűkebb család tagjait. Mindenki otthonra talált nála. A jó szó mellé persze mindig finom falatok is társultak. Kis konyhájában nagy szeretettel készítette ezeket.
Lelki testvéreknél is jó volt mindig megtapasztalni azt a szeretetet, amivel otthonukban fogadtak, ahol utazás közben meg lehetett pihenni. Ilyenkor tudtuk, éreztük, hogy egy lelki közösséghez tartozunk. Ezek a tapasztalatcsere alkalmai is voltak. Más otthonok megismerése ösztönzést, sok segítséget is adhat. Volt olyan házaspár is, akiknél szakmai gyakorlatom alatt hetekig lakhattam, élvezve a testvéri közösség áldásait is.
Sok jó példát látva, megtapasztalva, családunkban mi is igyekeztünk gyakorolni a vendéglátást, szerettük volna továbbadni azt a sok ajándékot, áldást, amit mi is számos helyen kaptunk. Reméljük, hogy gyermekeinknek is jó mintát tudtunk adni ebben. Az otthonunkban megforduló testvérektől ők is sokat kaphattak: odafigyelést, jó tanácsokat, szeretetet.
A vendégfogadásnak terhe, fáradtsága is lehet. Elő kell készülni, takarítani, főzni, aztán az utómunkálatokat elvégezni, rendet rakni. De, aki a vendégszeretetet gyakorolja, az sokkal többet kap, mint amennyit ad. Új lelki testvéreket, megújult erőt, testvéri közösséget; és megélheti azt a lelki igazságot, amit a Példabeszédek könyvében olvashatunk: „aki mást felüdít, maga is felüdül“ (11,25).
A testvérek iránti szolgálat igazából nem is terhet jelent, hanem megtiszteltetést.
Többször láttunk vendégül lelki testvéreket az óév búcsúztatása alkalmából is. Egyik ilyen szilveszterkor a feleségem éppen várandós volt a negyedik gyermekünkkel, 2 hét múlva volt kiírva a szülés időpontja. Mi úgy gondoltuk, hogy a szülés közelsége ellenére se maradjon el az alkalom, előkészültünk a vendégek fogadására. Valószínűleg a takarítás, a készülés izgalma hatására napközben már jelentkeztek a közeledő szülés előjelei. Ezek estére fokozódtak, és végül gyermekeinket az összegyűlt testvérekre hagyva bementünk a kórházba, ahol rövid idő után meg is született a kislányunk. Nagy ajándék volt, hogy a házunknál levő testvéri közösség imádságai közben, mintegy a lelki családba érkezhetett meg gyermekünk. (Mivel problémamentes volt minden, néhány óra múlva csatlakoztam az otthon lévőkhöz, és már együtt adhattunk hálát szerető Urunknak.)
Lelki testvérek mesélték, hogy jó pár évvel ezelőtt egy németországi keresztyén nő olvasta a Zsidókhoz írt levél 13,2-t. Elhatározta, hogy a gyakorlatban megtartja az Igét, ezért felajánlotta egy magyar többgyermekes lelkészcsaládnak, hogy együtt elmehetnek ingyenesen a nyaralójába, amit aztán ők igénybe is vettek. Nagy élményt, segítséget jelentett számukra ez a pihenés.
A példák után, összefoglalva elmondhatjuk, hogy Jézus Krisztus vendég és vendéglátó, aki gazdagon megvendégeli vendégeit, és önmagát adja nekik ajándékul. Ezen a földön az úrvacsorában tapasztaljuk azt, hogy az Úr vendégül lát bennünket, az ő asztalának vendégei vagyunk. Ez előíze annak, amit majd az örökkévalóságban tapasztalhatunk meg. Boldogok a virrasztó szolgák, akik kaput nyitnak a Mesternek, amikor a visszajövetele idején kopog! Fölcserélve a szerepeket, és kinyilvánítva a vendégszeretet titkát, ő maga szolgál majd nekik az asztalnál (Lk 12,37), ő maga fogja velük megosztani lakomáját (Jel 3,20), ez az örökkévalóság öröme. Erre készülhetünk, és addig is tartsuk nyitva szívünket és ajtónkat mások előtt!
*
Kedves Olvasónk! Ha tetszett a fenti tartalom, kérjük, ossza meg másokkal is! A sorozat összes cikke olvasható a Biblia és Gyülekezet folyóirat nyomtatott változatában, amely megrendelhető a bsz@bibliaszov.hu címen, ára: 500 Ft. (A 2023. évi 2. számot a nagy érdeklődésre való tekintettel utánnyomjuk, megrendelhető legkésőbb 2023. szeptember 1-ig.)
Az újság tartalomjegyzéke megtalálható itt.
Lelkész olvasóink figyelmébe: A Biblia és Gyülekezet 2023. évi 2. száma alkalmas presbiterek, presbiterjelöltek, presbiterválasztó gyülekezeti tagok tanítására a Magyarországi Református Egyházban idén zajló presbiterválasztás kapcsán. Nagyobb példányszámú igényeiket kérjük, legkésőbb szeptember 1-ig jelezzék a fenti e-mail-címen!
Sorozatunk korábbi cikkei: